Categories
Experiences

Agilis Transzformáció • Olyan pedig nincs is!

Rengeteg hallom ezt a kifejezést, pedig az én élményem szerint nincs két hely, ahol ugyanazt értenék alatta. Vajon így mi értelme megnevezni valamit, hogy akárki beszél róla, mást ért alatta?

📺 Az alábbi videóban beszélek részeletesen az Agilis Transzformációkról:

Összefoglaló

📑 A videóban az alábbiakról van szó:

Ebben a videóban Morgós Bence szeretné eloszlatni az “agilis transzformáció” kifejezéssel kapcsolatos tévhiteket.

Az agilis transzformációk kritikája

  • Bence elutasítja az “agilis transzformáció” fogalmát, azt állítva, hogy ez csupán üres kifejezés, és nem létezik valóban.
  • Példákkal illusztrálja, hogy a szervezeti változásnak konkrét célokat kellene kitűznie, nem pedig általános, üres kifejezéseket használni.
  • Kritizálja, hogy az “agilis” önmagában semmit sem jelent, és helyette arra ösztönzi a hallgatóságot, hogy fogalmazzuk meg pontosan, mit szeretnénk elérni.
  • Célként mérhető eredményeket javasol, például a szállítási idő csökkentését, és hangsúlyozza, hogy a változásnak értelme kell, hogy legyen.
  • Bence megosztja tapasztalatait olyan vezetőkkel való találkozásokról, akik “agilitásról” beszélnek, de nem értik pontosan, mit szeretnének elérni.
  • Kiemeli, hogy fontos a „miért” kérdés tisztázása, mert az „agilitásnak” szüksége van egy belső igényre a szervezeten belül.

A komplexitás és a változások

  • Bence rámutat, hogy a modern üzleti és szoftverfejlesztési világ komplex, és az ok-okozati összefüggések nem érthetőek előre.
  • Hangsúlyozza, hogy a transzformációnak a szervezeten belüli késztetésből kell fakadnia, fájdalomélményekből, amikor a meglévő módszerek már nem hatékonyak.
  • Az agilis eszközök csak akkor hasznosak, ha valóban szükség van rájuk, és nem választható dologként kell tekinteni őket.

Zárás

  • Arra buzdít, hogy definiáljuk, mit szeretnénk elérni, és ne beszéljünk általánosan az “agilis transzformációról.”
  • Bence megköszöni a figyelmet, és meghívja az érdeklődőket a közösségükbe.

Átirat

🤖 A videó gépi átirata:

Sziasztok! Nincs olyan, hogy agilis transzformáció. Ezt szeretném, hogyha erről egy elfeledkeznénk, vagy ezt így kitörölnénk, ezt a kifejezést, mert én ezt rengeteget hallom, és nagyon sok ilyen dologba részt is vettem, amit mondjuk csúfoltak így, de tulajdonképpen én már nagyon meguntam ezt a kifejezést, vagy ezt az elnevezést, mert szerintem ilyen nem létezik. Szóval ez koncepcionálisan valami teljesen téves dolog. Ez nem tudom, olyan, mintha azt mondanád, hogy kalapács transzformáció, hogy a kalapács az egy eszköz, és persze, ha egy szöget be kell verni, akkor jó hozzá egy kalapács, de hogy annak van valami célja, hogy miért akarom azt a szöget beverni, vagy lehet, hogy egy csavar, és nem a kalapács jó eszköz hozzá. Persze, akinek kalapácsa van, az minden szögnek néz, ugye ismeritek ezt a mondást. Szóval szerintem abba kéne hagyni azt, hogy mindent agilis transzformációnak nevezünk, mert ez egyszerűen egy üres halmaz, ilyen nincsen, hogy agilis transzformáció. Hát mi az, ami van akkor helyette? Ugye ezek a dolgok, amiket így szoktak megnevezni, ezek jellemzően egy olyan, szervezeti, kulturális, működési, szervezetfejlesztési átalakítást jelentenek, vagy arra próbálnak utalni ezzel a megnevezéssel, ami jelentősen megváltoztatja a szervezet működését. De ennek így önmagában csak a változás a változásért, ennek semmi értelme nincsen. Ennek akkor van értelme, hogyha tudsz egy nevet adni ennek, hogy mit szeretnél elérni ezzel az egésszel. És ezt nagyon fontos lenne látni, hogy ez mire jó és mire nem jó, mert amit el szeretnél érni vele, azt igazából jó lenne, ha mérni is tudnád. Tehát úgy kéne megfogalmazni egy ilyen missziót, hogy azt szeretném elérni, hogy nem tudom, a szállítási időnk az 30%-kal rövidebb legyen. Lehet, hogy ehhez jók agilis eszközök, jó hozzá egy kalapács, lehet, hogy csavarhúzó kell, lehet, hogy egy körfűrész, nem tudom. De hogy ilyen célokat tűzzünk ki, amik valami konkrét, mérhető dologgal foglalkoznak, vagy a szervezeti kultúrának az élhetőbbé tételéről szólnak, vagy a hatékonyabb működésről szólnak, de az, hogy “agilis”, ez a kifejezés önmagában, ez nem jelent semmit. Ez annyit jelent, mint “józan ész”, “józan ész transzformáció”. Nem egyszer előfordul velem az, hogy komoly vezetőkkel szemben, amikor leülök, és arról van szó, hogy “agilitás” úgy általánosságban, amit egyébként szintén nem szeretek, mint kifejezés, mert igazából ez így mindent is jelent most már. De hogy ott ül velem szemben a vezető, elvileg azért vagyok ott, mert ők egy ilyet szeretnének, bár ők így nevezik, hogy “agilis transzformáció”, de tulajdonképpen nem biztos, hogy tudják, hogy pontosan mire gondolnak. És akkor nem tudom, talán azért, hogy lemérjék az én felkészültségemet, vagy nem tudom milyen célból, fölteszik nekem azt a kérdést, hogy miért jó agilisan működni? És akkor erre én ott kell válaszoljak ebben a helyzetben. És ez azért egy nagyon kényelmetlen szituáció, mert kicsit úgy érzem magam ilyenkor, mint egy szabó. Hogy ugye eljössz a szabóhoz, és akkor azt mondod neki, hogy te vennél tőle egy öltönyt, rendelnél tőle egy öltönyt, ami így személyre legyen szabva, de hogy miért jó ez? Miért jó öltönybe járni? És akkor most ott ülök én, mint a szabó, és azt érzem, hogy figyelj, ezt most én mondjam meg neked, hogy te miért szeretnél öltönybe járni? Ugye, több eset van: Van az az eset, hogy láttál másokon öltönyt, és láttad, hogy ez nekik jó, kényelmes, mit tudom én, sikeresebbek, hogyha öltönybe járnak. És valamiért neked van egy olyan élményed, hogy ez neked jó lesz, és szükséged van rá. Mert láttad valahol a világban, hogy ez jó, láttad ezt a jelenséget, és az az érzésed, hogy neked is jó lesz. Vagy van egy olyan lehetőség is, hogy szóltak neked, hogy itt öltönybe kell járni. Szóltak neked, hogy itt kell csinálni egy agilis transzformációt. Ez a “szóltak neked”, ez bármi lehet, mindenképpen valami külső nyomás. Tehát vagy nem tudom, a nemzetközi multi anyavállalat a magyarországi leánynak mondjuk ezt instrukcióba adta, vagy nem tudom, golfoztál a barátaiddal, és mint cégvezető azt látod, hogy már mindenkinél volt agilis transzformáció, csak nálatok nem, és ez nagyon ciki. Vagy olvastad a Forbes magazinban, hogy ez egy szuper dolog, de igazából nem tudsz róla semmit, csak kéne. Mindegy, de hogy gyakorlatilag én szabóként, én nem tudlak meggyőzni arról, hogy neked szükséged van erre. Ezt vagy érzed, vagy nem érzed. Ez az egész dolog ugye arról szól, hogy elmúlt már az a világ, amikor akarunk egy hidat építeni, egyik oldal, másik oldal, mindegy, öt év alatt felépül, de a folyó nem fog arrébb menni. Pontosan tudjuk, minden kiszámítható. Húszezer hidat építettünk már korábban. Nem ez van. Egyrészt a modern business világ nem ilyen, másrészt a szoftverfejlesztés nem ilyen, hanem ezek úgynevezett komplex területek, komplex domének. És egy ilyen komplex doménnek az az egyik ilyen ismérve, hogy fogalmad sincs róla, hogy hogy működik. Nem lehet tudnod, hogy hogy működik. Tehát az okozati összefüggések olyanok, az ok-okozati összefüggések, hogy csak menet közben derülnek ki. Nem tudod előre megtervezni ezeket a dolgokat. Tehát, hogyha elképzelsz egy ilyen mátrixot, hogy dolgok, amiket tudunk, tehát amiről ismeretünk van, és dolgok, amikkel kapcsolatban tudatosságunk van, tudjuk, hogy tudjuk, azok a tények. Ugye? Ez elég egyértelmű. Aztán vannak dolgok, amikről tudjuk, hogy nem tudjuk őket. Azok a kérdések. Hogy tudjuk, hogy ez egy kérdés, amire nekünk majd válasz kell. Csak ezekben a komplex doménekben van egy olyan réteg, ami a nem tudjuk, amire nincs tudatosságunk, nincs rálátásunk, hogy nem tudjuk, hogy nem tudjuk. És nem tudjuk, hogy tudjuk. Tudjuk, hogy tudjuk, azok igazából így a kulturális dolgok, amik bennünk vannak, de észre se vesszük, hogy hogyan működünk. És vannak azok a dolgok, amiket nem tudjuk, hogy nem tudjuk, azokra föl se tudunk készülni, mert nem lehet egy olyan dologra fölkészülni, szükségszerűen, definíció szerint, amit nem ismersz. És nem tudod, hogy be fog következni. És gyakorlatilag ezek a transzformációk, igazából, erről szólnak, hogy hogyan lehet egy szervezetet úgy átalakítani, hogy ebben az alsó rétegben a kultúrát úgy megváltoztatni, meg a működést úgy megváltoztatni, hogy folyamatosan tudjunk lavírozni, a széljárásnak megfelelően, ahogy új dolgok derülnek ki, folyamatosan tudjunk másképp viselkedni. De ez nem egy olyan dolog, amit kívülről meg lehet mondani, hogy hát ti csináljátok “ezt”. Tehát ehhez belülről, a szervezeten belül kell kialakuljon egy igény, a rengeteg sok kudarcélmény és csalódás során, hogy elkezdtük ezt a projektet úgy, mint a hídépítést, és már az első hónap után igazából semmi nem igaz abból a tervből, amit elkészítettünk. Megcsináltuk az egy éves üzleti tervünket, és az első héten tudjuk, hogy hülyeség az egész. És gyakorlatilag van egy fájdalomélményünk azzal kapcsolatban, hogy nem bírunk így működni tovább. Mert ha ez nincs, ez a fájdalomélmény, akkor ne csinálj agilis transzformációt, akkor működjetek úgy, ahogy eddig, mert ez szuper, akkor ez nektek való. Akkor ez egy kiszámítható, előrelátható univerzum, ami nem egy komplex terület. És ha nem az, akkor nem kell így működni. Szóval én annak nagyon örülnék, hogyha egyre kevesebbszer kapnám azt a kérdést, hogy miért jó agilisan működni. Mert szerintem nem jó agilisan működni. Tehát, hogy nincs ilyen összefüggés. Hanem az van, hogy vagy életben tudsz maradni a klasszikus eszközökkel, és akkor csináld azt. Vagy pedig megőrülsz a szenvedéstől éppen, hogy te egy ilyen betegségben vagy, hogy nem tudsz már működni a régi modellekkel, és akkor nincs más lehetőség. Tehát, hogy ez nem egy választható dolog igazából, hanem azoknál a szervezeteknél, ahol már ennek eljött az ideje, ott ez egy szükséges, következő lépés. Tehát nincs értelme erről beszélgetni igazából, hogy ez miért jó. És ha nem vagy benne biztos, hogy a te szervezetedben szükség van erre, akkor ne kezdj hozzá. Ha viszont szükség van rá, akkor viszont fogalmazd meg, hogy mire van szükség. Mert valószínűleg nem “agilis transzformációra” van szükség, hanem valami olyanra, amit te ettől vársz. És az egész beszélgetés igazából, akkor jó, hogyha onnan tud kezdődni, hogyha azt megbeszéljük, hogy mit szeretnénk elérni. Hogyha arról beszélünk, hogy figyelj, már nem csinálunk egy éves terveket, hanem negyedéves terveket csinálunk, de még mindig azt érezzük, hogy hatalmas pénzkidobás az egész, mert ahogy megyünk ki a Big Room Planning-ből, megyünk ki a negyedéves tervezésből, már tudjuk, hogy semmi nem igaz abból, amit a papírra felírtunk. Vagy hogyha azt tudod mondani, hogy egyszerűen nem tudunk reagálni, azokra a változásokra, amik menet közben bejönnek. Vagy hogyha azt tudod mondani, hogy a termékünk minősége annyira alacsony, hogy az állandó hibajavítás az folyamatosan egy ilyen béklyóként, a folyamatos technikai adósság és hibajavítás az visszatart minket, és nem tudunk tőle haladni előre. Ha ezek megvannak, ezek a fájdalmak, akkor kell valamit csinálni, és egyébként lehet, hogy azok az úgynevezett agilis eszközök ehhez hasznosak lesznek. Lehet, hogy valami teljesen másra van szükség, lehet, hogy csak arra van szükség, hogy egy kicsit átgondoljátok, hogy hogy működtök. Szóval ezt akartam ma így elmondani, vagy ezt így fontosnak tartom, hogy ne lássunk mindenhol agilis transzformációt, meg lehetőleg kezdjünk el más szavakat használni. Ne ezt a kifejezést használjuk, hanem próbáljuk meg azt megmondani, hogy mit szeretnénk megváltoztatni, és azt kitűzni egy célként, és abba az irányba haladni előre. Hát ezt akartam elmondani. Úgyhogy, köszi szépen, hogy meghallgattatok. Ha van kedvetek, gyertek a közösségünkbe. Facebook-on, LinkedIn-en, Slack-en megtaláltok minket. Sok sikert, és találkozunk a következő videóban. Sziasztok!

Categories
Interviews

Nagy Tamás 1on1 • Élettapasztalatok a csinálóvá válás rögös útján

Nagy Tamással beszélgetek, az eddigi karrierútjáról és az általa megszerzett világlátásáról. Lépésről lépésre lett elméleti szakemberből fokozatosan egyre inkább “csináló”. Volt KPMG tanácsadó, dolgozott egy kockázati tőkealap csapatában, pénzügyi vezetőként (CFO), agile coach-ként és szervezet fejlesztőként is kipróbálta magát. Jelenleg egy opál/teal alapokon működő állatorvosi vállalkozást visz a feleségével közösen. Fontos neki többek közt az agilitás, Kahneman és Laloux munkássága. Elmélyült az érzelmi intelligenciában, az emberközpontú vezetésben de a stratégia alkotásban és a különböző szervezeti működési mintákban is.

📺 Az alábbi videóban tekinthetitek meg az interjút:

A beszélgetésben elhangzó témákhoz kapcsolódó anyagok:

  • Daniel Kahneman: Thinking, Fast and Slow
    Elfogultságról, előítéletekről és racionalizáló gondolkodás.
  • Frederic Laloux: Reinventing Organizations
    Piros, borostyán, narancs, zöld, opál (teal) szervezeti struktúrák, és evolúciójuk.
  • CsudaVet Állatorvosi Rendelő
    Tamásék kompromisszum nélküli állatorvosi rendelője:
  • Nagy Tamás @ Linkedin
    Tamás Linkedin profilja

Összefoglaló

📑 A videóban az alábbiakról van szó:

Ez a felvétle egy beszélgetés amelyben Nagy Tamást Morgós Bence kérdezi a karrierútjáról, az agilitásról és az állatorvosi rendelőjéről. A szövegben a következő témákat érintik:

  • 00:00:00 Intro: Bence bemutatja Tamást és röviden üdvözli, illetve pár szót ejt a soron következő beszélgetés koncepciójáról.
  • 00:01:40 Corporate szektorból kisvállalatokhoz: Tamás elmeséli, hogyan váltott a KPMG tanácsadójából kockatőke cégbe, majd startup CFO-jává, és végül Educate Agile Coachává. Elmondja, hogy ő inkább a kis hajót szeretné kormányozni, mint a nagyot, és hogy a tanácsadásból csinálást akart.
  • 00:36:00 Agilitás megtalálása: Tamás elmondja, hogy az agilitással először egy parkolási rendszert fejlesztő cégnél találkozott, ahol a szoftverfejlesztés agilisan ment, de az üzleti oldal nem. Aztán az Educate-nél részt vett nagyvállalati agilis transzformációkban, ahol sokat tanult a coachingról és az emberi viselkedésről. Azt mondja, hogy az agilitást nem megtanulta, hanem megtalálta, és hogy az agilitás nem egyetlen dolog, hanem sokféle lehet. Beszél egy Teal szervezet építésének és üzemeltetésének kihívásairól.
  • 01:24:55 Állatorvosi rendelő indítása: Tamás elmondja, hogy a felesége állatorvos, és hogy ők ketten elindították a CsudaVet nevű állatorvosi rendelőt, ahol ő a gazdasági és szervezeti oldalért felel. Azt mondja, hogy az agilitásból sokat tud felhasználni ebben a projektben, például a visszajelzések gyűjtését, a folyamatos tanulást, a csapatmunkát és a kísérletezést. Azt is mondja, hogy az állatorvosi rendelő egy nagyon érdekes és kihívásokkal teli terület, ahol sokat lehet segíteni az embereknek és az állatoknak.

Átirat

🤖 A videó gépi átirata:

Na sziasztok, akkor ez most egy ilyen új formátum, amikor próbálok beszélgetni emberekkel, és az első vendégem Tamás, Nagy Tamás, aki hát elég sok mindent csinált már eddig az életében. A corporate szektort is megjárta tanácsadóként, Agile Coachként, egy csomó ilyen szervezetfejlesztési dologgal foglalkozott, most pedig egy állatorvosi rendelővel, a CsudaVet nevű állatorvosi rendelővel dolgozik, vagy ott is részt vesz a folyamatoknak az építésében, és próbál segíteni abban, hogy azokat a dolgokat, amiket a vállalati szektorban megtanult, azokat hogyan lehet felhasználni egy ilyen kisebb cégnek a keretein belül. Szerintem ez egy nagyon érdekes történet, amin ő így átment amit én eddig hallottam róla, nem sok, de itt most élőben fogom kikérdezni Tamást erről, és hát szerintem vágjunk is bele, és akkor meg is kérlek, hogy egy kicsit mutasd be magad a többieknek, hogy halljunk rólad egy pár szót, hogy mit érdemes róla tudni. Hogy mit érdemes, ezt nem tudom. De én mesélek egy pár dolgot. Sziasztok, Nagy Tamás vagyok. Nagyon… Nagyon érdekes, ahogy én odajutottam, ahol most vagyok. Tehát ezt így Steve Jobsnak volt egy ilyen videója, hogy ha visszanézel, akkor tök logikus a pontoknak az egymás utánja, de hogy amikor elkezdted, akkor fogalmad nem az, hogy az hova fog kilukadni. Azt hiszem a Stanford beszéd volt, ott mondja ezt, hogy csak utólag tudod összekötni a pontokat. Szóval, hogy igen, egész kicsi gyerekként születtem meg, és akkor utána, amikor felnőttem, akkor nagyon sokáig úgy voltam vele, hogy ez a… Mi szeretné lenni? Nem tudom. És akkor az a, jó, hát Jó, hát ha nem tudod, akkor menjél gimnáziumba! Jó, elmegyek gimnáziumba. Az még bármire jó lehet. És akkor amikor vége volt a gimnáziumnak, hogy mit akarsz csinálni, hát nem tudom. Jó, hát akkor elmegy egy közgazdásznak, az még bármire jó lehet. És akkor csináltam egy pénzügyes mesterdiplomát, és utána ugyanott álltam, hogy akkor mit csináljak? Hát menj egy tanácsadónak, az még bármire jó lehet. És akkor elmentem tanácsadónak, a KPMG-nél dolgoztam egy olyan, uszkve 3 évet. Ez így eddig a sztenderd kezdés, tehát én nagyon sok utat látok, amin ez meg is marad, és akkor maradnak a KPMG-nél, vagy különböző tanácsadó cégek között ugrándoznak jobbra-balra. Nekem az egy nagyon-nagyon… tehát innen visszanézve nagyon sokat adott az az időszak, amikor én KPMG-s voltam. Sok szempontból. Strukturált gondolkodás, ugye pénzügyi projektekkel foglalkoztam, akvizíciós projektek, vállalatértékelési modellek. Volt, hogy én három hétig egy darab Excel-lel dolgoztam, napi, tehát heti öt nap, napi mittudomén 8-10 óra. Tehát így nem az a tipikus Agile Coach szakma volt az ott. És hogy ilyen relatíve komoly modelleket építettünk. Vállalatértékelésben, ilyen sok milliárdos tranzakciók. És így megvolt a szépsége, de hogy egyszer nagyon emlékszem, jöttünk haza egy vidéki projektről, ahol egy erőművet értékeltünk. És így valahogy a rakparton jövet visszafele, így fölmerült bennem ez a kérdés. Meg is kérdeztem az akkori főnökömet, aki ott ült velem a kocsiban, hogy… de rá nem rezonált annyira a kérdéskör, de hogy az volt a kérdésem, hogy: És így marha jó, és eltöltöttünk ott egy napot. Fölértékeltük, majd átírjuk a könyvekben, hogy akkor ennek az értéke nem X, hanem X plusz kettő. Úgyhogy valójában nem változott semmi a világban, nem? Tehát, hogy az az erőmű ugyanannyi áramot termel, akár átírja Tomika a mérlegbe azt, hogy 100 helyett 110, akár nem. Úgyhogy ez egy picit ilyen kijózanító volt. Úgyhogy onnan elkezdtem így törekedni… Ugye az volt az egyik irányom, hogy Tanácsadóból szerettem volna csinálóvá lenni. Tehát, hogy a tanácsadásnak egy nagyon nagy rákfenéje, amikor te leadsz ilyen dokumentumot, és akkor azt, hogy jól megnézegetik, hogy jó, okos vagy, még ki is fizetik, és akkor berakják az izébe, és na, majd én eldöntöm, hogy mi lesz ezzel. Megy a fiókba. Megy a fiókba, de még akkor se, hogyha a fiókba megy. Tehát, hogy nagyon nehéz…, tehát, hogy ilyen,… nem te hoztad a döntéseket, és ott ilyen… hát ebből a szempontból egy ilyen kicsit kiszolgáltatott is a helyzet, hogy így nem, tehát, hogy… nem te ülsz a vezető ülésben. A legjobb esetben az anyósülésen ülsz. De van, hogy csak a hátsülésen, vagy van, hogy csak a csomagtartóban. Vagy a kocsi mellett… Igen, és a kocsi mellett így integetsz, hogy szevasztok. Nem arra, az a szakadék! Volt egy ilyen törekvésem, hogy tanácsadó cégből… tanácsadásból csinálás, és volt egy olyan törekvésem is, is, hogy… nagy cégből kis cég, tehát, hogy… ez már egyéni preferencia kérdése, de én arra jöttem rá, már ott az elején, hogy én… ha választanom kell egy… egy nagy hajó, meg egy kis hajó között, akkor én inkább a kis hajót szeretném kormányozni, mert az… arra megy amerre én, tehát ott azért nagyobb így a ráhatás, és azt tehát, hogy… nem jobb vagy rosszabb, én jobban élvezem. Tehát nyilván… ha csinálsz egy 10-fős startupot, akkor soha nem lesz akkora büdzséd, és annak vagy mondjuk a CFO-ja, sose leszel akkora büdzsé fölött kontrollal, és sose leszel akkora hatással, pusztán matematikailag, mint a… Magyar Telekom CEO-jaként, vagy CFO-jaként. De ugye nekem valahogy az így annyira nem is érdekelt, hogy… hogy így hány nulla van ott a izé mögött, hanem inkább az, hogy… nekem ez így izgalmasabb. És akkor… pici kitérő után… ezen a logikán eljutottam a KPMG-től egy kockatőke céghez, azt nem tudom, hogy azt mennyire kell bemutatnom, hogy mi az kockatőke cég? Két szót mondasz róla, hogy annak mi a lényege az. Ülünk egy nagy rakás pénzen, és akkor jönnek hozzánk… vállalkozók, és akkor ők… kérnek abból a pénzt, és akkor meg eldöntjük, hogy adunk-e. Nyilván ez egy ilyen win-win deal-re törekvés. És nagyon… nagyon izgalmas projektek jártak ott is. Nagyon… relatíve sok. Nagyon aktív volt, tehát nem egy ilyen… visszahúzódó cég volt, hanem egy ilyen nagyon aktív… cég volt, és… nagyon sok befektetést csináltunk. És… sok izgalmas dolog… jött ott. És az ugye az az igényem… az abszolút megvolt, hogy léptem közelebb a… csináláshoz. Mert azért az, amikor már beszálltál, akkor ugye… közös érdek az, hogy jól menjen. És… és hogy mi ott olyan… kockatőke cég voltunk, akik… ezért aktívan tettek is. Tehát nem csak az, hogy… odaadtam a pénzt, aztán… majd csináljad…, hanem úgy… hát akkor gondolom, már együtt vagyunk ebben a buliban, és… és így nagyon… nagyon aktív, tehát… vittünk be olyan tudást, amit például… nem volt meg a cégben. Akár mondjuk… pénzügyi tudást, akár… modellezési tudást, akár csak… iparági kapcsolatokat… bármi ilyesmit. Tehát, hogy… aktívan dolgoztunk azon, hogy jobb legyen a portfólió cégnek. Így hívjuk azokat a cégeket, akikbe a kockázati tőke cég rakott valamekkora pénzt. És ha már ezt is szóba hoztad, ez a kockázati befektetői dolog, hogy akkor ez a tapasztalatod, hogy vannak másfajta ilyen kockázati tőkebefektetők is, akik csak bedobják a lóvét, aztán oda se néznek többet? Vagy ez hogy van szerinted? Ez egy jó kérdés. Nyilván nem láttam az összeset. Tehát, hogy… sőt… igazából két kockázati tőkecéget láttam. összesen belülről, és mind a kettő ilyen aktív befektető volt. De hogy… De hogy azt tudom, hogy az egy létező fogalom, hogy ez az Active Investor És hogy, ha van ez a létező fogalom, akkor van gondolom ennek a passzív párja is. De… Tök őszintén nem… Nem tudom. Csak úgy eszembe jutott, hogy ezt úgy kiemelted, hogy ők aktívak, de ez amúgy is egy fontos dolog, hogy tök jó, hogyha valaki támogat, akkor ő így próbál segíteni is. Igen, tehát hogy onnantól, hogy aláírtátok a szindikátus szerződést, onnantól azért valamilyen szinten ugyanaz azt akarjátok. Mondjuk 90%-ban. Lehet, hogy van 10% eltérés abban, hogy izé… Meg lehet, hogy… Lehet, hogy olyan emberkék, akik kaptak befektetést, és aztán valami rossz irányba ment, akkor ők most nem értenek velem egyet, mert… Nyilván lehetnek eltérő érdekek, lehetnek ilyen parciális érdekek, hogy nekem az az érdekem, hogy ezt megszavazd, neked meg alapítóként az, hogy ezt nem. De hogy összességében minél nagyobb a torta, utána lehet vitatkozni az osztozkodáson, de hogy annál jobban járnak az emberek, minél nagyobb a szétosztható pénzmennyiség. De hogy itt még mindig pénzügyi modellezés, vállalatértékelés, jogi oldal, tehát ilyen szindikátusi szerződések… Volt olyan ügyletünk, aminek a jogi dokumentációját behozta a szegény recepciós, és nagyon sportos lány volt, de így megbillent a dokumentáció súlyától, Szabad szemmel látható papírmennyiségek. Tehát ilyen cégjogi dolgok, ilyenekkel foglalkoztam ott, és volt egy befektetés, aminek az volt a kifutása, amit én a kockatőke cég oldaláról kísértem, vagy ott ilyen analist-ként vittem végig a folyamatot, hogy neki egy idő, egy ponton kellett először interim, CFO, aztán pedig végleges CFO, és akkor így kerültem én át a másik oldalra, ami egy beleillet az irányba, hogy így egyre kisebb, és egyre közelebb a csináláshoz. Úgyhogy,… így lettem én egy így lettem én egy startup CFO -ja, ami nagyon-nagyon viccesen hangzik, mert a CFO egy ilyen nagy magasztos, hiszen hát ez egy C-level executive. Igen, igen, a félistenek közt ül az Olympuson. Igen, és akkor közben előttem van az LPS Globál csapata, aki egy ilyen uszkve 15 fős kis cég volt, és CFO-ként volt, hogy én mentem el WC papírt venni, mert hogy, tehát egy 15 fős cégben, amikor mindenki szoftvert fejleszt, valaki kint van Kínában, mert ott volt projektünk, akkor ha magad uram, ha szolgád nincsen, akkor CFO-kám elment, azt vett WC papírt. Szóval ez az érdekes kettősség. Ezt a szolgálatkész vezetői attitűdöt ezt már ott elkezdted gyakorolni. Így is mondhatjuk. Vagy úgy is, hogy kifogyott a WC papír. Valakinek mennie kellett. De hogy de hogy ami ami jó volt benne, sok minden jó volt benne, az egyik jó az volt benne, hogy ez egy parkolási okos parkolási rendszereket fejlesztő cég volt, és volt egy kínai koncessziója, tehát egy kínai kisvárosba, egy ilyen neve nincs, alig félmillió lakosú kisvároskába fejlesztettünk egy parkolási rendszert, és annak a szoftver része az Magyarországon készült. Volt alvállalkozó bevonása, meg volt egy saját csapata a cégnek, és ez a saját csapat ez agilisan dolgozott. És ott találkoztam ezzel a divattal először, és hogy mivel egy adott ponton, amikor az alvállalkozó átadta a munkát, akkor ott tényleg egy ilyen nagyon szép Scrum csapat állt össze. Volt egy senior fejlesztő, aki egyébként Scrum-ban erős volt, volt egy PO, aki ilyen tök jó üzleti gondolkodású, de egyébként IT-hoz erősen értő emberke volt, és volt egy pici, ütőképes ütőképes fejlesztő csapat, és és ugye nagyon tetszett ez az egész, és így és annyira izgalmas volt már ott egyébként, hogy azt mondták, hogy a szoftvert akkor agilisan fejlesztjük, és akkor trial and error, stb. És így annyira élénken él bennem. Kína. Kína egy érdekes hely, ahol az inspect and adapt-nek különösen lehetne haszna, mert hogy tényleg olyan dolgok, azt is, meg változtatnak is sokszor, nagyon sokszor, és hogy emiatt olyan dolgok, amiket fixnek vettünk, például oda tudunk menni ehhez az emberhez, volt, hogy ezek hirtelen egyszerűen csak nem lettek igazak, egy évig igaz volt, és akkor hirtelen utána három hónapra meg nem volt igaz. És csináltunk egyszer egy, már nem is tudom mi volt az apropója, de hogy na akkor most már tényleg megtervezzük, hogy akkor hogy fogunk elindulni. Tehát a szoftver az nagyjából kész volt, de ugye ennek volt hardware része is, telepítés, volt az önkormányzattal közösen csináltuk a parkolási koncessziót, és így volt egy ilyen marha nagy Excel, abban volt vagy száz sor. És be volt így menetrendezve, hogy akkor a marketingkampány az három hét múlva kezdődik, és akkor bemegyünk az önkormányzatra, akkor ők azt leadják, azt visszaadják, és akkor utána ezt aláírjuk, utána ezt megcsináljuk, így kialakítjuk, ide fölrakjuk, stb. Azon az Excelen kb. négy ember három napig dolgozott. Azért az úgy… Akkor ez egy ilyen jó nagy terv volt így előre, hogy a világ végéig minden… Robosztus volt. És két nyelven. Angolul is két nyelven. És kínaiul is. Nyilván a kínai volt a legizgalmasabb. De nem, tehát kellett, ezt is lefordítottuk. De hogy ez egy… Most nem számolnám ki az értékét, de hogy ez biztos, hogy egy… Egy MacBook azért kijött volna belőle. A… Csak az Excelből. És akkor olyan vicces volt látni, hogy gyakorlatilag másnap ment a kukába, mert ugye ott volt az első izé, hogy na akkor bemegyünk az önkormányzathoz, Hát… Nem tudtunk bemenni. És akkor onnantól az egész úgy borult, ahogy volt. És akkor, amikor bementünk, akkor is azt mondták, hogy ne ezt csináld, hanem ezt csináld. De hát az előbb ezt mondtátok, ááá az azóta változott. És így… Ilyen… Így ment a levesbe. Erre szoktak ilyen agilis, alapozó tréningekkel mondani a Mike Tyson idézetet, hogy mindenkinek van egy terve, ami nem kap egy büdös nagy pofont. Hát ott ugye nagyon hamar megjött ez a bizonyos pofon. És akkor ott gondolkodtam azon, hogy érdemes volt ebbe beletenni ezt a négy jó embernek marha sok munkaóráját? Hát nem biztos… És ugye nagyon izgalmas volt azt látni, hogy az üzleti tracken ez mennyire nincs meg, és a szoftver-tracken meg mennyire megvan. Úgyhogy nekem ez valószínűleg meghatározza a gondolkodásomat. Tehát, hogy én sokkal előbb voltam nem tudom, ilyen jó munkás ember, vagy nevezzük bárminek, ilyen céges körökben mozgolódó emberke, mint agilis emberke. És én mikor ezt így, szoktam mondani, hogy én az agilitást nem megtanultam, hanem így megtaláltam. Amikor azt mondom, Hát végre! Hát ez így logikus! Ja, hogy ezt mások is így gondolják, akkor nem csak én vagyok az ilyen fura, hogy nem csak én gondolkozom azon, hogy most ezt miért csináljuk így, hát semmi értelme. Ehhez hozzátartozik, hogy én már a pénz… Én a pénzügyön is az a fajta csóka voltam, aki úgy állt a makro-ökonomiai modellek előtt, amik ugye feltételezéseken alapulnak. Hogy az ember teljesen racionális, és a hasznossági görbéi alapján kiszámolható, hogy milyen döntéseket hoz…, de hát nem. Tehát, hogy minek nézünk olyan modelleket, aminek az alap feltételezése az ilyen látványosan nem igaz. És akkor ott volt a… Tehát ott is közvetlenül is volt behavioral economics, meg ott is voltak már egy kicsit ilyen haladóbb elméletek, amiket… Dehogy… Dehogy igen, tehát hogy ott is a Kahneman-nak a Thinking fast, thinking slow-ját ott olvastam először, és ott úgy valahogy több értelmét láttam, mint a Kuhn–Tucker optimalizálós Lagrange függvényeknek a, nem tudom mi, a matrix algebrájának. És egyébként ez a Kahneman vonal, hogy, hát amikor én ezt a könyvet olvastam, engem ez eléggé megijesztett. Szóval, hogy egy ponton kezdtem úgy érezni, hogy van így értelme bárminek innentől kezdve, hogyha semmi se úgy működik, hogy nem racionálisan közelítjük meg igazából a problématereket. Rád ez milyen hatással volt? Mert én emlékszem, hogy kicsit így megzuhantam ettől. Én imádtam. Én azóta azt mondom magamnak is, meg másoknak is, hogy én egyébként full racionális ember voltam és vagyok is. De hogy ha nagyon mélyen belegondolok, akkor ha valamiről látod, hogy következetesen nem úgy van, mint ahogy kéne, akkor az a racionális, hogy az irracionálist is elkezded beépíteni a saját modellembe, és nem az, hogy hát akkor továbbra is erőltetem azt, hogy tehát ennek racionálisan így kéne mennie. És én inkább ezeket így elkezdtem beépíteni. Tehát, hogy az elmúlt időszakban nagyon sok olyan megélésem volt, hogy ez így nem lehet. De hogy mégis úgy van. És következetesen úgy van. Tehát, hogy amikor elmész egy családállításon nem voltam még, de hogy ilyen ahhoz hasonló ilyen állítás jellegű cuccokra, és ez a ez nem lehet véletlen, hogy én ezt mondom, és közben ő, meg ő, meg ő, akikkel most találkozom életemben másodszor, ők ilyen nagyon gyakorlatilag szó szerint ugyanazt hozzák vissza, vagy ugyanazt a képet hozzák vissza. Ez lehetetlen. De hogy mégis ez történik. És akkor onnantól, hogyha valószínűtlen, megtörténik, akkor azt jelenti, hogy szar a modelled, és updatelned kell a saját modelledet ahhoz, hogy ezeket így behozd. És igen, tehát van egy csomó olyan dolog, amit még nem tudunk, hogy működik, de hogy ettől függetlenül működik. És az lenne a balgaság, hogyha azt mondanánk, hogy na jó, ez nem racionális, akkor nincs is. Igen, én ezt úgy szoktam megfogalmazni, hogy amikor beszélgetünk arról, hogy ezek a modern szemléletmódok, akár az agilitás, ami már szerintem egy picit ilyen nagyon elhasznált kifejezés, de hogy ezek a fajta modernebb működési szemléletek, ezeknek igazából mindegyiknek az az alapja, hogyha jobban meggondoljuk, hogy egy ponton be kell látni azt, hogy hát nem nagyon tudunk mi semmit sem. Tehát, hogy van olyan elképzeléseink, hogy mi, hogy működik, hát aztán vagy úgy működik, vagy nem, ugye. És hogy régen szerettük nagyon ezeket a terveket, hogy te is mondtad a MacBook árányi Excel-t, ugye. Aztán utána mindig kiderül, hogy hát nem tudsz te semmit, Jon Snow, vagy hogy mondták a Game of Thrones-ban, ugye. Szóval, ez egy ilyen érdekes szitu. De akkor ez tök jó, hogy ez te ilyen praktikus oldalról találtad ezt meg, hogy elkezdted élni ezt, és akkor menet közben derült ki, hogy ezt valaki egyébként el is nevezte meg, hogy vannak erről szakirodalmak. Úgy adták először az Agile Manifesto-t. Ez tök logikus. Mit kell ezen magyarázni? Én is ugyanezt írtam volna, nem? Az az érzésed. Na és ők sokkal jobban megfogalmazták, de hogy persze, igen. Tehát, hogy ez nem is kérdés. De igen, az agilitás az egy érdekes szó. Most már nagyon sokszor úgy használom, hogy oké, mi a te agilitásod? Mert az én agilitásom az az, hogy… hallottam már olyanokat, hogy hát igen, akkor ezt szavazással kell eldönteni, mert az úgy agilis. Benne van az a Agile Manifesto-ban, nem hogy szavazni kell. Igen, abban minden benne van, csak még nem mindegyik részét olvastam. Na és hogy vezetett az út tovább innen ebből a ebből a helyzetből? A parkolós céges buliból kerültem át igazából egy Educate nevű céghez, ami alapvetően egy tréner cég volt, ami nagyságrendileg akkor, amikor én oda kerültem, akkor talált rá erre az agilis fókuszra, és ott is így, tehát, hogy voltak előtte softskill tréningek, volt előtte diákoknak tanítottunk üzleti témákat, tehát ilyen nagyon alapvetően üzleti hatékonyság és softskill oldalon indultak, és hé, ez az agilitás amúgy alapvetően passzol. És akkor ők nyertek…, tehát ők bővültek, és akkor így kerültem én oda, ott is CFO and Agile Coach pozícióba, mert ez a kettő tök simán elfér, de ugye az nekem ott megint csak közelebb a csináláshoz, tehát ugye a cég az gyakorlatilag tanácsadást, vagy agile coachingot, meg tréningeket értékesített, és akkor én benne akartam menni a csinálás részében is, meg annak a menedzsment tag benne abban a részébe is, ami ilyen kicsi stratégiai, meg kicsit ilyen, ez is egy tök jól hangzó, megint egy ilyen CFO meg minden, és akkor megint egy ilyen 10-20 fős csapat, aztán kb. ilyen 20-25 max 30 főig mentünk föl, de hogy így így ez volt a következő lépés, ahol itt az agilitás az így nagyon hamar hangsúlyos eleme lett a mindennapjaimnak, amikor is odamentünk a nagyvállalati agilis transzformációhoz, és akkor itt vagytok Agile Coach-ok, itt vannak a többiek agilizáljátok őket! az egy nagyon érdekes időszak volt kb. ez volt a következő két évem nem tudom, hogy mondhatok-e ügyfélneveket úgyhogy inkább nem mondok valószínűleg annyira nem is fontos, hogy konkrétan kik lehettek az ügyfelek, de mittudomén, szektorokat nyugodtan mondjál, hogy bankszektor, telkó kb. ez volt két nagy és ugye élénken él bennem az egyik ilyen mondat, az egyik ügyfélnek az egyik alkalmazottjától, hogy hát igen jó ez az agilis, meg minden, ezt ő így érti, de hát nekünk vannak jól bevált félkatonai rendszereink és hogy hát azok nélkül mi lesz velünk? és akkor így… Agile Coach-ként elvonultam, sírtam egy kicsit az egyik zárt tárgyalóba és akkor letörölgettem a könnyemet és visszamentem dolgozni nem tudom, hogy mi lesz a jól bevált félkatonai barna szervezet tehát hogy nyilván… nagyon jó volt ez az időszak sok szempontból, egyrészt mert ugye volt egy nagy rakás Agile Coach, nagyon-nagyon másféle hátterekkel volt, aki full IT-ből jött, volt aki full coachingból jött volt aki mindkettő volt aki dolgozott multinál, volt aki soha nem dolgozott multinál, volt aki teljesen bármit mondasz az volt ebből a csapatban és ami közös volt hogy egy ilyen iszonyat nyitott, nagyon nagy energiájú, nagyon tanulás fókuszú, nagyon segítőkész tehát egy olyan csapat jött össze, hogy így azt gondoltam hogy ilyen nincs, ez egy ilyen álom csapat. És hogy így együtt voltunk a nehézségek között, ez iszonyat sokat segített. Tehát, hogy amilyeneket ott beszélgettünk, ahogy egymást segítettük ahogy egymást húztuk ki az épp adott megroppanásokból utána ehhez hívtunk be külső segítséget, tehát én ott találkoztam először egy olyan coach-al, akire azt mondtam, hogy jaj, hogy ez a coach, jaj, hogy ez ilyen hát ez valami varázslat. Nem tudom ki ez az UFO, meg hogy csinálja, de hogy ez ilyen nagyon transzformatív volt nekem is, és akkor jó, hát ez a coaching, nem tudom még mi, de jó lenne többet tudni róla ez nekem az egyik ilyen működésmódom, ez a nem tudom mi ez, jó lenne többet tudni róla, úgyhogy elolvasok egy könyvet így még valamikor kockatőkés időben volt egy ilyen megélésem, hogy vannak ezek az érzelmek, ezek olyan fura izék, nem tudom, nincs benne az Excel-ben, mi a fenét csináljak vele? Olvassunk el egy könyvet róla. De nyilván ez az első lépés mindenben, nekem. Aztán utána mentem pszichológushoz, amikor rájöttem, hogy ez a könyv ez jó volt, de még valakivel valakivel érdemes lenne beszélni egyet. Persze, de azért kell kinyitni azt az ajtót valamivel és arra valószínűleg nagyon jók a könyvek. Igen, nekem hát én nagyon szeretek olvasni, meg nagyon sokat, meg nagyon gyorsan olvasok, úgyhogy nekem ez a megoldó kulcsom sok dologhoz, úgyhogy agilitásban is van egy csomó jó könyv. és akkor igen, Educate, transzformációk, jó csapat, pörgés valakinek azt mondtam egyszer, hogy ez a mint amikor a vasat bedobod a kazánba, vagy berakod a kazánba aztán kiveszed, kicsit megkovácsolod visszarakod, edzed a tűzben igen, tűzben edzett férfi lettem de hogy így igen, nyilván ha nagyon belegondolok, ezt én alapvetően nem akartam, tehát ugye a franc se akar tűzbeugrálni, verjenek is kalapáccsal, visszalakjanak a tűzbe. Kerék alá tesznek, onnan is kivesznek. Pontosan! De hogy így, hogy visszanézek erre, azért nagyon hasznos, nagyon értékes elképesztő, nagyot lökött rajtam minden szempontból tehát hogy az a az az emberke, aki aki mondjuk mit tudom én három évvel ezelőtt az érzelmi intelligencia könyvet így na jó elolvastam, de nem értem; odáig, hogy hogy mondjuk ilyen közepesen használható coaching üléseket csinál azért az egy az egy nagy változás, tehát volt olyan középiskolai osztálytársam, akivel így találkoztunk valami voltunk valahol akkor talán túrázni, vagy viaferrátázni és akkor így beszélgettünk, és akkor és akkor így kinyögi, hogy Te nem tudom, mit csináltál te a Nagy Tomival, nem tudom, hogy te ki vagy de hogy biztos, hogy nem az az ember, akivel én középiskolában találkoztam. Ki vagy te és hol a Nagy Tomi? Igen És ez így jó volt, tehát hogy ezt így nagyon élveztem és nagyon, olyan emberekkel találkoztam, akikkel egyébként a kényelmes mittudomén, kockatőkés karrieremben nem találkoztam volna. És ez így iszonyat sokat adott és akkor ezután jött képbe a Roche, ahol most dolgozom ott is Agile Coachként, de hogy azt nagyon imádom, hogy az Agile Coachot kellően szabadon értelmezve, igen, Agile Coach vagy, de hogy így a az egész közeg az olyan, hogy nem érdekel, hogy mi vagy hanem azt, mit hozol mit tudsz csinálni, hova tudsz hozzátenni és akkor ilyen Agile Coachként, de volt hogy felvettem egy projektnek a PO szerepét, mert ott én azt épp arra jártam, és jó volt és egyébként engem nagyon motivált az, hogy ne csak… ne csak coach-olgassam az embereket, meg ne csak mondjam nekik vagy ne csak tanácsolgassak az agilitás kapcsán, hanem figyeljetek, nézzétek, így kell user story-t szeletelni, és akkor nagyon jó visszaigazolást adott, hogy az agilis tanácsformáció segíti amikor azt mondod, hogy nézd csak, ide mentem, megcsináltam, így már érted, hogy ez miért van így szeletelve Aaa, így már értem, hogy akkor amikor a vertikális user story slicing beszélsz, akkor ilyesmire gondolsz. De hogy persze ki lehet ezt coacholni belőle, meg ki lehet ezt hozni emberekből, csak úgy tovább tart meg egyébként nem is biztos, hogy mindig ki lehet. Tehát fontos,… Én eléggé szabadon értelmezem az Agilis Coach szerepet. Hogy… és ebből tökre belefér az, hogy most van hogy egy betegeknek szóló ilyen applikációval kezdtem el foglalkozni, mint tudomis én micsoda, talán ott is a Product Owner a legjobb kifejezés. De van, hogy nem tudom egy stratégiai oktatást csinálok, kvázi mint ilyen belsős tréner, semmi köze az agilitáshoz, de nyilván én tanultam elég sokat stratégiáról, meg csináltam is tanácsadóként is, kocatőkésként is olvastam is utána, tehát hogy van egy elég használható tudásom, miért nem mesélek róla nektek, hát most persze, csináljuk. Benne van a munkaköri leírásomban? Valószínűleg nincs, de hát… De szerintem pont attól, Agile Coach az “Agile Coach”, hogy nem a munkaköri leírását nézegeti. Hát plusz nem tudom, milyen munkaköri leírás lehet írni egy Agile Coachnak, mert én talán még… nem láttam még két ugyanolyat. Van valami, tehát biztos. Biztos vannak benne karakterek, meg innen is, bocsi a HR-es kollégának, aki azt írta, hogy nem lenézni akarom a munkáját, csak tényleg… Nem, hát az, hogy nagyon nehéz ezt definiálni ugye, mert pont egy olyan, ilyen kicsit ilyen Jedi lovag funkció ez, hogy így mindenhova jó, hogyha egy oda tud menni és tud két jó dolgot mondani vagy tenni. nyilván, tehát hogy szerintem ebből is vannak iskolák tehát, hogy amikor én azt mondom, hogy ezt coachinggal nem lehet megcsinálni, abban az is benne van, hogy én coachinggal nem tudom megcsinálni. azok a coachok, akik nálam ott a felső polcon laknak ők meg tudják csinálni. És akkor ott már is nem igaz az, hogy akkor ott át kell menni valamilyen más üzemmódba, de hogy most én én vagyok én most ennyire vagyok coach, ennyire vagyok agilis, ennyire vagyok stratégiás és hogy az nem lehet gátja valami jónak az, hogy nincs benne a munkaköri leírásomban vagy hogy meg lehetne másképp is oldani vagy bármi ilyesmi, legalábbis szerintem. úgyhogy én én így működgetek ebben a cégben. Ez azért jó szerintem, mert ugye pont maga ez a funkció is, amiről beszélsz, amit ugye Agile Coach-nak nevezünk, bár nem tudom, hogy ma már ez a kifejezés, ugye nagyon úgy, ahogy maga az agilitás is kicsit így, hát nem feltétlenül erodálódott, de hogy szerintem már ilyen mindent-is jelent, szóval, hogy bárki lehet már Agile Coach bármennyi coaching vagy nem coaching tapasztalattal szóval, hogy nagyon szélsőségesen lehet ezt értelmezni vagy azt látom, hogy sokan sokféleképpen értelmezik, úgyhogy nem is szoktam én ezt a kifejezést nagyon használni, de hogy hogy az tök jó, hogy hogy ugye egy olyan szereplő, aki azt képviseli, hogy bontsuk le a silókat, próbáljunk egy kicsit így együttműködni, azt nézni, hogy ki hol tud segíteni ne a hivatalos dolgokkal foglalkozni, az egy tök természetes akkordja ennek, hogy akkor ő a saját munkaszerződésével is úgy van hogy nem azt nézi, hogy akkor most melyik pontot teljesítem épp, hanem azt nézi, hogy hogy tudom a legnagyobb értéket adni egy szervezetnek vagy abban, hogy tudok segíteni, hogy nagyobb érték keletkezzen. Úgyhogy szerintem tök oké, mint hozzáállás egy ilyen fajta munkánál. Már hogy, ez csak az én véleményem nem, mintha az így, nem tudom bármennyit kéne, hogy jelentsen, csak hogy ezzel így tök egyetértek veled ebben, hogy Erről már csinálhatunk egy szavazást így a videó alá “Kedves hallgatók mit gondoltok erről?” Igen, igen. De hogy így… valami gondolatfoszlány az előbb itt volt a fejemben. Csak nyugodtan. Ja igen, az, az, hogy… Egyrészt igen, amit te is mondtál, tehát az Agile Coachként a legfontosabb munkaeszközöd az te magad vagy. Tehát, hogy ott, azzal, ahogy te működsz azzal tudsz a legtöbbet tenni, vagy a legtöbbet ártani egy agilis transzformációnak is. Tehát, hogy igen, láttam egy Agile Coachot, aki azt mondta, hogy “Na jó, de hát a Scrum-ban ez így van leírva, akkor így lesz!” Igen, van ilyen metodológiai nácizmus. De hát mi egyébként alapvetően egy ilyen inkább ilyen Kanban-os működés,… mert, hogy igazából nem olyanok a feladataink. Meg, hogy igazából nem nagyon fejlesztünk semmit, csak egy meglévő rendszert üzemeltetünk “Ha Scrum van, akkor Scrum van.” Az orosz borotváló gép esete, “De hát mindenkinek másmilyen az arca!?” “Hát eleinte elvtársak,… eleinte!” De aztán, ha kijön onnan, akkor ugyanolyan lesz. Viszont… Na mindegy. Igen. Tehát ez a coaching, meg az Agile Coaching, ezek ilyen nagyon… Kedvencem. Láttam egyszer, vagy beszéltem egyszer egy Product Coach-al. És akkor megkérdeztem, hogy te mit csinálsz? Beszél a termékhez. Hát nem, hát ő Product Coach. Mit csinál egy Product Coach? Hát fogja a terméket, csinál róla forecast-et, bevezeti a piacra és és így És hol eben a “coaching”? Azt nem…, de hogy ugye jól hangzott. Úgyhogy igen. Tehát hogy ő Fölteszek egy nyitott végű kérdést a termék számára, hogy kedves termék szeretnél bevezetődni erre a piacra? Kedves autó, szerinted mennyiért adjunk téged? Mennyit érsz, hogy érzed? Értem. Egytől tízes skálán… mennyire vagy komfortos azzal, hogy most kiraklak ide az autószalonba? Oké. Na hát akkor szerintem ez egy ilyen elég jó képet ad arról, hogy te mint a corporate univerzumot megjárt ember, miket szedtél magadra, meg milyen tapasztalatokra tettél szert. Engem az érdekelne, hogy miben tudod ezeket felhasználni így a nem tudom, a másik életedben? Ugye van ez az állatorvosi rendelő, amit csináltok, a CsudaVet. Mesélj erről egy picit, nyugodtan magáról a rendelőről is egy kicsit meg hogy ez így hogy jött, meg mi ez és hogy mit tudsz abból, amit ebben az univerzumban megtaláltál az előzőben mit tudtál abból itt felhasználni és hogy vezetett ide az út. Ez engem meg érdekelne. Hát ugye, elég atipikus az, hogy egy Agile Coach állatorvosi rendelőt csinál ennek egyetlen egy feltétele van aki nélkül ezt nem csinálnám ő a feleségem, aki egyébként állatorvos. Azt mondják, az jól jön az állatorvosi rendelőhöz, Egy állatorvos. Igen, igen, határozottan! Bár egyébként van több, tehát van már néhány állatorvosi rendelő Magyarországon, akinek nem állatorvos a tulajdonosa vagy ötletgazdája, de egyébként nem ez a tipikus. De például Amerikában nagyon komoly ilyen lánc, állatorvosi rendelő láncok vannak, amiket ugyanúgy üzemeltetnek mint egy magánklinikát. Mert ez gyakorlatilag magánegészségügy. Akárhogy is nézzük. És hogy arra vannak gazdasági szakemberek akik tényleg ilyen akár private equity háttérrel csinálnak ilyeneket. Na Magyarországon nem itt tartunk. Magyarországon ott tartunk, hogy valaki nyit egy garázsába egy kis rendelőt vagy megvesz egy ingatlanat és nyit benne egy nagyobb rendelőt, vagy aztán azt szépen növeszti és akkor csinál vele egy komoly állatkórházat a… mi ennek a skálának a közepén kezdtük. Honnan jött az ötlet? Hát… igazából nekem ugye a fönti skálának a logikus vége, hogy Ha ennél közelebb… Tehát annál közelebb nem tudsz kerülni egy bizniszhez, hogy ha a sajátod. Meg, hogy te csinálod. a… Egyébként ebből a szempontból nagyon vicces volt… Kis kitérő, amikor így… Megérkeztem oda, hogy akkor végre nagyon kicsi cég, egy 20 -30 fős cég és akkor végre csinálom, mert hogy benne vagyok a menedzsmentben és akkor mit csináltam hát akkor mennyi… agilis transzformáció ki vagy adva egy 6 hónapos projektre, ahol egy marha nagy cégben Agile Coach-ként megint csak ilyen nagyon távol kerülsz és akkor így megint csak próbáld őket rávenni hogy csináljanak valamit. Szóval egy ilyen érdekes kettősség volt. De, hogy most ez a saját cégünk. Vannak benne magánbefektetők. A feleségemmel közösen alapítottuk, indítottuk, úgyhogy ez még kettes pálya, vagy nem is a piros hanem a fekete pálya, ahol feleséggel közös cég állatorvos rendelő, agilis stíl, de hogy így valahogy logikusnak tűnt, hogy ő egy iszonyat jó szakember aki nagyon komoly műtéteket csinál van egy pár szakterülete, ahol tényleg Magyarország legjobbjai között van, meg vagyok én aki elvileg papírom nincs is róla, de hogy már tartottam tréninget arról, hogy hogyan vezess csapatokat. Ami egyébként tök jól is működik néha, ez egy külön kérdéskör, hogy mikor, meg mikor nem, de hogy innen indult az ötlet, hogy akkor csináljuk egy olyan rendelőt, ami ami alapvetően az ő teljes munka idejében átül oda, én meg először besegítek, aztán majd ha mi is ilyen rendelő lánc leszünk, akkor meg átülök oda majd 43 év múlva egy kényelmes vezetői pozícióba, csak onnantól csak csinálgatok mindent. Hát itt még nem tartunk. Mi egy ilyen közepes, hát mondjuk a középső harmadnak a tetejében indultunk egy ilyen mérettel, ami egyrészt, egy nagyon logikus döntés, mert hogy kis rendelőből nagyot csinálni az iszonyat nagy macera, ingatlan találni minden… De más oldalról elég nagy az overhead induláskor és ez hozza magával az összes stresszt ilyenkor A 22. kerületben egy családi házas övezetben, megvettünk egy házikót, emlékszem esküvőnk volt pénteken, szombaton ugye teljesen kipihentek voltunk vasárnap mentünk megnézni ezt a házat. Amit aztán végül megvettünk. felújítottunk, átalakítottunk telepakoltuk mindenféle elektromos kütyüvel és akkor elindult a rendelő és változó az, hogy én személy szerint mennyit vagyok benne. Tehát azért alapvetően nekem van egy fulltime munkám, amellett amiket nyilván ebbe bele tudok tenni azok 1-2 este, meg 1 -2 hét végre, meg 1-2 “jó akkor elmegyünk szabadságra” és akkor a szabadság az azt jeleneti, hogy a másik munkahelyemben dolgozom. Szabadságra mész, elmehess pénzt keresni. Hát ugye az a baj, hogy én nem tudok közvetlenül pénzt keresni az a baj, hogy hiába coach-olgatok ott, meg hiába nem tudom miket csinálok, az mindig csak áttétes haszon. Ezt nehéz egyébként akkor így érezni is nem, hogy te ott hogy hasznosulsz ebben a szervezetben? Hogy te úgy gondolod, hogy most ez így biztos jót tett amit csináltál, de hogy nem látszik a… Igen. Csinálok egy retrót a csapatnak… 3 retrótól ennyit nőtt a bevétel… Az nem. Annyi, hogy itt sem a klasszik Agile Coach szerepben vagyok tehát igen a retrókat én facilitálom, általában, nem mindig. Volt, hogy ott is már próbálkoztunk azzal, hogy inkább külsősök vagy inkább én csináljam, mind a kettőből volt már példa, de hogy itt a marketingbe például eléggé benne vagyok hogy akkor én csinálom a rendelőnek mit tudom a Google Ads hirdetéseit vagy bármi ilyesmi. Vagy a ilyen operatív akár a lenyírom a füvet akár a nem tudom megrendelem a táblákat bentre, akár a ilyen bármi, ez megint csak a jó munkás ember, aki jár kell és akkor amit tud azt segít. Kis cserkész. Kis cserkész Agile Coach mesterszakon. Nekem iszonyat sokat ad nekem viszonylag sokat ad… A Roche az egy nagyon nagyon jó cég egyébként, amikor először ide kerültem, akkor így ilyen van? Adott egy nagyon stabil háttér és ahhoz rengeteg autonómiát kapok rengeteg támogatást, rengeteg stabilitást rengeteg… tehát, hogy olyan dolgok lehet csinálni mondok egy példát, amikor Agile Coach-ként dolgoztunk többen projekt jelleggel akkor beszélgettünk arról, hogy van egy ilyen bónuszrendszer ami egyéni bónusz target-eken van és mennyire jót tesz egy agilis csapatnak amikor azt mondod, hogy amúgy ti dolgozzatok együtt közös célért, de a bónuszok az egyéni targethez van szabva. Ezt nem szoktuk javasolni általában. Nem, viszont nagyon-nagyon kevés, sőt Roche-on kívül más helyet nem láttam, ahol erre azt mondták, hogy mondtatok valamit, gyertek és akkor rakjunk össze egy olyan bónusz struktúrát ami az agilitásnak így megfelel. És így… Ja, ilyet lehet? És akkor volt olyan ügyfelünk, ahol annyit tudtunk elérni, hogy az egyéni bónusz target-ek közé bekerült az, hogy “csapat munka”, de hogy itt viszont itt viszont egy elég komoly és egész, tehát nem az van, hogy picit megbizergáltuk a bónuszát de minden ugyanaz maradt, hanem ilyen tök korrekt, tök fullos feedback alapú önértékelést tartalmazó, mint egy ilyen team KPI-ok arra reflexió, negyed évente, izé… Tehát, hogy egy ilyen jó kis rendszert összeraktunk. És szerinted mi kell ehhez, tehát hogy mitől tud egy mondjuk ez a szervezet nyitott lenni, egy ilyen javaslatra, míg ugye a másik szervezet azt mondja, hogy hát persze jó az az ötlet de majd egyszer elgondolkozunk rajta. Hát nem tudom. Vagy úgy is kérdezhetném, hogy mitől jó egy szervezet, mi az a szervezet, amiben te szívesen dolgozol, vagy ami szerinted olyan paraméter, ami kulcsfontosságú, a sikerben? Már ilyen értelemben a sikerben. Nekem az egyik az az autonómia, tehát, hogy az, ahogy a Roche össze van rakva, ugye ez egy közel százezer fős multi. Tehát ugye, én nem ismertem egyébként előtte. Tehát én azt mondtam, hogy… Gyógyszer cég? Sose láttam még. Mondjuk, a Roche az egy olyan cég, akinek örülsz, ha nem találkozol a termékeivel. A legtöbb gyógyszer cég ilyen szerintem. Igen, de hogy ők különösen. Onkológia, meg egyéb ilyen. Csupa nem szép dolog. Igen, tehát hogy ott, amikor a daily stand up-on konkrét ember életekről van szó, az úgy segít átértékelni dolgokat. És akkor onnantól, ott akkor máris más hangsúlyt kap az, hogy ja, akkor itt erre érdemes odafigyelni. Mert hogyha ezt egy héttel hamarabb, ezt egy héttel lerövidítjük, az lehet, hogy neki az élete. És akkor egy picit ilyen megül a levegő, és akkor picit így odafigyelnek. Client Value fogalma, az kicsit újraértelmeződik. Kicsit kézzelfoghatóbb, igen. Szóval egyik ez az autonómia, vagy ez a fajta… százezer fős múlti, de a magyar cég, az egy száz fős entitás nagyjából. Sacc per kb száz fő, attól függ kiszámolunk bele. De hogy alapvetően a száz fő, az egy tök jó üzemméret. Tehát, hogy Agile Coach-ként nyilván az egy fős Scrum csapattól kezd el érdekes lenni. Két fő. Három emberrel nem tudsz agilitást csinálni. Nyolccal, tízzel tök jót tudsz. És kb. nekem legalábbis ez a száz fő, ez így kb a teteje. Hát ez a ez nem a saját matekom, tehát van a Dunbar szám, 150, egy törzs, akik még úgy alapvetően ismerik egymást, alapvetően tudnak egymáshoz kapcsolódni, hol lazábban, hol erősebben, de hogy az egy jó üzemméret az agilitáshoz. Az a fajta szabadsága, ami ennek a száz embernek van, például, hogy nem,… Van egy csomó ilyen érthetetlen kötöttség, hogy mit lehet és mit nem. De alapvetően például az, hogy a bónuszrendszeredet te, mint magyar affiliate megváltoztathatod, az egy,… azért az legtöbb multiban nem az van, hogy persze csinálj magadnak nyugodtan a bónuszrendszert. Itt meg azt mondják, hogy figyelj, ezek a guard rail-ek, ezekbe férjél bele, és akkor egyébként csinálj nyugodtan. Kísérletezz. Mhm. Tehát adnak teret arra, hogy kísérletezz. És ugyanúgy, mit tudom én, a termékstratégiában, a bármiben, tehát hogy ott így nyilván nem egy standalone magyar KKV, de hogy nagyon sok jót,… tehát szerintem Roche-ban az a jó, hogy iszonyat sok jót kap abból, hogy multi, és mellette ennek relatíve kicsi a költsége. Mert nagyon, tehát nagyon jól optimalizálva van az, hogy persze nagyon nagy autonómiát kapsz akkor, hogyha fölmondasz és csinálsz egy egyéni vállalkozást. De hogy annak a termékeit azt nem kapod meg, és akkor mérlegel az ember, és azt mondja, hogy ez egy nagyon jó portfólió így. Nagyon nagy stabilitás, nagy adag autonómia, nagy adag fejlődés, nagy adag nagyon jó emberek, tehát ez is az egyik alapja egyébként, hogy mitől tud ez így jól működni. Szóval igazából az autonómiát emelted most ki, meg az emberek, akik ott vannak, amihez nyilván kell azért egy megfelelő HR mentalitás, hogy akkor mi alapján ugye vannak ezek a mondások, hogy “Hire for culture, not for skill” meg ilyen hasonlók. Szóval akkor, meg ugye hogyha nagy autonómia van, akkor én azt feltételezem, hogy ott valamiféle bizalom is azért nyomokba felfedezhető. Igen, nyilván, tehát ezek ilyen örökzöld témák. Tehát, hogy azt sosem fogom mondani, hogy a Roche-ban, vagy egyébként bárhol nem kéne továbbfejleszteni ezt a dolgot, mert nyilván kéne, de hogy de hogy amikor így kizoomolok, és akkor oda teszem kontrasztnak azt a azt az emberkét, aki az előző példát mondta, hogy hát a “jólbevált félkatonai szervezetünk”, vagy egy másik vezetőt, aki kétszer azt mondta, hogy hát igen, jó, ez a agilitás, de hogy idézem, “az embereket jól szájba kell baszni egy lapáttal, ha nem dolgoznak”, idézet bezárva, és akkor megint a Agile Coach-ként elvonulsz, és sírsz a tárgyalóban, és visszajössz, és veszel egy nagy levegőt. És így, nyilván attól még nem lesz valami jó, hogy más rosszabb, de hogy amikor így kizoomolsz, és ezt így kontextusba teszed, akkor ez így… itt vannak olyan dolgok, amikor így nagyon-nagyon pozitív meglepetések voltak eleinte. Most már hozzászoktam, már elkényelmesedtem, és azt mondom, hogy ez az alap, ez a normális. Igen, gondolom. Te és a rendelőben ott, ha egy picit oda-vissza fókuszálunk, szóval ott, igen, az érdekel nagyon, hogy amiket találtál az addigi úton, azokat hogy tudtad felhasználni, vagy milyen olyan kihívások voltak ebben a vállalkozásban, amikbe te tudtad használni azokat a dolgokat, amiket már kipróbáltál máshol. Ami, tehát az egész rendelőt úgy építettük föl, hogy mi egy Teal állatorvosi rendelőt szeretnénk csinálni. Ezt a “Teal” kifejezést ezt már többször mondtad, és nem jól biztos benne, hogy mindenki ismeri ezeket a szervezeti színeket. Na, ez például az első hibánk volt, amit elkövettünk a rendelőben is. Úgyhogy lehet, hogyha erről mondasz egy pár szót, hogy ez hova tartozik, meg mit jelent, az aztán segít a kedves nézőknek. Erre nem készültem ilyen definíciók szinten. Te mit értesz egy Teal szervezet alatt, vagy neked mi a fontos benne? Hát nyilván egy könyvből indul az egész, ugye?! Frederic Laloux-nak a Reinventing Organizations című könyve az egésznek az alapja, aki összegyűjtött különféle szerintük jól működő cégeket, és ő azt mondja, hogy a cégek működésének, megint az egyének működésének is vannak különféle paradigmái, és a kettő az együtt fejlődik. És van ez egy szerinte ez a legújabb paradigma, a Teal. Úgy néz ki, hogy van egy Barna paradigma, nem bocsánat, van egy Piros paradigma, ez a farkas törvények, maffia csinálod vagy lelőlek. Igen. Harca, az alfa pozícióért. Igen, és hogy ott kegyetlen, félelem, izé, minden. De hogy ott rend van, de milyen áron. Utána van a barna szervezet, ez a félkatonai szervezet. Te nem XY vagy, hanem te egy nem tudom, Sales Analist vagy, és te azt csinálod, amit a Sales Analist csinál, és akkor beleraknak egy izébe… Ez a bürokratikus, hierarchikus struktúra. Igen. Tipikusan, mit tudom én, egyház. Tehát, hogy nem az van, hogy akkor nem tudom, bárki lehet pápa, hanem ott megvan annak a kis létrája, és annak megvan az összes szabálya, és ezt végigvárni. Utána van az Orange paradigma, ami egy tipikus, tipikus profitorientált cég. Az emberek fogas kerekek egy gépezetben, és akkor a kerekek azok működjenek olajozottan, és akkor resource-t allokálunk, amikor arról beszélünk, hogy kirúgunk embereket, és feedback… Ez egy ilyen gépezet, amiben… És ott főleg a verseny a fő fókusz, nem? Igen. Meritokrácia van, tehát, hogy mindegy, hogy mit csinálsz, érj el eredményeket. Sokszor az már mindegy, hogy milyen áron. És akkor fölötte van a Green paradigma, amit én kevésbé tudok megfogni, de az egy ilyen nagyon emberfókuszú, inkább az a… család a metaforája. És fölötte van a teal, ami meg egy ilyen, amit valójában szerintem senki se látott még, de hogy olyan tök izgalmas, meg tök szép az alapkoncepciója, mert egy ilyen nagyon ilyen felnőtt, felnőtt, tehát, hogy én oda vezetem vissza, hogy az összes tranzakcióanalízis… az összes asszertív kommunikáció, minden, amin az látszik, hogy egy ilyen jó dolog, az egy Teal szervezetben így benne van. A felhatalmazó vezetés, a coaching szemléletű vezetés, az mind ott összpontosul, és annak van három nagyon szép alapelve. Az egyik a purpose, tehát, hogy így, ez nálunk egyébként nagyon szépen tiszta. Tehát, hogy nálunk nagyon jól megfogható az, hogy oké, nyilván egészségügynek cuki állatok, ott könnyű purpose-szel élni, tehát, hogy nem az van… Ő a purpose, nézzétek, nézzétek, milyen cuki. De mondjuk ez ott nagyon jól tetten érhető, hogy csak azt csináljuk, ami az állatnak legjobb. És hogyha az a legjobb, az nem nálunk van, nyelünk egyet, és akkor azt mondjuk, hogy jó hát, akkor ezt vidd el, és ezt a műtétet csináltad meg máshol. Vagy ezt a vizsgálatot, ezt csináltad meg máshol, aztán gyere vissza. És hogy nem csinálunk, nem csinálunk olyanokat, ami ami valójában profitábilis, de nem jó. Tehát nem ajánlunk fel felesleges vizsgálatokat, viszont amit kell, azt meg nem maszatoljuk el, nem azt mondjuk, hogy hát azért… kezelgessünk vakon, az majd lesz valami, hanem egy ilyen diagnosztika fókuszú. De hogy a purpose-el nincs gond, és az elejétől kezdve az tök sima volt. A másik pillére, ez a wholeness, ez a hozd be saját magadat. Amíg az egyik kolléga elpukizta magát a kanapén, akkor azt mondjuk, hogy ennyire talán ne. Ne mindent hozd be! Ne mindent, ne mindenáron. De hogy abban is, azt mondom, hogy ilyen közepesen állunk, tehát hogy Arról még mesélsz egy picit, hogy ez mit tett, hogy hozd be magadat? Hát, hogy általában hallottam már olyan emberekről, akik amikor itt bemennek dolgozni, akkor ott a munkához így felvesznek egy ilyen kis maszkot. Hogy így, jaj, hát akkor én egy cégben dolgozom, itt az érzelmeknek nincs helye. Itt professzionálisnak kell lenni, kis öltöny, nyakkendő, minden. És… És hogy van, aminek nincs helye a munkahelyen, és ott nem lehet, izé… Ott, ha a gyereked rosszul van, akkor azt titkold el, és izé… Meg hallottam olyan munkahelyekről is, ahol így bemehetsz, és akkor azt mondják, hogy jé, itt egy ember. És akkor gyere, beszélgessünk, vagy gyere, nem tudom, hozd önmagadat. És abban benne van egy csomó jó dolog is, meg egy csomó rossz dolog is. Mhm. Igen, hogy ne próbáljuk szétválasztani ezt, hogy ki a munkás, meg ki az ember, hanem hogy ez ugyanaz a személy igazából, Igen. Mert hogy megint csak úgy visszakanyarodunk oda, hogy az agilitás, vagy a Teal, vagy bármi ilyesmi, ezeket úgy szoktam mondani, hogy ne az embert akard a rendszer köré szabni, mert az nem fog működni, hanem ugye a rendszert az ember köré. Mert hogy az embernek a működése az, ha nem is… Csomó dolgot nem tudunk, de csomó dolgot tudunk. Tehát erre van egy pszichológiai nevű tudomány, amit néhányan vitatnak, hogy tudomány e, vagy sem, de szerintem tök mindegy ebből a szempontból, mert így vannak bizonyos pattern-ök, valamilyen mintázatok, amik azért alapvetően egész stabilnak tűnnek. És ha működik, akkor az már “good enough”. Akkor igen, nekem legalábbis elég. És így vannak ilyenek, hogy például nem szokták szeretni, amikor agresszívan kommunikálnak veled, vagy amikor azt szokták szeretni, amikor az érdek… amikor meg vagy hallgatva, azt szokták szeretni, amikor asszertívan kommunikál veled, vagy erőszakmentes kommunikálsz, jó, és nem az előbb említett lapátos példa. Vagy az, hogy be vagy vonódva, dolgokba, alakíthatod, azt jobban szeretik. Vannak ezek a motivátorok, ezek közül… Tehát, hogy van egy csomó ilyen dolog, ami adott, hogy egy ember hogy működik. Vannak ezek a kis heurisztikáink, vannak ezek a kis bias-eink, és hogy mi lenne, hogy ha ezeket tudva raknánk egy rendszert össze, és nekem az Aglis meg a Teal az ilyen. Tehát, hogy hogy alapvetően honnan indultunk? Az értékekről beszéltél, a purpose, meg a hozzad magadat. Igen. És hogy itt jön az, hogy hozd magadat, mert hogy mást úgy se tudsz tenni, tehát, hogy persze mondhatod azt, hogy nincs semmi baj, nincs izé… professional vagyok, és akkor hát ilyen embereket szoktak találni, nem tudom utána, holtan az irodában, meg egyéb csúnyaságok, vagy épp a megmagyarázhatatlan balesetek, meg az ilyen sztorik ott vannak mögötte. Ezek valahol kijönnek mindig. Nem aznap, hanem majd később. Úgyhogy inkább ahol ez felé törekszünk, és abban benne van az is, hogy hogy ilyen, nekem legalábbis benne van ez a failure culture, vagy lehet hibázni. És hogy nem az a lényeg, hogy… tehát legyen egy ilyen pszichológiai biztonságod, ahol ez így meg tud történni. És a harmadik, ez a self-management, ami meg azt mondja, hogy ilyen nagyon felnőtt-felnőtt, tehát, hogy ott olyan hierarhiák vannak, hogy le van teljesen bontva a hierarhia, és kis… nagyon tiszta Teal, az ugye azt mondja, hogy advice process van, bárki bármit eldönthet, csak kérdezzen meg, mindenkit, aki ebben érintett, hallgassa meg a tanácsukat, de az tanács kifejezetten, hangsúlyozottan, és utána döntsön, és bármit megcsinálhat. És ennek voltak ilyen nagyon extrém példái, ahol a fizetésed, Mennyi legyen a fizetésed? Nem tudom. Döntsd el! Én ezt tanácsolom neked, de a döntés nálad van. Vagy ilyenek, hogy ilyen szalag melletti munkások kezelték a nyugdíj alapot. Nyilván meghallgatták a többi, a többiek döntéselőkészítő javaslatait, de ők hoznak döntéseket. Egész jól ment egyébként állítólag. És ugye ennek van egy pár ilyen prominens Teal cég, akik nagyon inspirálóak, és hogy az, hogy mi egy ilyesmit akarunk építeni, az nem volt kérdés. Ebbe nagyon hamar megegyeztünk, és talán nagyon hamar kiderült, hogy ebben megegyezni könnyebb volt, mint csinálni. Mert ez a self-management, hát ebbe most egy ilyen gyenge kettest adnék magunknak az ötös értékelésen, de lehet, hogy még azt se. Szóval ez az, amivel most nem állunk jól. Akkor a purpose az megvolt, a wholeness az igazából oké is. Igen, ezt tudtátok hozni, mert az is egy ilyen mindset beli dolog, és akkor inkább ez a self-management az, amiben kihívás van. Igen, mert ugye itt, és itt van egy iszonyat érdekes buli, hogy mit mond az agilis. Trial and error, megnézzük, ha így, nem, akkor úgy. Na de, hogy ez orvoslás. Tehát, hogy azért tumort műteni nem úgy szokta, hogy vágok egyet, majd lesz valami. Igen, majd menet közben eldöntjük. Az agilitásnak van két ilyen alap változója, az a cost of validation, meg a cost of learning. De azért az orvos egyetemen nem ezt tanítják. És okkal. Tök jó, hogy az orvos egyetemen nem ezt tanítják, hogy figyelj itt egy szike, aztán ott egy ember, aztán inspect and adapt, nem? Tehát, hogy meghalt, mindegy, majd adaptálódunk. Szóval, hogy tök jogosan van egy ilyen iszonyatos konfliktus, és főleg, amikor mi azt mondjuk, hogy a purpose, azt mi úgy fogalmaztuk meg, hogy mi egy kompromisszummentes állatorvosi rendelő vagyunk. Tehát, hogy mi nem, és a kompromisszummentességet ugye ezen a feleségemmel rengeteget szoktunk vitázni, hogy így az meddig tart a kompromisszummentes, meg hogy hol,… mert hogy így egy weblap. Csináljuk egy weboldalt a cégnek. Eddig jó. És így előfizetek a VIX-re, összekattingatok valamit, amire én azt mondom, hogy hát good enough, nem? És akkor mondta, hogy hát figyelj, hogy “kompromisszummentes rendelő”, érted? Nem rakhatunk ki egy ilyen szart. És akkor így, és akkor hol van az igazság ebben? A hol jön össze az, hogy te most ha az állatorvoslásod kompromisszummentes, akkor ugye ne köss kompromisszumot egyebekben sem, mert akkor így törik az image, igen. Tehát, hogy akkor nincs az, hogy a recepciós pult az így nagyjából tiszta. Meg az sincs, hogy a weblap oda nagyjából jól működik. Meg az sincs, hogy kijövök az MVP-vel, vagy az MMP -vel, és akkor meglátjuk, hogy mi van. És ilyennek van egy iszonyatos mindsetbeli alapja is, hogy orvosok, tehát nem erre train-elődtek. És van egy ilyen tök mindset alapon túl, hogy nem lehet hibázni. Tehát, hogy lehet, de hogy azon életek múlhatnak. És hogy ez az, amit még nem tudtunk megugrani. Mert hogy itt itt egyelőre olyan döntéseket hoztunk, ami inkább a rövid távú működést szolgálja, legyen minden élére állítva, legyen minden izé, és kevésbé a hosszú távút. Tehát, hogy itt először nagyon-nagyon autonómiát adtunk, csináljatok, legyen jó, tök mindent csináljátok, és talán nagyon durván, nagyon hamar visszalendült az inga, és most szerintem majd lehet, hogy ezt a párom kivágatja velem, de hogy ilyen kegyetlen mikromanagementben van most ő, mint aki ott van fulltime állatorvos. Ugye itt az is egy szempont, hogy erre ki mennyire van felkészülve, mert ez egy nagyon szép elv, de ugye előfordul az a világban, hogy nem mindenki ugyanazon a nem szinten, de hogy ilyen mindseten van egyszerre, és akkor ezt összehangolni, az nehéz. Tehát, hogy ez olyan, mint ez a ScrumBan sztori is, ahogy szokták javasolni, hogy először a Scrum keretrendszer, ami egy ilyen szabályozott működési modell, azt érdemes elkezdeni, és ha az már szuperül megy, akkor érdemes ugye tovább menni mondjuk egy Kanban alapú struktúrába. Persze ez nem mindenhol megoldás, de hogy ebben biztos vagyok, hogy ez nagy kihívás, hogy ahogy mondod, hogy nem ilyen a mindset azokban az emberekben, és vagy nem teljesen ilyen, és akkor az egy folyamat, hogy… Hát meg ugye ott vannak a többiek. Tehát van egy tök jó terved, aztán bejönnek a mindenféle emberek, és akkor ők is hoznak gondolatokat, meg hoznak múltat, meg ilyesmit, és akkor magyarázhatod tehát hogy,… voltak retróink, volt egy olyan időszak, amikor nem voltak, de az elején is voltak, mert most is vannak, közt egy darabig nem voltak, és annak az volt az oka, hogy gyertek hozzátok. Hülye vagy? Múltkor is, amikor az előző izében… Én próbálkoztam, kaptam egy marha vagy pofon, én nem kockáztatok ezzel. És akkor ezzel nyilván nagyon következetes, nagyon sziszifuszi, nagyon bizalomépítés munka ebbe nagyon kell, de arra meg nagyon sokszor az van, hogy főleg, hogyha nem végtelen mennyiségű forráson ülsz, hanem ott van az a teljesítménykényszer, és hogy a Teal ezt nagyon szépen mondja, hogy a pénz az olyan, mint a levegő, hogy nem azért élsz, hogy levegőt kapjál, de ha nem kapsz levegőt, akkor nem élsz. Tehát, hogy és hogy nyilván ez ott van, hogy amit mondtam az elején, meghoztuk azt az üzleti döntést, hogy nagyobbal indulunk, mint amit eleinte el tudunk, mint ami ideális lenne talán kicsibe, azért, hogy hosszú távon tudjunk növekedni, de hogy ebben bele van kódolva, hogy az elején szűkösek a keretek, vagy hát hogy mondjam, tehát, hogy meg kell húzni a nadrágszíjat. Úgyhogy most ebben a fázisban vagyunk, hogy mostanra talán kezd oldódni, tisztult egy kicsit a csapat is, tehát tisztultunk abból a szempontból, hogy ki az, aki könnyebben, vagy jobban fel tudja venni ezt a fajta attitűdöt, de igen, az például egy nagyon nagy hibánk volt, hogy elmagyaráztuk, hogy mi egy Teal céget szeretnénk, de nem magyaráztuk el elég jól. Tehát, hogy én tudtam, hogy mit szeretnék, de nem volt átadva, és akkor mondták egyszer, hogy hát jók ezek a retrók, de igazából semmit nem érnek, mert, hogy nem vagyunk őszinték, és hogy nem retró kéne nekünk, hanem ilyen, azt mondták, azt mondta az egyik kolléga, hogy ilyen meztelen igazság, és én még fogtam a fejemet, hogy, de hát én is erről beszélek, csak én azt mondom rá, hogy Teal, te meg azt, hogy meztelen igazság, de hogy te mennyivel jobban megfogod, és mennyire értem már, hogy te miért nem érted, hogy én mit akarok. Mert hogy én ilyen fura szavakat használok. Ez így tanulságos volt. És mi az, ami segít ezekben az egészben? Tehát hogy ez egy tök nagy kihívás így az egész, amit mondasz. Van-e olyan, amit így megtaláltál, mint ilyen praktikát, hogy azt mindenképp nagyon érdemes csinálni, vagy az mindenképp sokat ad, hogyha erre figyelünk? A retrók nekem ilyen. Tehát, hogy a a retró egy olyan cucc az agilitásban, és akkor nevezzük agilitásnak, tök mindegy, tehát, hogy az agilis helyett én már nagyon sokszor csak a normális szót használom, mert mit kell ezen magyarázni? Tehát, hogy ott a tolató kamera az autódon ugyanazt csinálja, tehát gyere, gyere, gyere, és akkor nézd meg, állj meg, és nézd meg, hogy mit csináltál. Tehát néha visszanézni arra, hogy mi történt, és abból tovább fejlődni, az egy ilyen nagyon kézzelfogható, nagyon konkrét, nagyon jól átvihető bármilyen működésre. De nem vagyok biztos benne, hogy a kérdésedre válaszoltam, mert én most elkezdtem… Abszolút válaszolsz rá… Eszközöket mondani, ami segít, de nem csak az eszközök segítenek igazából. Nyugodtan, hogyha más van ami… Tehát mondhatsz eszközöket is, bármit igazából, szóval ez egy ilyen nyitott kérdés próbál lenni, vagy amit ez benned így megszólít. Azt tanultam, hogy azok jó kérdések. Hát én meg igyekszem olyat föltenni, de nem mindig sikerül. Úgyhogy nyugodtan értelmezd szabadon, hogy… Akár így a hétköznapi életben is. Nekem például a saját önismereti kis utamon nagyon sokat segítettek ezek a szituációk, mert ott nagyon tisztán kijönnek azok, amik nálam ilyen piros gombok, amikre nagyon erősen reagálok, nagyon ki tud billenteni, és hogy ebbe is volt az elmúlt időszakban egy ilyen nagyon nagy fejlődés, hogy így… Sokszor beszélgettünk akár Roche-on belül is olyasmiről, hogy hát oké, tehát azt mondod, hogy… mondok egy ilyen nagyon nagyon rossz példát csak, hogy és abban a szempontból rossz, hogy ezt én csináltam. Hogy simán volt olyan, hogy én közöltem a drága feleségemmel épp egy ilyen beszélgetésünk közepe táján, hogy te vagy a legrosszabb cégvezető, akit valaha láttam, majd bementem, másnap, erőszakmentes kommunikációs tréninget tartani a Roche-ba. Amire ugye azt mondta a kedves feleségem, hogy hát, tehát te egy ilyen kétszínű alak vagy, az előbb ezt mondtad, most meg ezt mondod. És akkor, hát ilyen, van olyan, hogy van valami, ami számodra fontos, az értéked, amit mondjuk hiszel benne, hogy erőszakmentes kommunikáció, de hogy van olyan, hogy az arról szituáció az engem ki tud ebből lökni. És akkor hirtelen nem az értékeimnek, megfelelően cselekszem, hanem visszanyúlok olyan megoldásokhoz, amiket vagy láttam valahol, vagy nem tudom, de hogy nem a legjobbak. És hogy ez egyre kevésbé tud megtörténni. Egyre kevésbé tud bármilyen helyzet kilökni abból, ami nekem fontos. A retróval is így voltunk, tehát a retrót azért hagytuk abba, mert “inspect and adapt”, nem? A csapat azt mondta, ne legyen retro, mert nem elég őszinték, és akkor azt mondtuk, hogy jól vettük, hogy ne legyen retro. És akkor most már ott tartunk, és ez egy fontos megállapodás volt, megélés volt, hogy fontos az, hogy mit akar az ügyfél, mert hogy mondjuk, hogy ők a ügyfelei, de az is fontos, hogy én mit akarok, és hogyha a kettő ütközik, akkor van az a pont, amikor azt mondod, hogy bocs, de ezt így nem. Értem, hogy azt mondod, hogy nem szeretnél a retrót, akkor beszélgessünk arról, hogy mi van e mögött, de ez nem alkuképes. Ezt el lehet vinni nagyvállalatai agilis transzformációkhoz is. Ott is ugyanaz a helyzet, ugyanaz a kérdés, hogy mi az, amivel te még oké vagy, és amire azt mondod, hogy ezt így vállalom, ezzel együtt, felnőttként, és van egy pont, amikor azt mondod, hogy oké, hát figyeljetek, ezt meg ezt még vállalom, de hogyha ti azt szeretnétek, hogy az agilis transzformációnak az legyen a vége, hogy 43 embert kirúgjunk, én meg azt nem szeretném, akkor ott azt kell szépen mondani, hogy oké, akkor ezt köszönöm, de nem vállalom ezt a megbízást. Ez egy olyan fura megélés volt, amikor arra jöttem rá, hogy szerintem a külsős tanácsadói Agile Coach munkának a legnagyobb sikertényezője az az, hogy mennyire függsz az adott ügyféltől, mert hogyha nagyon függsz tőle, akkor ugye ezekre, azt mondod, hogy hát jó, akkor ezt igazából nem is olyan rossz ez így, igazából belefér, akkor ezt akkor csináljuk úgy, hogy és amikor meg elkezdesz nem függeni az ügyféltől, akkor meg elkezdesz valóban agilisan működni, mert ugye az első példában érezhetően, amikor te utána odamész valakihez beszélgetni, akkor abban benne lesz az, hogy hát ez most egy ilyen megalkuvás, ez most ezért nem az igazi. És akkor ez nyilván az egész munkádnak, a minőségére kihalt, és akkor, amikor az ügyfél vásárol valamit, de nem azt kapja, amit szeretne, akkor ott ilyenek vannak a háttérben, hogy hát el sem kellett volna vállalni. Igen, ezt a… hogy ha mondjuk Scrum Master-ekkel foglalkozom, akkor nekik szoktam azt tanácsolni, hogy figyelj, próbáld meg kirúgatni magad, tehát hogy tegyél egy kis erőfeszítést ennek érdekében. Igen, igen, és egyébként? De jobb szerintem nem történhet, mert az ember vagy, amikor ezt megpróbálja, akkor vagy el tud tolni valamit a falig, és akkor az átmegy, vagy tényleg kirúgják, és akkor végre megszabadult egy olyan munkáltatótól, aki… Pontosan, akkor kiderült, hogy ez így nem működik. Nekem volt egy mentorom, vagy volt egy ember, akit mentoromnak tartok az LPS Global-ban is. Ő azt mondta, hogy figyu, CFO-ként neked az a feladatod, vagy az a felelősséged, hogyha valamivel annyira nem értesz egyet, akkor feküdj ide az irodám alá, ajtaja el, és mondd azt, hogy ez csak a testemen keresztül. És akkor ezzel, ha ezt megcsináltam, akkor megtettem a dolgomat, ettől függetlenül még mondhatja azt, hogy bocs, de a testeden keresztül is, de ezt most meglépem, és akkor jogom van felmondani ezután. De amíg ezt nem csináltam meg, addig nem tettem meg én sem a saját… És hogy ez a pont, tehát hogy van olyan… Káromkodás mennyire fér bele? Fér nyugodtan. Szóval ugye lófasznak is van vége. És azt senki más nem fogja helyetted megszabni, hogy annak hol van a vége. És egyszer csak azt tudod mondani, hogy oké, ez az én értékrendemmel nem összeegyeztethető, köszönöm, én ezt nem csinálom. Meg még az érintett meg, amit mondtál, ugye, hogy hiszel valamiben, és akkor próbálsz úgy viselkedni, aztán meg megy a nagy üvöltözés, és utána erőszakmentes kommunikációs tréning. Emlékszem, még a Marshall mondta valamelyik ilyen előadásában, a Marshal B. Rosenberg, aki ugye ennek az atya, hogy amikor ő fiatal volt, és akkor nem tudom, valami közlekedési szituáció volt, és akkor üvöltözött ki a kocsiból, hogy te rohadék, izé, szarházi, nem tudom. Aztán elvégezte a pszichológiai egyetemet, vagy nem tudom milyen kurzust, és utána már nem kiabálta ezt, nem azt kiabálta, hogy “psychopath”, ugye, hogy pszichopata. És hogy tényleg ezek olyan dolgok, hogy nagyon nehéz 0-24-ben tudatosnak lenni, hogy te mit csinálsz, meg hogy viselkedsz, meg azzal itt mit generálsz, és szerintem az nagyon fontos, hogy ebben is tudjunk őszinték lenni, hogy ne az legyen, hogy hopp, hopp, na, most hibázott, akkor semmit sem ér az egész erőszakmentes kommunikáció, vagy az agilitás, hanem tudjuk ebből is tanulni, hogy jó, hát az Agile Coach is ember, vagy a tréner is ember. Vagy akár a coach is, vagy akár a… Vagy akár a bárki. A főnök is ember. Ad abszurdum, igen, mert hogy ugye, minél inkább fölteszed egy ilyen elérhetetlen polcra az embert, legyen az a főnök, a trainer, a coach, a nem tudom ki, annál inkább teszed be magadat alá. És akkor onnantól egyre nagyobb az a távolság, és egyre kevésbé van ez a partner viszony. És attól még lehetünk partner viszonyban, hogy egyébként tudom, hogy te ezerszer jobb coach vagy, mint amilyen én valahol is leszek, és akkor én most beülök hozzád egy coachingra, és még fizetek is, érte. De hogy attól függetlenül, ez egy partner viszony, mert hogy… Igen, igen. Valami ezzel kapcsolatban volt még az előbb a fejemben, de hogy igen, tehát hogy van, iszonyatosan nagy felelőssége van az Agile Coachnak abban, hogy mikor mond nemet, mert ezzel testesíti meg azt, ami a szakmája szerintem. És hogyha ezt nem csinálja, akkor ő szép lassan elhiteltelenedik. És akkor ha már ő se hisz benne, meg egyébként… És nagyon nehéz. Én például nagyon tudatosan törekszem erre néha. Tehát, hogy ebben megyek be az irodába is. Úgyhogy mindenki ingben van körülöttem. És hogy benne van ez a Corporate Rebel. Nekik van egy jó kis blogjuk, de hogy az nekem egy ilyen kis… Én szoktam magamra kalózként, trollként, baltás gyilkosként, minden ilyesmiként hivatkozni, ami így kicsit így kizökkenti. De ez egy nagyon nagy nehézség egyébként belsős is Agile Coachnak lenni, mert ugye ha közelebb mész, akkor a tömeg az így behúz. És akkor ott nyilván tudatosan kell törekedni arra, hogy ne húzzon be. És nekem például ezt is adja egyébként a saját cég. Hogy sokkal könnyebben gondolkozom úgy, hogy nem a tömeggel megyek, hanem azt nézem, hogy na jó, de hogyha a saját cégem lenne, akkor mit csinálnék. És akkor innentől ez nem egy elméleti kategória, hanem, hogy igen, amikor a saját cégemben, akkor ezt így csinálom. És akkor ezt így csinálom itt is. Tehát ad egy erős horgonyt. Ahova így le tudom magam tenni, és ami így segít megtartani azokat az értékeket, ami felé szeretném húzni a többieket. És nyilván ebben benne van az, hogy ők is húznak engem visszafelé. Nahát akkor összeszedtünk itt azért egy pár dolgot. Ugye mondtad ezeket a retrókat, hogy azok nagyon hasznos dolgok. Azt, hogy kicsit le tudod horgonyozni magad a másik melóddal, amikor az egyikbe vagy. Az is tud akkor segíteni, hogy ott hogy csinálnám. Aztán beszéltünk erről az őszinteség dologról, hogy ez a wholeness ugye ez úgy működik, hogyha te is mint ott vezető vagy, vagy most mindegy, hogy minek nevezzük. Neked is ugye a teljes önmagadat oda be kell vinned, és akkor ez már rögtön egy ilyen példa által való vezetésnek a területe is. Van-e még más, ami így eszedbe jött, hogy mi az ami? Ami sokat segít, vagy ami közepesen segít, vagy keveset, de hogy hasznos. Picit ez a… Tehát van egy pár olyan dolog, amit nyilván egy nagy multliban nem tudsz megcsinálni. Tehát, hogy például az a fajta… Tehát engem feltölt a változatosság, de hogy az alapvetően azért nem elképzelhető, hogy Agile Coach-ként mondjuk marketingkampányba kezdj. És ilyenkor amikor ez így elkezd érdekelni, akkor sajátom meg tudom csinálni. És akkor ez nem egy hiányérzetként marad meg bennem, hanem egy ilyen… Jó, hát akkor van tere ennek, hogy ott bármit csinálhatok és kísérletezzek. És van egy csomó dolog, amit meg tudok csinálni a Roche-nál is. Tehát, hogy… Megint csak… Az egy elég atipikus történet, hogy én fogok egy ügyféligényt, amit meglátok, mert vagyok ügyfélnél, mondjuk orvosnál. Meglátok egy ügyféligényt. És arra fölhúzok egy koncepciót, amit aztán lefejlesztünk, amit aztán megcsinálunk. De hogy itt van erre lehetőség. Ami egy ilyen egész számomra egy egészen elképesztő dolog. Amire azt gondolnám, hogy hát ezt csak a saját cégedben tudod megcsinálni. Na, nem! Csomó dolgot meg tudsz itt is csinálni. És megint ugyanaz. Próbáld meg magad kirúgatni. Mi a legrosszabb, ami történhet? Tehát, hogy mit? Tehát, hogy oda mész ezzel a projektről, és azt mondják, hogy Bocs de nem. Hát és? Akkor te még mindig gazdagabban jössz ki belőle. És akkor még mindig megcsinálhatod magába, ha akarod. Igen, igen, igen. És amikor azt mondják, hogy igen, akkor az egy tök jó sztori. De hogy ettől függetlenül,… ennek is van egy határa. És nem sok dolog van a határon túl, de igen, például engem érdekelt a marketing stratégiának az a része, ami ilyen tök kézzelfogható, hogy hogyan hozol be új embereket egy alapvetően ismeretlen, de egyébként jó cuccba. Tehát a termék az jó, az eladható. Hogyan csinálsz ebből egy működő bizniszt? És ebben a kis méretbe. Ez, amit a Roche-nál soha nem tudok megpróbálni, mert nem olyanok a termékek, nem olyan a piac, meg erre nincs is ott lehetőség. De ezt ki tudom próbálni itt. És akkor nincs bennem egy ilyen hiányérzet, Hát dejó lenne ezzel foglalkozni. Igen, egyébként érdekes, mert sokan úgy képzelik el ezt a vállalkozói mindset, dolgot, ez az entrepreneurial thinking, hogy ez csak úgy lehet, hogy a saját cégedben, de mondjuk például az Eric Ries is ír erről a Lean Startup-ban, hogy ez nem egy ilyen dolog, ez igazából egy világhoz való hozzáállás, ami mondjuk egy nagy kérdés, és akkor ez például egy jó példa, ami tök jó, hogy van ilyen példa is, hogy van olyan szervezet, ahol ennek tudnak teret adni. És ez marha fontos szerintem, mert ez egy nagyon érett vezetői attitűd, hogy lehet próbálkozni, és akkor ez ugye innen már messzire vezet, mert ez egy kulturális téma lesz végül, hogy akkor mennyire adunk teret annak, hogy valaki mást csináljon, mint ami a sablon, hogy valaki próbálkozzon valamivel, amivel elbukhat és abból tanulhat. Viszont azt gondolom, hogy Agile Coach-ként, ha csinálsz ilyeneket, hát nagyon sokszor Agile Coach-ként te vagy az, aki az őserdőben elöl megy és a machete-vel csapkod, és utána már van egy ösvény, amit mások tudnak követni, ha akarnak. És ez lehet egy, tehát ugye… Rugasd ki magad… Volt olyan, amikor a managementtel is dolgozom Agile Coach-ként, és egyszer megkérdezték, megkérték, hogy írjak róluk egy értékelést. Volt év végi zárás, és akkor mindenki értékelgetett. Nem tudták mit kérnek. Hát én megírtam, majd átírtam egy picit, de hogy a lényeg az ugyanaz maradt, és gondolkodtam egy pár percet, hogy ezt én most biztos hogy el akarom küldeni? És akkor ugye ezzel löktem túl magam, hogy na figyelj, hogy ha ezen most gondolkodsz, akkor ez azt jelenti, hogy itt válik el a szar a májtól, tehát itt válik e az el, hogy te az az Agile Coach vagy, akiért ők fizetnek egyébként. Ők azt veszik a piacon, hogy van egy olyan ember, aki ezt megmondja, és a lehető legügyesebben mondja meg, tehát nem azt mondja, hogy ti balfékek vagytok, hanem szépen asszertívan meg tudja ezt fogalmazni. De hogy az kutya kötelességed rányomni erre a “send” gombra, mert ha nem nyomsz rá, akkor nem az az ember vagy, akit ők érdemelnek, vagy akit ők megvettek. Az nem autentikus úgy. Túl éltem. Kisebb sérülésekkel. Hát… Ja. Nem tudom. Nem kaptam rá visszajelzést. Nem mondták azt, hogy de jó, hogy ezt megírtad, hogy hol kéne még fejlődnünk, és hogy emiatt milyennek látod a mi teljesítményünket. Értem, értem. Jó, hát elég sok mindent így körbejártunk. Mi van még olyan, amit nem érintettünk, vagy mi az, amivel szerinted még érdemes most beszélnünk egy picit? Ez egy nagyon jó kérdés. Úgy, de jó lenne megkérdezni a közönséget, hogy ti mire vagytok még kíváncsi? Igen, majd csinálunk ilyen élő eseményeket is, és akkor lehet majd akkor úgy kérdezni. Vagy majd a Vol 2-be ott lesznek, hogy. Igen. Oké. Hát én szuperül éreztem magam egy csomó nagyon érdekes dolgot. Hallottam. Hát esetleg még az állatorvosi rendelőről mesélj egy picit olyan értelemben, hogy hol lehet titeket megtalálni, mikkel foglalkoztok, mi az, amivel érdemes hozzátok fordulni. Hogy ez egy kicsit így azért adjunk ennek is teret itt a beszélgetésben. Most ezt muszáj behoznom, de amúgy kb. az jutott eszembe, amikor meghal Kovács, és akkor sírköveshez elmegy Kovácsné, és akkor hát mit írjuk rá? “Itt nyugszik a Kovács úr, élt ettől eddig.” Hát és mit írjuk még rá? Hát még maradt egy csomó karakterhely. Gondolkodik, gondolkodik. Hát akkor írjuk még oda azt, hogy “ugyanitt Lada eladó.” Nagyon jó. Szóval, hogy igen, ugyanitt Lada eladó. Egy 22. kerületben vagyunk. Alapvetően nem vagyunk állatkórház abban az értelemben, hogy nem 0-24-es sürgősségi ellátással dolgozunk még. Majd az a cél, hogy eszre oda is eljutunk, de még nem tartunk ott. De hogy relatíve komoly műszerparkkal, meg műtétekkel, tehát hogy ortopédsebészet, lágysebészet, daganatműtétek, röntgen, ultrahang, fogászat az egyik ilyen szakterületünk. És hogy kutya-, kutyamacska és exotikus állatok. Kigyófogászat például. Kigyófogászat például. Kigyófogászat, nem feltétlenül, de például ugye nagyon, tehát ugye az exotikus kisemlősök, nyúl, oké, az úgy érthető. Dzsungáriai törpehörcsög. Aha. És… Két centis. Patkány,… hát nem két centis, de mondjuk ilyen pici állatkák. És hogy olyan komoly dolgokat meg tudnak csinálni, tehát ugye nem is értem. Így ilyen 400 grammos állatból kiszednek egy 30-40 grammos tumort. Aha. Nem is értem. De ez pont az a rész, ahova nem is akarok érteni ezen, csak úgy csodálkozom. És így fölnézek azokra, akik értenek hozzá. És akit érdekel ilyen szolgáltatás, ők hol találnak meg titeket, hol érdemes keresni? Van egy weboldalunk, CsudaVet.hu Azt érdemes megnézni. Beszéltük, iteratívan release-eltük, végül egyébként nem az a verzió ment ki, amit eredetileg akartam, végül kiment egy későbbi verzió, amin már lényegesen több tartalom volt, és akkor abban megegyeztünk legalább, hogy jó, akkor a szolgáltatások leírása az majd szépen szakaszosan jön, tehát, hogy folyamatosan bővül, fejlődik. Én csináltam, tehát annyira, azért nem szép, de hogy így funkcionálisan, weblapnak, weblapnak. De ezzel is kísérleteztél legalább. Igen. Hogy kell. És téged, mint magánszemélyt, vagy mint embert, hogyha valaki keres, vagy veled kapcsolatba akar lépni, azt hol érdemes megtenni? Milyen platformokon vagy jelen? Vagy hogy érdemes téged megszólítani? Hát ez egy nagyon izgalmas kérdés. Egyszer volt valaki, aki a Nagy Tamások közül megkeresett engem Facebookon, nem ismertük egymást, ott ült mellettem egy kanapén, és mondta, hogy negyed óra után, “Megtaláltalak! Itt vagy!” Szerintem, hogy ha,… szerintem LinkedIn-en megtalál bárki, ha a Nagy Tamás mellé beírod, hogy mondjuk Roche, és akkor ott már vannak esélyeid. Kitesszük majd a linket úgyis. Az úgy tökéletes. Hogyha akarsz, akkor például LinkedIn-en Facebookon, vagy inkább csak LinkedIn-en, vagy hol érdemes téged? Hát szerintem inkább LinkedIn-en. Jól van. Jól van, oké. Van-e még bármi, amit így be akarsz szúrni ide a végére a folyamatnak? Jókat kérdeztél. Köszönöm szépen a beszélgetést. Igyekeztem, igyekeztem. Hát én is nagyon jól éreztem magam, úgyhogy akkor én is köszönöm szépen, hogy itt voltál velem, és akkor lezárjuk itt most ezt a kis beszélgetést. Hogyha tetszett, akkor nyomjátok a lájkokat, meg a feliratkozást, és akkor látjuk a statisztikából, hogy ilyen legyen még sok. Ha nem tetszett, akkor küldjetek visszajelzést, hogy mitől lesz ez jobb. Úgyhogy akkor találkozunk a következő videóban. Köszi, hogy itt voltál. Én köszönöm a lehetőséget. Sziasztok. Sziasztok.

Categories
Experiences

Minimum életképesség • MVP, MLP, MMP félreértések

Sok a félreértés a termékfejlesztésben de a szervezetekben úgy általában is arról, mit is jelentenek ezek a fogalmak, hogyan és mire kéne használni őket. Mi az a Minimum Életképes Termék, mit várhatunk tőle és mire nem alkalmas.

MVP: Minimum Viable Product – tákolmány amely validál
MLP: Minimum Lovable Product – élmény amibe bele lehet szeretni
MMP: Minimum Marketable Product – amivel pénzt lehet keresni

📺 A fenti dolgokról beszélek az alábbi videóban:

Összefoglaló

📑 A videóban az alábbiakról van szó:

A fenti videóban arról van szó, hogy az MVP (Minimum Viable Product) koncepció lényege nem csak a termékfejlesztési dimenzióban, hanem általában a problémamegoldásban és a stratégiaalkotásban is alkalmazható. Az MVP egy kísérlet, egy teszt, amelynek célja, hogy tudást szerezzünk, információhoz jussunk. Az életképesség nem csak a termék életképességét jelenti, hanem inkább egy kísérlet életképességét, amelyből információval gazdagodunk.

A videó kiemeli, hogy az MVP nem egy kész, használható termék, hanem egy olyan kísérlet, amely segít megérteni, hogy mi működik és mi nem. Az MVP a tudás felé billenti a mérleget, az információ szerepét hangsúlyozva. Az elérni kívánt tudást a hipotézisek és sikerkritériumok segítségével határozzák meg.

A videó kiemeli a fontosságát annak, hogy egy terméket inkrementálisan, kis lépésekben fejlesszenek, és folyamatosan mérjék a változtatások hatását. A változtatásokat gyakran és kis részletekben kell bevezetni, hogy könnyen meg lehessen határozni azok hatását.

A videó hangsúlyozza az adatvezérelt gondolkodás fontosságát, ahol a mérési eredmények alapján lehet döntéseket hozni. A kohort-analízis segít megérteni, hogy a felhasználói csoportok hogyan reagálnak a változásokra, és segít a tanulságok levonásában.

A videó beszél a “pivot or persevere” döntésről, amely a stratégiai változtatásokról szól. A stratégia módosítása, vagyis a pivot, akkor szükséges, ha a hipotézisek alapján az eredeti irány nem bizonyul eredményesnek. A videó hangsúlyozza az MVP technika alkalmazását az információgyűjtés és a stratégiai döntések megalapozására a változó környezetben.

Végül bemutatja a Minimum Lovable Product (MLP) és Minimum Marketable Product (MMP) koncepciókat, amelyek további szempontokat nyújtanak a termékfejlesztési folyamatban.

Átirat

🤖 A videó gépi átirata:

Hát mit jelent az, hogy valami életképes, ugye? Hát eleve ez mit jelent a hétköznapokban, például itt vannak ezek a kiváló datolyapálmák, amiket én magam ültettem, olyan magokból, amiket a boltban vett datolyának a magjai, és hát legalább egy évig a fiókban voltak ezek a magok, és elültettem őket, kíváncsi voltam, hogy mi fog történni, és kinőttek. Szóval ez az életképességnek egy definíciója, hogy akármit túlélsz. De ami engem most jobban érdekel, meg amiről ez a videó szól, az ennek inkább a termékfejlesztési dimenzióban való értelmezése. Most ugye biztos sokan hallottatok már azokról a fogalmakról, amik között nagyon nagy kavar van általában, amiket főleg angolul használjuk őket, hogy minimum viable product, minimum lovable product, minimum marketable product. Ezek ugye, magyar megfelelő ezeknek nem nagyon vannak, de ugye a viable az az életképességet jelenti ezekben a kontextusokban, mint magyar szó. De mit jelent az, hogy minimum viable product? Ezzel szeretnék egy kicsit foglalkozni ma, mert úgy érzem, hogy rengeteg félreértés, meg ilyen miszkoncepció van ezzel kapcsolatban, hogy emberek tök magabiztosan gondolnak erről dolgokat, hogy ez mit jelent, és hát én nem vagyok meggyőzve róla, hogy azt jelenti. Szóval ez most akkor az én értelmezésem, hogy szerintem mit jelentenek ezek a fogalmak, lehet vele vitatkozni. Amit én vállalati környezetben nagyon sokat tapasztaltam, az az, hogy ez a minimum életképes termék, a minimum viable product koncepciót, ezt vezetők, általában a felső vezetők, minél távolabb vannak egy termék fejlesztési dimenziótól, annál inkább jellemző ez, általában ezt a kifejezést arra használják, hogy mi lesz az 1.0-es verziója a terméknek, amit kiadunk. Tehát, ha mondjuk kell egy új CRM rendszer, egy customer relationship management, ilyen ügyfélkezelő rendszer a szervezetben, akkor gyakran az történik, hogy ennek a specifikációja elkészül, hogy ebbe mi kell belekerüljön, és azt mondják, hogy ez az MVP, ez a minimum viable product, ez az, ami nekünk kell. És ők igazából semmi mást nem értenek ez alatt, csak azt, hogy ez az első release, ez az első verzió, amit szeretnénk látni, hogy működik, és utána majd lesznek további verziók is, de azok mind egyre jobbak lesznek majd persze. És akkor, amikor ez az általuk definiált MVP elkészül, akkor általában nagy hátradőlés van, hogy na, szuper, akkor most beértünk a célba, ez kész van, lehet pihenni, és majd egyszer jön egy következő verzió, egy frissítés ehhez. Na most, ugye miért nem jó ez a megközelítés, vagy miért nem ezt jelenti szerintem, vagy azok szerint, akiket én fontosnak gondolok ezen a téren. Ugye általában az a része, hogy minimum, az megy minden üzleti döntéshez vannak, hogy az mit jelent. Hogy ugye kevés befektetett energiával, a lehető legkevesebb investment-tel mit lehet elérni. Ahol a problémák szoktak kezdődni, az a viable meg a product rész, ez a kettő, ahol elcsúszik, hogy életképes és termék. Na most ez mit is jelent igazából? Ez a koncepció, ez igazából arról szól, hogy a minimum viable product, az egy kísérlet tulajdonképpen, egy teszt tulajdonképpen. Tehát az nem egy termék, ami használható termék, hanem egy olyan kísérlet, amitől azt reméljük, hogy tudást szerzünk belőle, tudásra teszünk szert. Tehát ha elképzeltek egy ilyen mérleget, ugye az egyik oldalon a tudás van, a másik oldalon a terméknek az értékessége, tehát knowledge value és product value, akkor ugye ez a mérleg a folyamat elején a tudás felé billen, az a fontos nekünk, hogy információt szerezünk, mert információból fogunk tudni egy jó terméket fejleszteni. Később, amikor már értjük, hogy mi van, akkor az életciklusában később a termék már tud sokkal inkább a product dimenzió felé billeni, de az elején meg kell értsük, hogy tulajdonképpen mire van szükség, mert az alapvető probléma az, hogy általában ezt nem tudjuk. Tehát szerintem azok a sikeres szervezetek és azok a jól működő rendszerek, ahol nem termékeket próbálunk fejleszteni, vagy szolgáltatásokat, az tök mindegy, hanem kísérleteket végzünk, ahol azt mondjuk, hogy ahogy a Lean Startup-ban mondja az Eric Rice, hogy the experiment is the product, tehát maga a kísérlet az, ami nekünk fontos, és ha sok kísérletet végzünk, akkor automatikusan annak az lesz az eredménye, hogy előbb-utóbb ebből kiesik egy termék, ebből így lesz valami, mert a kísérletek során rájövünk dolgokra. Picit úgy lehet ezt talán analógiaként elképzelni, mint mondjuk a párkeresést, hogy ugye így a termék tekintetében, ugye nem egy férjet, vagy egy feleséget keres az ember, persze van, aki azt keres, de szerintem a sikeres párkeresés az nem így működik, hanem ismerkedik, megismerkedik emberekkel, barátkozik velük, beszélgetnek, és akkor ebből esetleg kialakulhat az, hogy ők mondjuk egy házas pár lesznek, egy férjé, vagy egy feleségé válik az az ember az én számomra, de hogy ez nem az alapvető célja a folyamatnak, hanem az a célja, hogy megismerjük egymást, hogy tanuljunk, hogy ismeretekhez jussunk. És ebből automatikusan majd így lesz valami. A termékfejlesztés is egy ilyen szerelem dolog, szerintem, hogy fontos arra időt és energiát szánni, hogy információhoz jussunk, hogy megértsünk dolgokat, hogy kísérleteket végezzünk, és ha sok kísérletet elvégzünk, ha elég kísérletet elvégzünk, ha a szervezetet arra állítjuk be, hogy itt folyamatos kísérletezés van, aminek persze van egy csomó háttérfeltétele, például az, hogy nem büntetjük meg azt a valami nem sikerül, ugye, hasonlók…, ezeket a fail-safe, vagy fail-fast kultúráknak szokták nevezni. Szóval, ha sok kísérletet végzünk, abból előbb-utóbb rá fogunk jönni valamire, ami egy jó termék, ami nekünk jó. Most hogy lehet ezt, akkor próbáljunk tényleg egy ilyen nagyon hétköznapi példát venni, hogy mondjuk én egy kávézót akarok nyitni, mert ez nem csak szoftver termékek esetén működik ez a dolog, hanem bármilyen termék vagy szolgáltatás esetén. Akkor ugye a mai, nem tudom, újgazdag vállalkozó ezt úgy csinálja, hogy a lakásával szemben van egy üres üzlethelyiség, akkor ő ezt megveszi, vesz egy csomó kávét, meg gépeket, meg mindent, és azt mondja, hogy ne gyerünk, akkor próbáljuk meg. Tehát neki az az MVP-je, hogy felépít egy kávézót, de csak, nem tudom, egy pincért vesz föl, aki a pultos is egyben, és akkor ettől ez minimum, ez a termék, minimum életképes termék. Most ez tipikusan az, ami általában ilyen irtózatos kudarcokba szokott torkollani, mert kiderül, hogy teljesen rossz helyen van a kávézó, tehát itt senki nem akar kávét inni, nem is értünk hozzá, az alkalmazott az nem tudom, nem kompetens, százféle probléma előjöhet, vagy az embereknek eleve nem erre van igénye, nem így, nem ebben a formában. Tehát, ahogy ezt mondjuk lehet jobban csinálni, az az, hogy keresek olyan helyszínt, ahol azt gondolom, hogy ott lehetőleg szükség van egy kávézóra. És mondjuk elkezdek ott emberekkel beszélgetni az utcán. Ez lehet egy minimum viable product, hogy én kávét beszélek a számmal, és azt mondom, hogyha itt lehetne kávét kapni, beugrana ide egy kávéra, egy nem tudom, egy félórára, vagy ez magának mennyire lenne releváns, mint szolgáltatás. Kirakhatok egy ilyen cetli letépegetős papírt, mint a “lakáskiadó”, hogy tépj egy cetlit, ha innál itt egy kávét, mondjuk. És akkor egy következő fázisa ennek lehet az, egy következő szintje az MVP-nek, mert egy MVP-ből több is lehet, ugye? Tehát, hogy nem csak egyszer végzünk kísérletet, hanem kísérletek sorozatát végezzük. Egy következő kísérlet az, hogy kiállok egy termosszal oda, és viszek magammal mittudom én, két liter kávét, és megnézem, hogy mennyi idő alatt tudom eladni. Utána hozok egy ilyen kis kocsit, egy ilyen büfé kocsit, és azzal tíz liter kávét megnézek egy fél nap alatt, hogy mennyi idő alatt megy el, vagy utána odajövök egy ilyen büfé kocsival, és megnézem, hogy az mennyire működik, és hozok még asztalokat, és kirakom oda őket a placcra, meg székeket, és megnézem, hogy leülnek-e egyáltalán az emberek, vagy csak sietnek a munkába, és reggel nyolckor bekapnak egy kávét, mert az tök jó nekik, vagy inkább délután, amikor a barátaikkal akarnak beszélgetni, milyen jól jön nekik, hogy itt van egy kávézó. És akkor utána egy következő szint lehet az, hogy bérelek egy már működő kávézót, hogy mondjuk tanuljak róla, hogy ez hogy működik, vagy építek egy minimál változatát ennek a kávézónak ebben a bérleményben. És csak egy legutolsó szint az, hogy én vásárolok egy kávézót. Tehát mindig mi az a minimum szint, amit befektetek ahhoz, hogy a maximális információt megtudjam. Ez a kulcsa ennek az egész MVP koncepciónak. Na most ez a minimum életképes termék fogalom, ez egy több rétű dolog, tehát ezt lehet érteni egy termék szintjén, de lehet akár annak egyes funkciói szintjén érteni, vagy egy üzleti stratégiának a szintjén is lehet így gondolkozni. Tehát ez nem egy ilyen limitált dolog, hogy ez konkrétan csak termékek fejlesztésére jó, ez igazából bármilyen problématér megközelítéséhez egy szemléletmód. Ahol gyakorlatilag az a lényeg az egésznek, hogy amit kiadok, a termékem, az egy annyira leegyszerűsített változata a terméknek, ami pont annyit tartalmaz, ami számomra a legfontosabb kérdéseket megválaszolja. Tehát gyakorlatilag az egy tákolmány, egy olyan kézzel hajtós dolog, ami azt szokták mondani, hogyha nem szégyelled az MVP-det, akkor már túl sokat invesztáltál bele. Tehát ha úgy vagy vele, hogy nézzétek meg, ez valami, az már nem az MVP, az már teljesen más dolog, az nem egy minimum életképes megoldás, hanem az valamennyi, mert te sokkal többet beleinvesztáltál, mint amennyi ahhoz kellett volna, hogy választ kapja kérdésedre. Na most ugye itt a kérdés az egy nagyon hangsúlyos dolog, tehát úgy építünk minimum életképes terméket, hogy van egy kérdésünk, ezt általában hipotézisnek nevezzük, hogy én gondolok valamit, hogy mi, mivel, hogyan függ össze. És ezt a kísérletet, ezt arra készítem, hogy az én hipotézisemet validáljam, hogy ez vajon tényleg igaz-e, mert lehet, hogy egy hülyeség, amit én gondolok. Ugye ismét a tudásról van szó, nem a termékről, a tudásról. És ahhoz, hogy én egy ilyen dolgot validálni tudjak, ahhoz kellenek olyan kritériumok, amikre azt mondom, hogy na, ha ezek teljesültek, akkor sikeres a kísérlet. Ezeket acceptance criteria-nak szokták nevezni a külföldi szakirodalomban. Tehát van egy hipotézisem, hogy én azt gondolom, hogy ez, ezzel összefügg, hogyha ezt a funkciót betesszük a termékbe, akkor így és így fog változni az előfizetők száma, vagy az, hogy itt az embereknek van szüksége kávéra, és szívesen beülnének egy kávét meginni. És akkor ennek mik a kritériumai, a sikerkritériumai, mikor gondolom én azt, hogy ez igaz, ez a feltétel, vagy ez a feltételezés, és ezeket kell tudjam definiálni előre. Tehát ezt nem tudom megmondani, hogy én mi alapján fogom eldönteni, hogy az emberek akarnak-e kávézni errefelé, akkor gyakorlatilag nem tartok sehol. Tehát akkor még mindig ott tartok, hogy igazából a kérdést nem értem, nem tudtam egy megfelelő kérdést kitalálni. Na most ha ezek megvannak, ezek a sikerkritériumok, akkor egy következő fázis ebben az egész MVP koncepcióban az, hogy ezt mérni kell tudni valahogy. Tehát nem elég azt mondani, hogy nekem ezek a feltételeim, arra meg kell tudjam mondani azt is, hogy hogyan lesznek ezek megmérve. Mi lesz az a technológia, amiből én tudni fogom, amiből ki fog jönni egy szám, és ha az a szám ennyi vagy annyi, az jelent nekem valamit. Ugye, itt picit szétágazik a dolog több felé, mert ez a mérés dolog, ez egy nagyon kritikus és nagyon-nagyon alul értékelt, vagy alul reprezentált fogalom, vagy ilyen gondolkodási kör ma a szervezetek nagy részében. Mert ugye gyakran az történik, hogy valamit mérünk, például mondjuk egy új termék esetén, mondjuk az előfizetők számát, hogy hányan regisztráltak, mondjuk. És akkor látjuk, hogy ez megy fölfelé, ez a szám, és örülünk, és azt mondjuk, hogy azt a mindenit, de milyen szuper, hogy milyen jól teljesít a termék, a csapat is, mindenki nagy, big happy family, mindenki nagyon szuper. Na igen, csak ugye tudjuk-e, hogy miért? Mert megint ott tartunk, hogy információra van szükségünk arról, hogy mi történik. Na most hogy lehet ezt érteni, hogy mi történik? Az, hogy egyre több előfizető lesz, az akármit is jelenthet. Az jelentheti azt is, hogy szuper volt a marketing kampányunk, az lehet azért, mert tényleg szuper maga a termék, vagy azért, mert van benne egy olyan funkció, amiről nem is tudjuk, hogy az az, de az kell mindenkinek. Bármi lehet az oka. Ami itt egy nagyon fontos dolog, hogy egy kis türelem, meg fegyelmezettség legyen bennünk, plusz egy kis magas fordulatszámú megközelítés olyan értelemben, hogy inkrementálisan fejlesszük a termékünket. Tehát mindig kis részeket teszünk hozzá, minél gyakrabban, mert minél kisebb egy olyan változtatás, amit beviszünk a rendszerbe, annál pontosabban látjuk a méréseinkben, hogy ez a változtatás mit okozott. Mert amikor azt csinálom, hogy van egy termékem, amit beviszek egyszerre, 10 change-et, 10 változást, és utána megváltoznak a mérési eredmények, hát honnan tudom, hogy melyik hatására változott. Tehát sokkal rosszabb az, hogyha én nem tudom, két hetente, vagy havonta kiadok egy új verziót a termékemből, és azt mondom, hogy hát akkor most itt végeztem egy kísérletet, és akkor ennek a kísérletnek itt vannak a mérési eredményei, hát nem tudom, hogy mit mértem meg. Ennél sokkal jobb az, hogyha naponta, két naponta, három naponta kiteszek dolgokat, és folyamatosan nézem, hogy erre hogyan reagálnak emberek, hogyan reagálnak a csoportok. És ugye még egy fontos dolog ezzel kapcsolatban, hogy a felhasználó meg a felhasználó sem ugyanolyan, tehát lehet különböző ilyen felhasználói csoportokat definiálni, ezeket kohorsznak nevezik, cohort, angolul, amikor valamilyen szempont mentén csoportosítasz felhasználókat. Na most ezek lehetnek olyan szempontok, hogy a nem tudom, az összes 20 és 40 év közti vidéki orvos, meg lehet olyan csoportosítás, hogy azok a felhasználók, akik beregisztráltak, azok a felhasználók, akik legalább egy tranzakciót már végeztek a rendszerben, azok, akik több mint ötöt végeztek, azok, akik előfizettek a fizetős csomagra is, stb. És ha a teljes felhasználó gárdát, tehát az összes felhasználómat szét tudom szálazni ilyen csoportokba, akkor az egy dolog, hogy az össz szám az mondjuk növekszik egy siker esetén, de ami az igaz információt adja, amellett, hogy kis változásokat viszek be, az az, hogy ezek a csoportok egymáshoz képest hogyan változnak. Tehát, ha mondjuk a fizető felhasználóknak a száma növekszik-e az újonnan regisztráló felhasználókhoz képest? Tehát százalékosan ezek hogy oszlanak meg, és ebből lehet egy nagyon szép ilyen kumulatív flowchartot csinálni, ebben most nem megyek bele, hogy ez pontosan hogy néz ki, de ez egy ilyen réteges diagram, ahol látod azt, hogy egy-egy ilyen sáv, aki valamelyik csoportot reprezentálja, az egy másik sávnak a rovására például hogyan növekszik, vagy hogyan csökken és add teret egy másiknak. Mert ugye itt százalékokat nézünk egymáshoz képest. Tehát, ha például viszem ezt az új change-et, és látom, hogy azoknak a felhasználóknak a száma, akik nem tudom, ötnél több interakciót végeztek a rendszerbe hirtelen, megnövekszik 10-15-20 százalékkal, akkor értem, hogy ez a változtatás, ez a change, ezt az eredményt hozta, és a hipotézisemet, ami a változáshoz kapcsolódott, ezt rögtön tudom validálni. El tudok róla gondolkozni, hogy aha, akkor ezek szerint ez működik. Jó, szóval ezek nagyon fontos dolgok, hogy hipotézis kell legyen, hogy meg kell tudjam mondani, hogy mik a sikerkritériumaim a hipotézishez kapcsolódóan, és meg kell tudnom mérni azokat. Ezek nyilván össze is függnek egymással, tehát sokszor a sikerkritériumot ezt egy mérési eredménnyel írom le. És ez akkor lehetséges, hogyha pici inkrementumokba fejlesztem gyorsan a termékemet, nagy fordulatszámon, ami lehetséges, hogyha kis dolgokat változtatok rajta, ugye. Illetve, hogyha értem azt, hogy milyen felhasználói csoportjaim vannak, milyen kohorszok vannak, akikkel én dolgozok, vagy hát nem én dolgozom, de akik a terméket használják, és akkor ezekből az információkból le tudok szűrni tanulságokat. Na és ezek a tanulságok azok, amik ennek az egész MVP mindset-nek a koronája, a csúcsa, amiről ez az egész szól, amit hát angolul úgy mondják, hogy pivot or persevere, ugye? Magyarul ez a pivotálás szó, ez így magyarul is megjelent, hogy pivotálni, az ugye azt jelenti, hogy fordulni szó szerint, a persevere meg azt jelenti, hogy kitartani, de ugye ezek azok a döntések, amikor arról kell gondolkozzak, hogy kitartok, tehát hogy jó az irány, amerre megyünk, csak még valamit tekergetni, változtatni kell, vagy ez a változás, amit csináltunk, ez jó lett, vagy pedig ez a pivotálás, ez a stratégiai fordulás, az azt jelenti, hogy változtatok a termék stratégiáját. Tehát ugye a change az, amikor magát a terméket módosítom, hogy másképp működjön a stratégia érdekében, a pivot az, amikor a stratégiát módosítom, és azt mondom, hogy rossz kérdéseket teszünk föl, rossz hipotéziseink vannak, és ezeket kell lecseréljük újjakra, és más irányba kell menni. Nem hajót kell építeni, hanem tengeralatjárót. Nem tengeralattjárót kell építeni, hanem űrhajót. Szóval ezek azok a stratégiai változások, amik nagyon fontosak, és az MVP technikával ezeket meg lehet alapozni mérési eredményekkel, data-driven management, tehát adatvezérelt management használatával lehet ezekről gondolkozni, és döntéseket hozni. Szóval ezért nagyon fontos ez az egész. És akkor ennek a, ugye sokat beszéltem most erről az MVP dologról, de igazából ez az eszencia, ez a lényeg az egésznek. Neki vannak még ilyen kis testvérei, ez a Minimum Lovable Product, meg Minimum Marketable Product. Ezek akkor mit jelentenek, erről is egy pár szót. Tehát az MVP-nél a fókuszunk ott van, hogy információt kell kiszedjek a rendszerből. Mi az a legkevesebb befektetés, amivel egy olyan kérdésre megkapom a választ, ami nekem stratégiaileg nagyon fontos. Ez egy abszolút kézzelhajtós dolog, tehát van, ahol úgy csinálnak meg egy MVP-t, hogy az emberek néznének ilyen videókat, és akkor leültetnek 30 embert, és egy kivágott ilyen YouTube kartonpapír keretbe, ott valaki eljátszik egy videót, hogy ne tegyük fel, hogy ez lenne a videó, akkor ez például hogy tetszik. Tehát ez is lehet egy MVP, vagy az is lehet egy MVP, hogy nyújtok valamilyen szolgáltatást, ami majd egy automatizált dolog lesz, de előbb, hogy erre van-e igény, ezt úgy tesztelem le, hogy én ülök a gép mögött, és amikor beérkezik egy kérés, akkor én napi x órában azzal foglalkozok, hogy ezeket megválaszolom, ami később majd automatizálva lesz. Tehát ez ennyire ilyen tákolmány lehet egy MVP. Most ezzel ugye az a probléma, vagy nem probléma, de az az adottság, hogyha van ugye ez a szép kalap formájú görbe, ami a technikai innovációknak az adoptációs görbéje, ugye az elején csak egy-két ilyen vizionárius ember, ilyen early adopterek hajlandóak csak kipróbálni a termékünket, és aztán később, amikor már ez elkezd egy népszerű dologgá válni, akkor majd egyre többen jönnek, és vannak, akik csak a legvégén szállnak fel erre a vonatra, van, aki még mindig, nem tudom, Windows XP-t használ, és csak akkor fogja lecserélni egy magasabb verziójú Windows-ra, hogyha ez így megszűnik a föld színéről, és nem tudom, leég a háza, és bennégnek az install CD-k, amiről a Windows XP-t telepítette. De vannak azok az early adopterek, akik nyitottak erre, akik partnerként tudnak jönni, és azt tudják mondani, hogy engem tökre érdekel az, hogy te milyen terméket fejlesztesz, és szívesen jövök ebbe segíteni, egy beta teszter például. Őket egyébként elég könnyű kiszűrni, mert hogyha pitch-eled, ha elmondod valakinek a koncepciódat, hogy te mit szeretnél csinálni, akkor ők lesznek azok, akik azt mondják, hogy “wow, ez nagyon jó, ez szuper, és mikor lehet ezt kipróbálni?” És lesznek azok, akik azt mondják, hogy “fú, ez nagyon jó, sok sikert hozzá, majd szóljál, hogyha kész van, és akkor majd kipróbálom én is.” Na, ők nem ezek. De akik ilyen korai felhasználók, ők tök nyitottak, és nekik tök oké az, hogy egy tákolmányt kipróbáljanak. Nekik ez egy izgalmas dolog. Tehát őket keresed, ne essünk itt egy félreértésbe, hogy ez nem egy szuper életképes termék, ami mehet a piacra, és lehet vele tarolni, hanem ez egy kísérlet, és a kísérlethez kvázi kísérleti kutatók kellenek, akik hajlandóak ebbe együttműködni. Jó, szóval ők ezen a görbén, ők az elején vannak. Most akik már hátrébb vannak, nekik ugye szükségük van erre, hogy minimum lovable product, ezt úgy is szokták mondani, hogy van egy olyan fogalom is, hogy minimum viable experience, ugye, mint customer experience, vagy client experience. Tehát mi az az élmény az ügyfélnek, ami az, amivel ő már oké? Tehát ha mondjuk csinálsz egy, mit tudom én, egy webshopot, akkor ezt meg lehet úgy csinálni, hogy kockadobozokból van az egész, és lehet benne kattingatni, és az MVP-nek jó is lesz. De azért ezzel ne menj ki a piacra, mert ezt meglátja egy mai felhasználó, aki ahhoz van szokva, hogy minden gyönyörű szép lekerekített, és Facebook, Instagram, YouTube szuper felületek vannak, akkor neki ez egy ilyen nagyon gáz, old school tákolmány hangulatot fog sugározni, és azt fogja mondani, hogy ez a termék, ez neki nem tetszik, nem konfortos, nem kényelmes, nincs meg az experience, ugye, tehát nem lovable, nem tudja szeretni, nem tud szerelmes lenni ebbe a termékbe. Tehát ez egy következő szín, de itt már arról beszélünk, hogy van egy MVP-nk, amit mi kitaláltunk, hogy az hogy van, azt leteszteltük, az működik, a hipotézésünket validáltunk, és most ezt szeretnénk megcsinálni egy olyan formátumban, hogy ezt több emberhez el tudjuk juttatni, és még több visszajelzést tudjunk kapni, de nekik már magasabb az ingerküszöbük az experience oldalon, ugye a termékélményel kapcsolatban, amit nekünk meg kell ugornunk ahhoz, hogy ők szóba álljanak a termékkel. És a marketable, tehát a minimum marketable product, vagy minimum marketable feature, úgy is szokták ezt emlegetni, az ugye a pénzről szól, arról szól, hogy oké, mi az a funkció, vagy funkció csoport, amit ha hozzáadunk a termékünkhöz, akkor attól növekszik a bevétel. Mi az, ami egy olyan dolog, amit el tudunk adni, amire egybe egy ügyfél hajlandó fizetni. Tehát tök jó, hogy nem tudom, van egy olyan programom, amivel lehet e-mail-eket írni, ez önmagában elég e ahhoz, hogy ezért így pénzt kérjünk, vagy ennél többre van szüksége az ügyfélnek, mert szüksége van arra, hogy nem tudom, rich text formázások legyenek, meg ez össze-vissza legyen integrálva különböző platformokkal, és akkor ugye már ott vagyunk, hogy mondjuk egy Google-ökoszisztéma, vagy egy Microsoft-ökoszisztéma, az ugye attól tud nagyon jó lenni, hogy mennyire össze vannak benne kapcsolva az elemek. Tehát abban mondjuk, hogy mi egy minimum marketable új feature, az egy olyan fogalom, amit ott már nehéz megválaszolni. De az elején, amikor egy ilyen terméket építünk fel, akkor ez is egy szint, amiről el kell kezdjünk gondolkozni, hogy oké, mit éri meg ebből nekünk kiadni egybe úgy, hogy ezért az ügyfél tényleg fog fizetni, ezt ő egy többletként el tudja ismerni, és hajlandó ezért további pénzt áldozni, vagy hát a nulla esetében, hogyha nulláról indulunk, akkor az első befizetést hajlandó megtenni érte. Oké. Hát nagyjából ezeket akartam elmondani. Nagyon sok félreértést látok ezzel az egész témával kapcsolatban, és ezért tök fontos volt nekem, hogy erről beszéljek egy kicsit. Remélem, hogy nektek is volt benne hasznos. Gyertek, látogassatok el a csoportunkba, van Facebook csoportunk, amiben most a legtöbbet aktívkodunk.

Categories
Experiences

Felhatalmazás és bizalom • Hogyan vágják a sonkát a Tesla-nál?

Egy élelmiszerboltban komoly kihívás jelentkezett: Egy sonkát ketté kellett vágni. Hasonló kihívások a Teslánál is jelentkeznek, de miért tudják ott teljesen másképp kezelni, mint egy pesti élelmiszerboltban? A felhatalmazás és bizalom csodákra képes még a legnehezebb helyzetekben is.

Sok szervezet fuldoklik a bonyolult engedélyeztetések és folyamatok tengerében. Pedig lehet másképp csinálni. A felhatalmazás nem jelent káoszt. Persze minden az emberek kiválasztásával és megfelelő kultúra gondozásával kezdődik.

📺 A centralizált, központi kontroll alapú működés határai, bizalom és felhatalmazás és hasonló témákról folytatom az alábbi videóban:

Összefoglaló

📑 A videóban az alábbiakról van szó:

Az éhező magyar ember és a sonka esete

Morgós Bence elmeséli édesapja élményét a húsvéti sonkavásárlásról. Részletezi, hogy a sonkavásárlás milyen bürokratikus folyamaton keresztül ment végig az egész igazgatóságon. A sztori bemutatja, hogyan tolták a döntési felelősséget a dolgozók az eladótól egészen az igazgató helyettesig. Felveti a kérdést, hogy milyen vállalati kultúra eredményez ilyen helyzeteket, és miért szükséges ennyi engedélyezés?

Felelősségadás és vízió a szervezetekben

Kritizálja a vállalati kultúrát, ahol minden döntést a felső vezetés hoz meg. Bence egy személyes példán keresztül mutatja be, hogyan változik a kommunikáció és az adminisztráció, ha minden döntést a vezető hoz meg.

Bence hangsúlyozza a fontosságát, hogy az emberek felelősséget vállaljanak és legyenek felhatalmazva. Azokat a szervezeteket dicséri, ahol az alkalmazottaknak adott felelősség és döntési jogkör elősegíti a hatékony munkavégzést. Kiemeli, hogy a vezetőknek biztonságérzetet kell teremteniük az alkalmazottak számára.

A Tesla példa és felhatalmazás

Bence a Tesla példájával illusztrálja, hogyan működik a felelősség és felhatalmazás a cégnél. A Tesla alkalmazottai bankkártyát kapnak, amivel szabadon költhetnek a vállalat számára szükséges dolgokra. A rendszer bizalmi alapokon működik, és az alkalmazottak érzik, hogy sajátjaként kezelik a vállalatot.

Összegzés és üzenet a nézőknek

Bence összefoglalja a fontos tanulságokat. Arra buzdít, hogy az embereknek adjunk felelősséget és bízzunk meg bennük a szervezet érdekében. Hangsúlyozza, hogy a felelősségadás és felhatalmazás hosszú távú kulturális váltást igényel a szervezetekben. Az emberek képesek méltóképpen viselkedni, ha felelősséget kapnak.

Záróüzenet

Bence köszöni a figyelmet, meghívja a nézőket a közösségi platformokra, és hangsúlyozza a felelősség és bizalom fontosságát a szervezetekben.

Átirat

🤖 A videó gépi átirata:

Sziasztok ismét! Szeretnék egy történetet elmeselni nektek, az éhező magyar emberről, és arról, hogy egy sonkán keresztül hogy jutunk el egészen a Tesla cégnek a belső működéséig és az emberek felhatalmazásáig. Vágjunk bele! Édesapám mesélt egy történetet most a napokban. Elment egy bevásárlóhelyre, egy boltba, nem akarom a lánc nevét mondani, és sonkát akart vásárolni, mert hogy ugye jön a húsvét. És hát ő szeret nagyban vásárolni nagy dolgokat, de azokból is a jót. És hát ott volt egy sonka, amit ő meg akart venni, de azt mondta az eladónak, hogy jó, ez a sonka, de neki nem kell az egész, hanem csak egy része kellene belőle, és azt szeretné, hogyha nem úgy lenne elvágva, hanem emígy lenne elvágva. Azt mondta erre az eladó, ó, hát azt ő nem teheti meg, hát az nem úgy van, azt ő úgy nem vághatja el. De apám egy elég kitartó ember, és azért ő így szeret ragaszkodni dolgokhoz, amiket eldönt. És hát ugye belement ebbe, hogyha már miért ne vághatná úgy el, hát úgy fogja és úgy vágja el, ilyennyire egyszerű. De mondta neki a dolgozó, hogy ez nem ilyen egyszerű, hanem neki erről meg kell kérdeznie az osztályvezetőt, és engedélyt kell kérnie rá a sonka elvágásra. Úgyhogy elment és megkérdezte az osztályvezetőt. Na de az osztályvezető azt mondta, hogy hát azt nem tudom, azt nem lehet, azt ő nem döntheti el, hanem erről neki meg kell kérdeznie az igazgatót, a boltnak az igazgatóját. Gondolhatjátok, úgyhogy felhívták az igazgatót. Na de nagy baj volt, mert az igazgató nem volt bent. Úgyhogy elkezdtek az emberek pánikba esni, hogy most mit lehet csinálni, mert nincs itt az igazgató, meg kellett keresni az igazgató helyettest, akit nagy nehezen személyesen végre megtaláltak. És az igazgató helyettes úgy döntött, hogy ő engedélyt ad arra, hogy ezt a sonkát keresztbe vágják el, ne pedig hosszába. Amit amúgy nem szoktak, de ő most kivételt tesz az én édesapám két szép szeme kedvéért, és neki elvághatják ezt a sonkát így. Úgyhogy az ember, aki elment engedélyt kérni, az visszajött. És azt mondta, hogy majd mindjárt telefonálni fog az igazgató helyettes, és majd ha az odaszól, akkor ő elvághatja a sonkát. Hát kitaláljátok, mi történt, odaszólt az igazgató helyettes telefonon, mert ő egy komoly ember, és ha ő valamit megígér, akkor az úgy lesz, hogy el lehet vágni a sonkát, úgyhogy elvágták a sonkát, becsomagolták, odaadták édesapámnak, aki hazahozta, és megfőzte, nem sokára majd én is kapok belőle. Hát ez egy nagyon tanulságos történet. Ugye hát annyi minden van benne, hogy hát az ember nem győzi élvezni ezt a sok mélységet, ami ebben rejlik. Hogy ugye mit is látunk itt, hogy van egy olyan bürokratikus folyamat, ami több emberen keresztül megy, és elmegy egészen az igazgatóig. Az, hogy egy sonkát hogy lehet kettévágni. Na most mi ezzel a probléma? Hát ugye több probléma is van ezzel. Az egyik probléma, hogy milyen vállalati kultúra az, ahol ez egy jelenség, ahol úgy érzi a dolgozó, hogy neki erre engedélyt kell kérnie. Hát ugye ezzel kapcsolatban valószínűleg már voltak problémák a múltban. Plusz ott van az az igazgató, Akinek az amúgy valószínűleg nagyon értékes idejét arra használja el a szervezet, hogy ő sonkáknak a földdarabolásáról döntéseket hoz. Hát akkor mit csinál ez az igazgató igazából? Milyen értéket termelő tevékenységet tud végezni, miközben az ő elméje a sonkák darabolásával van elfoglalva. És ehhez hasonló szintű problémákkal. Hát ez egy nagyon-nagyon tipikus működés, amit én nagyon-nagyon sok helyen láttam már, hogy szervezetek valahogy, főleg amikor valami baj van, valami nehézség történik, ami lehet külső, de lehet belső is, hogy egyszerűen azt mondja a tulajdonos, hogy na akkor, spórolni kell, embereket kell kirúgni, valamilyen hatás így keletkezik. És hirtelen a vezetők tipikusan erre úgy reagálnak, hogy magukhoz rántják az összes felelősséget, senki nem dönthet többet semmiről, és mindenről a vezérigazgatónak kell döntenie. Hát én például dolgoztam olyan helyen, az állami szektorban, ahol olyan érdekes dolgot láttam, amit azóta se. Volt egy viszonylag normális, fölvilágosult, modern vezetése a cégnek, és jött egy teljesen új vezetői gárda, teljesen új vezérigazgatóval. És ahogy ez az ember megérkezett, a vezérigazgató, onnantól kezdve, többet nem lehetett kommunikálni a vezérigazgatósággal e-mailben. Hanem helyette ilyen A4-es papírokat kellett kinyomtatni, és az A4-es papírnak az volt a neve, hogy “Feljegyzés”, és oda kellett leírni, hogy én mit szeretnék, és utána ez valamilyen trükkös útvonalon bekerült a vezérigazgatónak a színe elé, aki vagy rátette az aláírását oda, hova én odaírtam, hogy akkor ezzel kapcsolatban kérem a döntését, és itt írja ará, hogyha oké, vagy nem írta alá, hanem odaírta, hogy ez nem, és áthúzta, és nem tudom, vagy nem írt rá semmit, ugye az még rosszabb. És gyakorlatilag így a kőkorszakba visszament az adminisztráció ezáltal. Nem értettem soha, hogy ez miért jó. Ugye emögött mindig az van, hogy aki ezt csinálja, az azt szeretné, hogy mindenről ő hozzon döntést. Na de hát ugye mindenről, ha te akarsz döntést hozni, az azt jelenti, hogy minden döntést te kell meghozzál. Ez kizárólag abban az esetben működik, vagy hát akkor sem működik, de hogy akkor történik meg, amikor senkiben se bízol. Amikor úgy szeretnél egy szervezetet irányítani, hogy te egyedül mindent irányíts. Hát ez olyan, mint ha mondjuk Magyarország miniszterelnöke, személyesen menne el, nem tudom, a szavazatokat számlálni népszavazáskor. Tehát, hogy nem működik. Valamekkora mértékben meg kell bíznod az emberekben, akik neked dolgoznak. Akármilyen szintű vezető vagy. És igazából ezek az emberek akkor fognak jól teljesíteni, hogyha felhatalmazod őket, hogyha nekik döntési jogköröket adsz. Hogyha ugye azt mondod, hogy ne engedélyt kérjél, hanem elnézést kérjél, hogyha valamit nem úgy csináltál, hogy utólag esetleg azt úgy gondoljuk, hogy nem tökéletes. És azok a szervezetek sikeresek, az én tapasztalatom szerint, ahol ez a fajta gondolkodás megvan. Ahol azt mondják, hogy figyelj ide, téged felvettünk ebbe a cégbe nagyon sok pénzért. Nekünk fizetünk mi neked azért, hogy te itt legyél. És ezért a sok pénzért elvárjuk tőled, hogy te döntéseket hozz. Tehát nem azt mondják, hogy megengedjük neked, hanem azt mondják, hogy ezért fizetünk, hogy te döntéseket hozd. Itt vannak a vízió, itt van a misszió, itt van minden, hogy mi hogy működünk, mik a céljaink. És ebbe az irányba, ha mozgunk, az jó. Úgyhogy olyan döntéseket hozzál, amik arra visznek minket. Oda a misszióba, a vízióba. Akik ezt tudják csinálni, ők ugye el tudnak kezdeni sejtszerűen működni. Minden egyes dolgozó önállóan meg tudja hozni a maga döntéseit. Mert a dolgozó jó döntést fog hozni, mert ő alapvetően, ha érti, hogy merre megy a hajó, akkor tudja, hogy mi az, ami azzal irányban van, és mi az, ami azt támogatja. Az olyan szervezetekben, ahol nincs iránymutatás, nincs vízió, azt se tudjuk, hogy merre megyünk. Hát ott természetes, hogy minden döntési jogkört azonnal magamhoz kell húzzak. Mert különben még valaki olyan döntést hoz, ami nem jó. Mondjuk nem tudjuk, milyen szempont szerint nem jó, mert a szempontok naponta változnak. De az a biztos, ha én irányítok mindent. Ugye ez szokott lenni a tipikus attitűd. Szóval az én üzenetem nektek az az, hogy oda kell adni a felelősséget az embereknek. El kell várni tőlük, hogy felelősséget vállaljanak. Föl kell hatalmazni őket ezzel. És közben, amikor ezt csináljuk, közben meg kell teremteni azt a biztonságérzetet, hogy ők tudják azt, hogy bármit megtehetnek, bármit csinálhatnak. Utána persze fogunk beszélni arról a dologról, de hogy nem lesz érte büntetés. Mert az egész, amit mi csinálunk, ez egy fantasztikus, nagyon izgalmas kísérlet. És nem pedig egy ilyen kényszermunkatábor, ahol azt figyeljük, hogy kit miért lehet kivégezni. És ez az a fajta kulturális váltás, ami a jól működő szervezetekben ugye teljesen alapjaiban átkódolja az egész szervezetműködést. És ez évekig tart, mire beívódik a köztudatba, mire az emberek ezt elmerik hinni, hogy ők döntéseket hozhatnak. Úgye említettem a videónak az elején a Teslát. Tavaly volt egy nagyon izgalmas konferencia, a Business Agility Conference, és ezt a Covid miatt ugye ilyen táv telepresence módon csinálták meg, Zoom, meg ilyen technikákon keresztül. És volt egy nagyon izgalmas előadás, ami nekem nagyon tetszett. Ez a Joe Justice-nak volt a Tesláról az előadása. Ő ilyen Head of Agility volt ott, tehát az ilyen működéssel kapcsolatos dolgoknak a kitalálója. És azt mesélte el ebben a prezentációban, amit én most tolmácsolok nektek, hogy a következőképpen működik a felhatalmazás a Teslánál. Amikor belépsz a cégbe, hát egyrészt nincsenek nagyon menedzseresek, tehát aki itt bármilyen vezető szerepet tölt be, ő munkát végez. Ott van az üzemben, gondolkozik rajta, hogy hogyan lehetne engineering szempontból ezt az autót mondjuk jobbá tenni, illetve folyamatosan együtt dolgozik az emberekkel. Tehát igazából annak a logikája, hogy legyen egy ilyen engedélyezési lánc, hogy ki döntheti el, hogy a sonkát el lehet vágni. Vagy hogy azt a csavart be kell-e oda csavarni, vagy nem. Ez nincs igazából, mert ők együtt vannak jelen, és megbeszélik ezeket a dolgokat közösen. Ez az egyik. A másik, hogy extrém módon megbíznak az emberekben, akiket felvesznek. Tehát abból indulnak ki, hogy ők borzasztó nagy hülyeséget csinálnának, hogyha egy vagyont fizetnének valakinek azért, hogy itt dolgozzon, és utána folyamatosan ellenőriznék az ő munkáját, és azt figyelnék, hogy ő milyen döntéseket hoz, és ezzel kapcsolatban őt folyamatosan felelősségre vonnák. Hát ez gyakorlatilag egy plusz teher, amit tök fölöslegesen csinál az, aki ezt magára vállalja. Hanem helyette ők azt csinálják, hogy a dolgozó, amikor belép, akkor kap egy bankkártyát. És ezzel a bankkártyával ő bármit vásárolhat. De ezt úgy képzeljétek el a “bármit”, hogy nem csak fagyit meg csavart, hanem földterületet, beruházásokhoz, gépeket, robotokat, amikre szükség van, szolgáltatásokat megvehet, bármit gyakorlatilag megvehet ezzel a kártyával. És azt mondják neki, figyelj ide, ez egy olyan kártya, hogy ezzel tényleg bármit megvehetsz, úgyhogy légy szíves, gondolkozz el mielőtt megveszel valamit, hogy arra tényleg van-e szükség. És tudjátok, ez hova vezet? Az emberek nem azt csinálják, hogy első nap rendelnek egy plazma tévét az irodába, mert hát az olyan jó, arra azon fogjuk nézni a meccset. Nem ezt csinálják. Hanem nagyon hirtelen, nagyon megtisztelve érzik magukat, és nagyon-nagyon komolyan veszik ezt az egészet. És elképesztő módon elkezdenek kollaborálni, és amikor valami fölmerül, hogy fú, lehet, hogy meg kéne venni ezt a szoftvert, vagy ezt a hardvert, vagy ezt a bármit, akkor minden megbeszélnek egymással, hogy figyelj ide, neked erről így mi a véleményed? Erre így tényleg van szükség? Szerintem megvehetnénk, de hát azért elég drága, nem kéne így pazarolni a pénzt minden hülyeségre. Neked erről mi a véleményed? És beindul egy olyan folyamat, hogy hirtelen sajátjuknak érzik a céget. Azt érzik, hogy nekik döntési felelősségük van, mert ott van ez a kártya a kezében, amivel ő a vállalat pénzét el tudja költeni akármire. Természetesen van ezen egy kontroll, van ennek egy másik oldala, hogy azért amikre elköltöd a pénzt, azt a hónap végén, vagy mit tudom én milyen gyakran, arról így beszélünk, azt megbeszéljük, hogy na akkor mikre költöttél, és akkor azokkal így mi volt a célod. De nem fordítva működik, hogy mindenre neked engedélyt kell kérned és meg kell magyaráznod, hanem utólag, amikor már elköltötted a pénzt, akkor kérünk rá, hogy mesélj róla, hogy ez mire volt jó, vagy hogy mi is értsük, hogy ez mire ment el ez a pénz. Érzitek, hogy milyen szellemiségbeli különbség van a magyar bevásárlóközpontnak a gondolkodása között, meg egy olyan cégnek a gondolkodása között, aki a világ legmodernebb engineering feladataival foglalkozik. Szóval ezt szeretném ma így nektek átadni, hogy amikor embereket fölveszel, emberekkel dolgozol, embereket egy csapatba szervezel, add oda nekik a felelősséget, bízz meg bennük, hogy ők felnőttek és tudnak élni ezzel a felelősséggel. Mert ha gyermekként kezeled őket, akkor úgyis fognak viselkedni. És ez tulajdonképpen egy önbeteljesítő jóslat lesz, hogy ahogy bánsz velük, amit te elmersz hinni róluk, hogy ők mennyire felelősségteljesek, pontosan annyira lesznek azok, és befogják bizonyítani, hogy igazad van. Akkor is, ha azt gondolod, hogy ők gyerekek, és semmit nem szabad rájuk bízni, és akkor is, hogyha azt feltételezed róluk, hogy képesek a szervezet érdekeit is figyelembe menni a saját érdekeiken túl, ezt is befogják bizonyítani, hogy ez így igaz. Hát köszi szépen, ennyit gondoltam mára. Várunk titeket szeretettel a Facebook csoportunkba is. Van egy Facebook oldalunk is. Ott is szívesen látunk titeket, és van egy Slack közösségünk is, ahol lehet kommunikálni egymással. A Facebook oldalunkon ott alapvetően az eseményszervezéseket csináljuk, tehát ott tudsz értesülni arról, hogy például van egy rendszeres vezetői klubunk, ahova szeretettel várlak, ez általában két hetente van. Illetve ott lesznek majd a további események is meghirdetve. A Facebook csoportban ilyen híreket, érdekességeket, napi dolgokat szoktunk így megvitatni, és van a Slack csoportunk, ami gyakorlatilag arra való, hogy egymásnak segítsünk benne. Ott, hogyha bajba kerülsz, hogyha valamivel kapcsolatban szükséged van tanácsra egy vezetői közösségtől, akkor ott tudsz kérni segítséget, és általában nagyon hamar kapsz válaszokat arra, amik neked fontosak. Hát köszi szépen akkor a mait, és akkor tartsátok észben azt, hogy az embereknek oda kell adni a felelősséget kell adni a felelősséget, és be fogják bizonyítani, hogy méltók rá. Sziasztok!

Categories
Experiences

Fizetésemelést • Mindenkinek, azonnal!

Most kell adni az embereknek fizetésemelést, mert exponenciális folyamatok zajlanak az országban (és a világban is) és ezek nagyon hamar elégedetlenséghez és alternatíva kereséshez fognak vezetni a dolgozók részéről! A tudásmunkás nem pénzért dolgozik, de csak addig amíg kap eleget!

Rendszeres problémának látom, hogy a legjobb embereiket veszítik el cégek, csupán azért, mert nem megfelelő időben és elvek mentén adnak fizetést / fizetés emelést.

Egy kilépő dolgozó pótlása, a legkonzervatívabb kalkulációk szerint is a dolgozó másfél-egy éves bérébe kerül. Gondoljunk csak bele, a kár ami keletkezik a távozással, tudás vesztés, felfordulás, toborzási költségek, kulturális beilleszkedés, képzés, korai botladozás hibáinak költsége,… nem is gondolnánk milyen hamar összejön ez a nagynak hangzó költség. Ehhez képest ugyanebből az összegből (két havi bér) egy éves 16%-os fizetésemelés is kitelik.

📺 A videóban folytatom tovább…

Összefoglaló

📑 A videó az alábbiakról szól:

A videóban Morgós Bence a fizetések aktuális (2022-03-24) helyzetét és a jövőbeli kilátásokat elemzi, hangsúlyozva az elvándorlás veszélyeit. Az üzenetének lényege, hogy cselekedjünk azonnal a fizetések növelése érdekében, hogy megőrizzük a tehetséges munkaerőt.

Bevezetés: A rendhagyó téma

Bence bemutatja, hogy rendhagyó témát választott, és hangsúlyozza a téma fontosságát a mostani speciális gazdasági helyzetben.

A fizetések jelenlegi szituációja

Elmondja, hogy az infláció miatt reálértékben csökkennek a fizetések. Az ukrán válság hatásaival és az ingatlanpiaci változásokkal kapcsolatos aggályokat osztja meg.

A jövő kilátásai és az elvándorlás veszélye

Jóslatokat tesz a jövő pénzügyi helyzetéről, különös tekintettel az üzemanyagárakra és azok kihatására az egész piacra. Figyelmeztet az elvándorlás veszélyére, különösen a tehetséges munkaerő eltűnésére a szervezetekből.

Beszélni kell róla

Javasolja, hogy az vezetők kezdjék el a beszélgetést az alkalmazottaikkal a fizetésekről. Sürgeti, hogy az elvándorlás megelőzése érdekében adjanak fizetésemelést mindenkinek, különösen a kulcsfontosságú munkavállalóknak.

Vezetői kihívások és az elvándorlás lehetősége

Felhívja a figyelmet arra, hogy a vezetőknek fel kell készülniük a nehézségekre és konfliktusokra a fizetésemelési javaslatok kapcsán. Az elvándorlás jelenségét az anyahajó és a repülőgép metaforájával magyarázza, ahol legjobb gépek szállnak fel elsőnek.

A tűzoltóság analógia és az előrelátás fontossága

Az előrelátás és az időben történő intézkedés szükségességét hangsúlyozza az elkerülhető problémák megelőzése érdekében.

Az üzenet a vezetőknek és az elkötelezettség a csapat felé

Arra buzdít, hogy a vezetők vegyék figyelembe az alkalmazottak pénzügyi helyzetét és cselekedjenek az elvándorlás megelőzése érdekében. Kiemeli, hogy a csapat minden tagjának meg kell értenie, hogy fontosak és értékesek a szervezetben és ehhez a megfelelően versenyképes fizetés is hozzá járul.

Befejezés: Az azonnali cselekvés fontossága

Ismételten sürgeti a nézőket, hogy azonnal kezdjék el a fizetésemeléseket és a kommunikációt a csapattal. Megosztja a Servant Knights vezetői találkozókon való részvétel lehetőségét és meghívja a nézőket ezekre.

Átirat

🤖 A videó gépi átirata:

Ha sikeres akarsz lenni, akkor rúgasd ki magad, ez a mai tanácsom. Picit arról szeretnék beszélni nektek, hogy az a megfigyelésem, hogy nagyon sokan félünk attól, hogy elmondjuk a véleményünket dolgokról. És az én tapasztalatom az, hogy ez nem éri meg. Egyszerűen nem éri meg visszatartani azokat az élményeket és azokat a megfigyeléseket, amiket összegyűjtünk. Nekem már több munkaerő sikerült kirúgatnom magamat, ebben nagyon jó vagyok. Persze ez sem egy olyan egyszerű dolog, mert kirúgatni magad azt is többféle módon lehet. Van az a verzió, amit senkinek se javaslok, hogy nem tudom, hulla részegen bemész délben dolgozni, ez nem az, amiről beszélek, szóval ezeket ne keverjük össze. Én arra gondolok, amikor beleállsz valamibe, amikor valamiről véleményed van, és azt nem engeded el. Gyakran látom azt, hogy mondjuk kezdő vezetők vagy olyan emberek, akik kicsit ebben a poroszos kultúrába nevelkedtek, tényként fogadnak el dolgokat. Tehát például, amikor mondjuk én nagyvállalatban dolgoztam, és most egy ilyen 400 ezer fős nagyvállalatra gondoljatok, ott nagyon gyakran előállt az a helyzet, hogy én kérdeztem valamit, hogy ezt miért kell így csinálni, és akkor azt a választ kaptam rá, hogy hát azért, mert ezt így szoktuk, ezt így csináljuk, már tíz éve, vagy mit tudom én menny ideje, vagy az elődünk is így csinálta. És akkor, hogyha ezeket a dolgokat elkezded egy picit kapargatni, és így jobban belenézel, hogy mi van e mögött, hogy ez a válasz honnan jön, akkor nagyon hamar el lehet jutni abban a helyzetben, hogy az a másik ember, akivel beszélgetsz, ő se tudja igazából. Ő is csak úgy kapta ezt a választ valakitől, és nincs igazából valódi oka, hogy miért csináljuk úgy a dolgokat, ahogyan. És ez az a helyzet, amit szerintem így nem kell elfogadni. Ugye szokták ezt a vezetői munkát is például úgy kontextusba helyezni, hogy hát ugye a vezető az, aki a szervezetnek a céljainak az elérésében próbál segítkezni azáltal, hogy ugye másokat vezet, vagy támogat. Mondjuk ezzel nem biztos, hogy én teljesen egyetértek, de még ha ezzel a koncepcióval megyünk, még akkor is nem az a szervezet érdeke, hogy dolgok úgy maradjanak, ahogy tíz éve voltak, vagy egy éve akár, tök mindegy, hanem az a szervezet érdeke, hogy fejlődjön, hogy folyamatosan haladjon előre, hogy egy egyre jobb állapotba kerüljön. És ezt úgy lehet elérni, hogyha egyszerűen megkérdőjelezzük azokat a dolgokat, amik jelenleg vannak, hogy ez így a legjobb -e. Mert nagyon sok esetben a válasz az, hogy “Nem”. Sőt, attól, hogy valami mondjuk egy éve úgy volt a legjobb, nagyon gyakran előfordul, hogy ma már nem úgy jó. Csak nem változtattunk rajta, mert nem gondoltuk, hogy van értelme. És ez általában, hogyha egy ilyet elkezdesz kommunikálni, vagy így piszkálni, szurkálni, hogy miért van ez így, és miért nem lehet ezt másképp csinálni, akkor ezzel nagyon föl lehet haragítani, magadra lehet haragítani, föl lehet idegesíteni az embereket. Nem azért, mert a dolgok jól, vagy nem jól vannak, hanem azért, mert elég gyakran arra jönnek rá ők, amikor nekik meg kell válaszolniuk ezt a kérdést feléd, hogy nem tudják, hogy miért van így. Mert nem a saját döntésükből lett így, hanem egyszerűen egy tényként vették, mint az időjárást, hogy ezt mindig így csináljuk ezt a dolgot. És nagyon sok ilyen elem van egy szervezet életében, nekem az a tapasztalatom, amik már rég idejét múltak, de még mindig úgy csináljuk, mert valamiért ragaszkodunk hozzá. Illetve a másik irány az pedig az ilyen hiedelemrendszerek, amikor valamiről van egy feltételezés a szervezetben valahonnan, hogy az úgy lesz jó. Sokszor egyébként ez a feltételezés nem meglepő módon, korábbi tapasztalatokon alapul, már ez alatt azt értem, hogy, ha azt mondom, hogy tapasztalat, akkor azt úgy értem, hogy volt valami valahogy a szervezetben. Tehát mondjuk projektmenedzsment témában, mit tudom én, a költségtervezést mindig úgy csináltuk, hogy előre megkérdeztük a szakértőket, hogy szerintük ez miben fog kerülni. És akkor ugye mondjuk te jössz azzal az ötlettel, hogy mi lenne, ha ezt abba hagynánk, és mi lenne, ha nem kérdeznénk senkit arról, hogy miben fog egy projekt kerülni, hanem mondjuk csinálunk egy referenciadatbázist, hogy miben kerültek eddig projektek, és ahhoz elkezdünk visszonyítani. És azt mondjuk ez az új projekt, kb. hasonlít erre a régi projektre, és akkor arra mennyit költöttünk, az egy történelmi adat, akkor mondjuk azt, hogy ennek az új projektnek kb. ennyi lesz a költségvetése. Nem lesz egy halálosan pontos megoldás, de egy ilyen “good enough” dolog, elég jó ahhoz, hogy mondjuk döntést hozzunk ez alapján. És akkor mondjuk jössz ezzel a koncepcióval, és azzal találkozol, hogy a másik oldalon azt mondják, hogy hát ez így nem jó. De nem derül ki, hogy miért nem, hogyha ezt elkezdett kérdezgetni, hogy miért nem jó, akkor többnyire erre nincs válasz, nem az válasz, hogy hát ezt mindig úgy szoktuk. Tehát a tapasztalat, a rossz tapasztalat, már olyan értelemben tapasztalat, hogy a rossz korábbi koncepció, az az, hogy ezt így kell csinálni, valamilyen okból kifolyólag, és az új valóság, ami ennek ugye ellent mond, az az, hogy ezt nem kell így csinálni. Igazából tök elég mondjuk ez az új megközelítés például a projektekben. De ez ellen van egy ilyen ellennyomás, hogy ez új, ezt nem, ezt nem így csináltuk, eddig ezt ne csináljuk. És akkor ilyenkor elég bátornak kell lenned ahhoz, és erre mondom azt, hogy rugasd ki magad, hogy menj szembe és mondd azt, hogy de, márpedig, márpedig, magyarázzatok el, hogy miért nem csináljuk így, vagy ha nem bírjátok elmagyarázni, akkor próbáljuk ki. Akkor csináljunk rá egy olyan kísérletet, amiből kiderül, hogyha ezeket a dolgokat kicseréljük az elménkben, és azt mondjuk, hogy oké, nézzük meg, akkor kiderül belőle az, hogy ez tényleg működik, vagy nem működik ez a megközelítés. És azt is látom gyakran, hogy emberek sokszor ezt összetévesztik egyfajta, nem tudom, agresszióval, vagy ilyen tiszteletlenséggel mondjuk azt. Nagyon-nagyon sok ilyen téves koncepciónk van arról, hogy mi az, hogy tisztelet, meg az így mitől van. Ahogy egy jó barátom egyszer mondta, hát ő egy kicsit vulgárisabb szavakat használt, de hogy attól, hogy valakinek a szülei előbb szeretkeztek, mint az én szüleim, attól nekem még őt nem kell tisztelnem. Ugye? Tehát csupán attól, hogy valaki mondjuk idősebb nálam, jó, hát maga akkor az egy tiszteletre méltó dolog, de hát ő nem biztos, hogy ő bármit jobban tud. Vagy azért, mert valaki beosztásban, egy nálam magasabb beosztásban van, az nem azt jelenti, hogy neki igaza van. Vagy azért, mert neki tudjuk, hogy nagyobb a fizetésem, mint az enyém, az nem azt jelenti, hogy neki igaza van. Igaz annak van, aki meg tudja érvelni az igazát. És hogyha elkezded ezt a fajta szemléletmódot követni, akkor ugye kettő dolog történik. Az egyik az az, hogy nagyon hamar rájössz, hogy kik a barátaid és kik az ellenségeid. Én ezt nem tartom egy rossz dolognak, tehát én nem hiszek abba, hogy az a szervezetben való érvényesülésnek a módja, vagy a megfelelő módja, hogy mindenkivel jóban kell lenni, és mindenki felé mosolyogni kell, és közben nem tudom, hátba szúrni őket, amikor elfordulnak. Én ebben nem hiszek, én abban hiszek, hogy korrekt, és olyan kapcsolatokat kell fölépíteni, amik hosszú távon működőképesek, és egyre jobbá válnak. És ezt úgy lehet, hogyha az ember állást foglal, hogyha azt mondja, srácok, én ezzel azonosulok, ezzel nem azonosulok, itt hozzátok csatlakozok, hozzátok nem. Tehát ezeket a döntéseket szerintem meg kell hozni. Szóval nagyon hamar kiderül, hogy kik lesznek a barátaid, és kik nem. És akik barátaid lesznek, azokkal szövetséget tudsz alkotni, együtt tudtok mozogni a szervezetbe, és mindent sikerre tudtok vinni. Aki pedig nem, az olyan lesz, akivel közösen, akik együtt működtök vele, vele közösen tudtok valamit csinálni, együtt, összefogva. Na most, persze az is lehet, hogy kiderül, hogy ez egy olyan szervezet, akinek te dolgozol, akik nem kíváncsiak az igazságra, vagy így igazából nem az a fontos nekik, hogy ez a szervezet tulajdonképpen jól működjön, hanem az a fontos nekik, hogy mondjuk a hatalmon lévő emberek meg tudják tartani a pozícióikat, és ezért nagyon szívesen feláldozzák a szervezetnek a hatékonyabb működését, vagy bármilyen olyan dolgot, ami tulajdonképpen fontos lehet, vagy lenne. Ilyen is van. Ilyen szervezetek is vannak, és én nem szeretek ilyen szervezetekben dolgozni. Tehát nem az összes szervezet ilyen, és nem minden szervezetnek minden része ilyen. Tehát még ha ilyen is egy szervezet nagyban, akkor is lehetnek olyan részei, amik izoláltan tök jól működnek, és ott szuperül érvényesülhetsz ezzel a fajta egyenes megközelítéssel, és konfrontatív viselkedéssel. De hogyha kiderül, hogy ez a szervezet nem olyan, akkor könnyen lehet, hogy ott elbúcsúznak tőled. És azt mondják, hogy figyelj, sajnos te egy ilyen problémás gyerek vagy. És ez egy nagyon jó hír. Ez egy szuper dolog. Tehát akkor végre ott vagy, hogy kimenedzselted magad egy olyan szervezetből, ami a te DNS-eddel alapvetően teljesen ellentmondásban van, és nem tudsz együttműködni ezzel igazából. El tudod hitetni magaddal ideig, óráig, meg be tudod csukni a szemed, meg tudsz a másik irányba nézni, hogy ne lássad, de szar így dolgozni. Ez nem élvezet így munkát végezni. Pláne kreatív munkát, pláne vezetői munkát, ahol neked be kell állnod a véleményed és a gondolataid mögé, és komolyan képviselned kell azt, amit hirdetsz. “Walk the talk”, mondják angolul. Tehát az szuper, hogy neked vannak gondolataid, de akkor viselkedj is úgy. És szerintem így tudsz hiteles, így tudsz autentikus maradni. Hogyha beleállsz ezekbe a konfliktusokba, és amikor erre szükség van, akkor igenis leteszed az asztalra azt, ami a te véleményed. És könnyen lehet, hogy ennek az az eredménye, hogy kimenedzseled magad egy szervezetből, ami tök jó. Ezt szeretném, hogyha így átmenne, hogy ez egyáltalán nem baj, hogyha te, nem tudom, két-három év alatt átmozogsz egy másik szervezetbe. Ez teljesen rendben van. Ahány szervezetet láttál, annyi ember vagy. Szóval ez az egyik ilyen megközelítés ez, hogy vagy sikeres leszel, és elkezdenek komolyan venni, és tényleg akiről egyszer így meglátják, hogy baszus ez a csávó, vagy ez a csaj, meg meri mondani. Ennek van véleménye. Kérdezzük meg, mert el fogja mondani. Előbb-utóbb egy olyan bizalmas kapcsolatba kerülsz az emberekkel, hogy elkezdenek számítani rád, és a fontos dolgokról téged fognak megkérdezni, vagy befognak vonni ezekbe. Vagy pedig a másik út az, hogy kiderül, hogy egy olyan környezetben vagy, ahol ennek így nincsen divatja, meg szükség nincs erre, és onnan az a szervezet ki fog téged tolni, de ez egy szuper lehetőség arra, hogy átkerülj egy olyan szervezetbe, és újra dobjál a kockával ott, ahol van esély arra, hogy ott működik ez a fajta mentalitás. Szóval, szerintem megéri ez a kockázat. És amit még itt pluszba hozzátennék, hogy nagyon-nagyon kevés olyan helyzet van, ahol tényleg kirúgnak ezért. Tehát az én tapasztalatom az, meg azoknak a tapasztalatai, akit én ismerek, és vezetői munkát végeznek, és azért ők vannak páran, hogy tipikusan nem rúgnak ki. Tipikusan azokat az embereket elkezdi megszeretni a szervezet, akik megmerik mondani a véleményüket, nyilván kultúrált formában, tehát nem úgy megyek be egy megbeszélésre, hogy berúgom az ajtót, és az asztalra szarok, és azt mondom, hogy ez miattatok büdös, ez nyilván nem működik, de az, hogy normálisan konfrontálok embereket, és azt mondom, hogy figyeljetek ide, erről ezt és ezt gondolom, és így, és így, és ezért, és ezért, ezt szeretik. Azokon a helyeken, ahol működik egy szervezet, ahol ténylegesen működik, és fejlődik, ott ez igazából előre visz. Úgyhogy nekem az a tapasztalatom, hogy nagyon nehéz kirúgatni magad egy szervezetből, úgy, hogy tényleg megpróbálod azt folyamatosan jobbá tenni, mert előbb-utóbb azok, akikkel konfliktusba kerülsz emiatt, és nyilván, hogyha valakivel konfliktusba kerülsz, akkor átugrod, akkor kegyetlenül mész tovább az ő feletteséhez, az ő feletteséhez, és az ő feletteséhez. Tehát azért, mert te egy scrum master vagy a legalsó emeleten, attól te még bemehetsz a vezérigazgatóhoz, és elmondhatod neki, hogy hogy működnek rosszul a dolgok a szervezetében. Nyilván nem azonnal mennék be, először elmennék a főnököm főnökéhez, de szép fokozatosan akár adáig is elmetsz. Előbb-utóbb, ha találsz egy olyan pontot, ahol van érdekeltség arra, hogy tényleg működjenek a dolgok, ott ez a konfliktus, ez a látszólagos konfliktus megszűnik, mert ha te ott állsz azzal, hogy nézzétek, ez a megoldási javaslatom, ez így és így működni fog, vagy legalábbis megpróbálhatjuk, és kiderülhet róla, ha szembeállítja veled ez a felsőbb vezető a másikat, akivel te konfliktusban vagy, akkor ő nem fog tudni semmit mondani. Mert igazából a tények ellen, a valóság ellen nem nagyon van orvosság, hazudozni lehet össze-vissza, de ő egy sokkal nehezebb helyzetbe kerül, mint amiben te vagy. Szóval, még ha elő is áll egy ilyen konfliktus, akkor is nagyon gyakran ez oda vezet, hogy végül keresztül tudod vinni, amit te szeretnél, mert az a valóságon és az igazságon alapszik. Szóval, erről az egészről így általánosságban azt gondolom, hogy nem szabad egy ilyen téves, hűséges és alázatos szellemiségben végezni a munkánkat, hanem bátran bele kell állni a konfliktusokba, nem baj, hogyha hibázunk, nem baj, hogyha valami nem sikerül, nem baj, hogyha kísérleteket végzünk, csak beszéljünk róla, hogy ez egy kísérlet, és nem a tuti, csak valami, amit kipróbálunk, és így tudunk egy tanuló szervezetet létrehozni, hogyha ezt a szellemiséget elkezdjük elültetni. És amikor ez sikerül egy szervezetbe tényleg úgy képviselned, hogy mint egy mint egy ilyen kard, így kettévágja a tudatlanságnak a sötét szövetét, akkor ez elkezd elterjedni ez a kultúra. Tehát amikor mások meglátják, hogy azt a mindenit, hát ilyet lehet, csinálni, hogy így meg lehet mondani a véleményemet, akkor egyrészt ők is elkezdik ezt csinálni, másrészt oda fognak jönni hozzád, és meg fognak keresni az ő javaslataikkal, meg az ő ötleteikkel, hogy te egy olyan csávó vagy, aki így bele mer állni a dolgokba, (vagy egy olyan csaj), és és akkor így elhoztuk neked ezt a ezt az információt, hogy már tök régóta szívünk ezzel, csak senki sem mert így beleállni, de ilyen harcos gyereknek tűnsz, akkor így légy szíves, képviseld már. Szóval, ha mondjuk például Scrum Masterként dolgozol, vagy csapatvezetőként dolgozol, vagy bármilyen középvezetőként dolgozol, a hozzád tartozó emberek, akiket vezetsz, azok ettől meg fognak bízni benned, és azt fogják érezni, hogy hiteles vagy. Hogy te nem csak dumálsz arról, hogy csináljuk jobban a dolgokat, és akkor beírjuk a, mit tudom én, féléves értékelésedbe, hogy 10%-kal gyorsabban eszed az ebédedet, hanem olyan dolgokról kezdünk el beszélgetni, amiknek valódi értelme van, és amik valós változást hoznak egy szervezetbe. Szóval ez szerintem nagyon-nagyon fontos. Tehát összefoglalólag én azt javaslom nektek, ifjú vezetőknek, vagy akármilyen korosztálybeli vezetőknek, hogy legyetek bátrak, hogy kérdőjelezzétek meg azt, hogy mit miért csinálunk, ne fogadjatok el olyan válaszokat, hogy azért, mert így szoktuk, és menjetek előre, addig ássatok, addig kutassatok, amíg el nem küldenek egy szervezetből. Úgyhogy rugasd ki magad, nem fog sikerülni. Hát sok sikert! Sziasztok!

Categories
Experiences

Rúgasd ki magad! • Ha sikeres akarsz lenni!

A szervezetekben sokszor nincs válasz arra miért működnek úgy ahogyan. Azok lesznek sikeresek, akik bátran meg merik kérdőjelezni ezeket a hagyományokat. Még ha kockázatos is ez a magatartás – így vagy úgy – végső soron elvezet abba a szervezetbe ahol tudsz érvényesülni.

Vagy sikered lesz és kiderül, hogy jó a meglátásod, vagy egy idő után komoly konfliktusba kerülsz másokkal és így tulajdonképpen kimenedzseled magad a szervezetből. Ez bár rosszul hangzik, szerintem igazából, jó mert ha ez bekövetkezik, akkor nem a helyeden voltál, tehát neked jobb, ha máshol próbálkozol.

A személyes élményem egyébként az, hogy bár rúgtak már ki munkahelyről, de soha nem azért, mert elmondtam a véleményem. Az ilyen jellegű, mások által talán vakmerőnek mondott – szerintem csak hiteles – viselkedés többnyire oda vezet, hogy tiszteletet és elismerést kapsz a többiektől és az addig rejtett (mélyebb) problémákat is eléd tárják, mert elkezdenek hinni abban, hogy te komolyan gondolod, komolyan veszed, a feladatot és magadat is.

📺 Az alábbi videóban erről beszélek részletesebben:

Összefoglaló

📑 A videóban az alábbiakról van szó:

Bevezetés – Sikeres szemléletváltás: Morgós Bence a sikerről és szemléletváltásról beszél a videójában, hangsúlyozva, hogy az embereknek merésznek kell lenniük a véleményük kifejezésében.

A félénkség és az észrevételek fontossága: Bence tapasztalata szerint sokan félnek megosztani véleményüket. Kiemeli, hogy érdemes az észrevételeinket és tapasztalatainkat megosztani, még ha ez konfliktushoz vezethet is.

Konfliktusok kezelése a munkahelyen: Bence arról beszél, hogy konfliktusokba keveredni néha szükséges, különösen olyan helyzetekben, ahol változásra van szükség. Emellett hangsúlyozza a tiszteletteljes konfrontáció fontosságát.

Túl sok tényként elfogadott dolog: Az előző munkahelyein szerzett tapasztalatok kapcsán bírálja, hogy sokszor az emberek egyszerűen elfogadják a dolgokat tényként, anélkül hogy megkérdőjeleznék azokat.

Vezetői munka és célok: Bence kritikusan szemléli a vezetői munkát, kijelentve, hogy a szervezet célja nem a stagnálás, hanem a fejlődés. Emellett hangsúlyozza a változás és innováció fontosságát és a vezetők szerepét ebben.

Hiedelmek és tapasztalatok: Bence beszél olyan hiedelmekről, amelyek a tapasztalatokon alapulnak, és azt mutatja be, hogy néha ezek elavultak és nem szolgálják a szervezet fejlődését.

Szervezeti kultúra és konfrontáció: Kiemeli, hogy fontos a szervezeti kultúra megváltoztatása, ha az akadályozza a hatékonyságot. Konkrét példákkal mutatja be, hogy hogyan lehetne más megközelítéseket kipróbálni.

A konfliktusok pozitív eredményei: Bence hangsúlyozza, hogy a konfliktusok nem mindig negatívak, és a konstruktív viták segíthetik a szervezet fejlődését. Felhívja a figyelmet arra, hogy az ilyen megközelítés eredményeként a munkatársak jobban fogják tisztelni és követni az embert.

A vezetők és az autenticitás: Bence azt tanácsolja, hogy a vezetők álljanak ki az igazukért, és képviseljék autentikus véleményüket. Megosztja, hogy az ilyen vezetők képesek hosszú távon hatékony és követendő kapcsolatokat kialakítani.

A kockázat érdeme: A videó végén Bence arra buzdítja a nézőket, hogy merjenek kockáztatni és “rúgassák ki magukat”, mert az ilyen cselekedetek hozzájárulhatnak a szemléletváltáshoz és a szervezeti és az egyéni fejlődéshez is.

Átirat

🤖 A videó gépi átirata:

Ha sikeres akarsz lenni, akkor rúgasd ki magad, ez a mai tanácsom. Picit arról szeretnék beszélni nektek, hogy az a megfigyelésem, hogy nagyon sokan félünk attól, hogy elmondjuk a véleményünket dolgokról. És az én tapasztalatom az, hogy ez nem éri meg. Egyszerűen nem éri meg visszatartani azokat az élményeket és azokat a megfigyeléseket, amiket összegyűjtünk. Nekem már több munkaerő sikerült kirúgatnom magamat, ebben nagyon jó vagyok. Persze ez sem egy olyan egyszerű dolog, mert kirúgatni magad azt is többféle módon lehet. Van az a verzió, amit senkinek se javaslok, hogy nem tudom, hulla részegen bemész délben dolgozni, ez nem az, amiről beszélek, szóval ezeket ne keverjük össze. Én arra gondolok, amikor beleállsz valamibe, amikor valamiről véleményed van, és azt nem engeded el. Gyakran látom azt, hogy mondjuk kezdő vezetők vagy olyan emberek, akik kicsit ebben a poroszos kultúrába nevelkedtek, tényként fogadnak el dolgokat. Tehát például, amikor mondjuk én nagyvállalatban dolgoztam, és most egy ilyen 400 ezer fős nagyvállalatra gondoljatok, ott nagyon gyakran előállt az a helyzet, hogy én kérdeztem valamit, hogy ezt miért kell így csinálni, és akkor azt a választ kaptam rá, hogy hát azért, mert ezt így szoktuk, ezt így csináljuk, már tíz éve, vagy mit tudom én menny ideje, vagy az elődünk is így csinálta. És akkor, hogyha ezeket a dolgokat elkezded egy picit kapargatni, és így jobban belenézel, hogy mi van e mögött, hogy ez a válasz honnan jön, akkor nagyon hamar el lehet jutni abban a helyzetben, hogy az a másik ember, akivel beszélgetsz, ő se tudja igazából. Ő is csak úgy kapta ezt a választ valakitől, és nincs igazából valódi oka, hogy miért csináljuk úgy a dolgokat, ahogyan. És ez az a helyzet, amit szerintem így nem kell elfogadni. Ugye szokták ezt a vezetői munkát is például úgy kontextusba helyezni, hogy hát ugye a vezető az, aki a szervezetnek a céljainak az elérésében próbál segítkezni azáltal, hogy ugye másokat vezet, vagy támogat. Mondjuk ezzel nem biztos, hogy én teljesen egyetértek, de még ha ezzel a koncepcióval megyünk, még akkor is nem az a szervezet érdeke, hogy dolgok úgy maradjanak, ahogy tíz éve voltak, vagy egy éve akár, tök mindegy, hanem az a szervezet érdeke, hogy fejlődjön, hogy folyamatosan haladjon előre, hogy egy egyre jobb állapotba kerüljön. És ezt úgy lehet elérni, hogyha egyszerűen megkérdőjelezzük azokat a dolgokat, amik jelenleg vannak, hogy ez így a legjobb -e. Mert nagyon sok esetben a válasz az, hogy “Nem”. Sőt, attól, hogy valami mondjuk egy éve úgy volt a legjobb, nagyon gyakran előfordul, hogy ma már nem úgy jó. Csak nem változtattunk rajta, mert nem gondoltuk, hogy van értelme. És ez általában, hogyha egy ilyet elkezdesz kommunikálni, vagy így piszkálni, szurkálni, hogy miért van ez így, és miért nem lehet ezt másképp csinálni, akkor ezzel nagyon föl lehet haragítani, magadra lehet haragítani, föl lehet idegesíteni az embereket. Nem azért, mert a dolgok jól, vagy nem jól vannak, hanem azért, mert elég gyakran arra jönnek rá ők, amikor nekik meg kell válaszolniuk ezt a kérdést feléd, hogy nem tudják, hogy miért van így. Mert nem a saját döntésükből lett így, hanem egyszerűen egy tényként vették, mint az időjárást, hogy ezt mindig így csináljuk ezt a dolgot. És nagyon sok ilyen elem van egy szervezet életében, nekem az a tapasztalatom, amik már rég idejét múltak, de még mindig úgy csináljuk, mert valamiért ragaszkodunk hozzá. Illetve a másik irány az pedig az ilyen hiedelemrendszerek, amikor valamiről van egy feltételezés a szervezetben valahonnan, hogy az úgy lesz jó. Sokszor egyébként ez a feltételezés nem meglepő módon, korábbi tapasztalatokon alapul, már ez alatt azt értem, hogy, ha azt mondom, hogy tapasztalat, akkor azt úgy értem, hogy volt valami valahogy a szervezetben. Tehát mondjuk projektmenedzsment témában, mit tudom én, a költségtervezést mindig úgy csináltuk, hogy előre megkérdeztük a szakértőket, hogy szerintük ez miben fog kerülni. És akkor ugye mondjuk te jössz azzal az ötlettel, hogy mi lenne, ha ezt abba hagynánk, és mi lenne, ha nem kérdeznénk senkit arról, hogy miben fog egy projekt kerülni, hanem mondjuk csinálunk egy referenciadatbázist, hogy miben kerültek eddig projektek, és ahhoz elkezdünk visszonyítani. És azt mondjuk ez az új projekt, kb. hasonlít erre a régi projektre, és akkor arra mennyit költöttünk, az egy történelmi adat, akkor mondjuk azt, hogy ennek az új projektnek kb. ennyi lesz a költségvetése. Nem lesz egy halálosan pontos megoldás, de egy ilyen “good enough” dolog, elég jó ahhoz, hogy mondjuk döntést hozzunk ez alapján. És akkor mondjuk jössz ezzel a koncepcióval, és azzal találkozol, hogy a másik oldalon azt mondják, hogy hát ez így nem jó. De nem derül ki, hogy miért nem, hogyha ezt elkezdett kérdezgetni, hogy miért nem jó, akkor többnyire erre nincs válasz, nem az válasz, hogy hát ezt mindig úgy szoktuk. Tehát a tapasztalat, a rossz tapasztalat, már olyan értelemben tapasztalat, hogy a rossz korábbi koncepció, az az, hogy ezt így kell csinálni, valamilyen okból kifolyólag, és az új valóság, ami ennek ugye ellent mond, az az, hogy ezt nem kell így csinálni. Igazából tök elég mondjuk ez az új megközelítés például a projektekben. De ez ellen van egy ilyen ellennyomás, hogy ez új, ezt nem, ezt nem így csináltuk, eddig ezt ne csináljuk. És akkor ilyenkor elég bátornak kell lenned ahhoz, és erre mondom azt, hogy rugasd ki magad, hogy menj szembe és mondd azt, hogy de, márpedig, márpedig, magyarázzatok el, hogy miért nem csináljuk így, vagy ha nem bírjátok elmagyarázni, akkor próbáljuk ki. Akkor csináljunk rá egy olyan kísérletet, amiből kiderül, hogyha ezeket a dolgokat kicseréljük az elménkben, és azt mondjuk, hogy oké, nézzük meg, akkor kiderül belőle az, hogy ez tényleg működik, vagy nem működik ez a megközelítés. És azt is látom gyakran, hogy emberek sokszor ezt összetévesztik egyfajta, nem tudom, agresszióval, vagy ilyen tiszteletlenséggel mondjuk azt. Nagyon-nagyon sok ilyen téves koncepciónk van arról, hogy mi az, hogy tisztelet, meg az így mitől van. Ahogy egy jó barátom egyszer mondta, hát ő egy kicsit vulgárisabb szavakat használt, de hogy attól, hogy valakinek a szülei előbb szeretkeztek, mint az én szüleim, attól nekem még őt nem kell tisztelnem. Ugye? Tehát csupán attól, hogy valaki mondjuk idősebb nálam, jó, hát maga akkor az egy tiszteletre méltó dolog, de hát ő nem biztos, hogy ő bármit jobban tud. Vagy azért, mert valaki beosztásban, egy nálam magasabb beosztásban van, az nem azt jelenti, hogy neki igaza van. Vagy azért, mert neki tudjuk, hogy nagyobb a fizetésem, mint az enyém, az nem azt jelenti, hogy neki igaza van. Igaz annak van, aki meg tudja érvelni az igazát. És hogyha elkezded ezt a fajta szemléletmódot követni, akkor ugye kettő dolog történik. Az egyik az az, hogy nagyon hamar rájössz, hogy kik a barátaid és kik az ellenségeid. Én ezt nem tartom egy rossz dolognak, tehát én nem hiszek abba, hogy az a szervezetben való érvényesülésnek a módja, vagy a megfelelő módja, hogy mindenkivel jóban kell lenni, és mindenki felé mosolyogni kell, és közben nem tudom, hátba szúrni őket, amikor elfordulnak. Én ebben nem hiszek, én abban hiszek, hogy korrekt, és olyan kapcsolatokat kell fölépíteni, amik hosszú távon működőképesek, és egyre jobbá válnak. És ezt úgy lehet, hogyha az ember állást foglal, hogyha azt mondja, srácok, én ezzel azonosulok, ezzel nem azonosulok, itt hozzátok csatlakozok, hozzátok nem. Tehát ezeket a döntéseket szerintem meg kell hozni. Szóval nagyon hamar kiderül, hogy kik lesznek a barátaid, és kik nem. És akik barátaid lesznek, azokkal szövetséget tudsz alkotni, együtt tudtok mozogni a szervezetbe, és mindent sikerre tudtok vinni. Aki pedig nem, az olyan lesz, akivel közösen, akik együtt működtök vele, vele közösen tudtok valamit csinálni, együtt, összefogva. Na most, persze az is lehet, hogy kiderül, hogy ez egy olyan szervezet, akinek te dolgozol, akik nem kíváncsiak az igazságra, vagy így igazából nem az a fontos nekik, hogy ez a szervezet tulajdonképpen jól működjön, hanem az a fontos nekik, hogy mondjuk a hatalmon lévő emberek meg tudják tartani a pozícióikat, és ezért nagyon szívesen feláldozzák a szervezetnek a hatékonyabb működését, vagy bármilyen olyan dolgot, ami tulajdonképpen fontos lehet, vagy lenne. Ilyen is van. Ilyen szervezetek is vannak, és én nem szeretek ilyen szervezetekben dolgozni. Tehát nem az összes szervezet ilyen, és nem minden szervezetnek minden része ilyen. Tehát még ha ilyen is egy szervezet nagyban, akkor is lehetnek olyan részei, amik izoláltan tök jól működnek, és ott szuperül érvényesülhetsz ezzel a fajta egyenes megközelítéssel, és konfrontatív viselkedéssel. De hogyha kiderül, hogy ez a szervezet nem olyan, akkor könnyen lehet, hogy ott elbúcsúznak tőled. És azt mondják, hogy figyelj, sajnos te egy ilyen problémás gyerek vagy. És ez egy nagyon jó hír. Ez egy szuper dolog. Tehát akkor végre ott vagy, hogy kimenedzselted magad egy olyan szervezetből, ami a te DNS-eddel alapvetően teljesen ellentmondásban van, és nem tudsz együttműködni ezzel igazából. El tudod hitetni magaddal ideig, óráig, meg be tudod csukni a szemed, meg tudsz a másik irányba nézni, hogy ne lássad, de szar így dolgozni. Ez nem élvezet így munkát végezni. Pláne kreatív munkát, pláne vezetői munkát, ahol neked be kell állnod a véleményed és a gondolataid mögé, és komolyan képviselned kell azt, amit hirdetsz. “Walk the talk”, mondják angolul. Tehát az szuper, hogy neked vannak gondolataid, de akkor viselkedj is úgy. És szerintem így tudsz hiteles, így tudsz autentikus maradni. Hogyha beleállsz ezekbe a konfliktusokba, és amikor erre szükség van, akkor igenis leteszed az asztalra azt, ami a te véleményed. És könnyen lehet, hogy ennek az az eredménye, hogy kimenedzseled magad egy szervezetből, ami tök jó. Ezt szeretném, hogyha így átmenne, hogy ez egyáltalán nem baj, hogyha te, nem tudom, két-három év alatt átmozogsz egy másik szervezetbe. Ez teljesen rendben van. Ahány szervezetet láttál, annyi ember vagy. Szóval ez az egyik ilyen megközelítés ez, hogy vagy sikeres leszel, és elkezdenek komolyan venni, és tényleg akiről egyszer így meglátják, hogy baszus ez a csávó, vagy ez a csaj, meg meri mondani. Ennek van véleménye. Kérdezzük meg, mert el fogja mondani. Előbb-utóbb egy olyan bizalmas kapcsolatba kerülsz az emberekkel, hogy elkezdenek számítani rád, és a fontos dolgokról téged fognak megkérdezni, vagy befognak vonni ezekbe. Vagy pedig a másik út az, hogy kiderül, hogy egy olyan környezetben vagy, ahol ennek így nincsen divatja, meg szükség nincs erre, és onnan az a szervezet ki fog téged tolni, de ez egy szuper lehetőség arra, hogy átkerülj egy olyan szervezetbe, és újra dobjál a kockával ott, ahol van esély arra, hogy ott működik ez a fajta mentalitás. Szóval, szerintem megéri ez a kockázat. És amit még itt pluszba hozzátennék, hogy nagyon-nagyon kevés olyan helyzet van, ahol tényleg kirúgnak ezért. Tehát az én tapasztalatom az, meg azoknak a tapasztalatai, akit én ismerek, és vezetői munkát végeznek, és azért ők vannak páran, hogy tipikusan nem rúgnak ki. Tipikusan azokat az embereket elkezdi megszeretni a szervezet, akik megmerik mondani a véleményüket, nyilván kultúrált formában, tehát nem úgy megyek be egy megbeszélésre, hogy berúgom az ajtót, és az asztalra szarok, és azt mondom, hogy ez miattatok büdös, ez nyilván nem működik, de az, hogy normálisan konfrontálok embereket, és azt mondom, hogy figyeljetek ide, erről ezt és ezt gondolom, és így, és így, és ezért, és ezért, ezt szeretik. Azokon a helyeken, ahol működik egy szervezet, ahol ténylegesen működik, és fejlődik, ott ez igazából előre visz. Úgyhogy nekem az a tapasztalatom, hogy nagyon nehéz kirúgatni magad egy szervezetből, úgy, hogy tényleg megpróbálod azt folyamatosan jobbá tenni, mert előbb-utóbb azok, akikkel konfliktusba kerülsz emiatt, és nyilván, hogyha valakivel konfliktusba kerülsz, akkor átugrod, akkor kegyetlenül mész tovább az ő feletteséhez, az ő feletteséhez, és az ő feletteséhez. Tehát azért, mert te egy scrum master vagy a legalsó emeleten, attól te még bemehetsz a vezérigazgatóhoz, és elmondhatod neki, hogy hogy működnek rosszul a dolgok a szervezetében. Nyilván nem azonnal mennék be, először elmennék a főnököm főnökéhez, de szép fokozatosan akár adáig is elmetsz. Előbb-utóbb, ha találsz egy olyan pontot, ahol van érdekeltség arra, hogy tényleg működjenek a dolgok, ott ez a konfliktus, ez a látszólagos konfliktus megszűnik, mert ha te ott állsz azzal, hogy nézzétek, ez a megoldási javaslatom, ez így és így működni fog, vagy legalábbis megpróbálhatjuk, és kiderülhet róla, ha szembeállítja veled ez a felsőbb vezető a másikat, akivel te konfliktusban vagy, akkor ő nem fog tudni semmit mondani. Mert igazából a tények ellen, a valóság ellen nem nagyon van orvosság, hazudozni lehet össze-vissza, de ő egy sokkal nehezebb helyzetbe kerül, mint amiben te vagy. Szóval, még ha elő is áll egy ilyen konfliktus, akkor is nagyon gyakran ez oda vezet, hogy végül keresztül tudod vinni, amit te szeretnél, mert az a valóságon és az igazságon alapszik. Szóval, erről az egészről így általánosságban azt gondolom, hogy nem szabad egy ilyen téves, hűséges és alázatos szellemiségben végezni a munkánkat, hanem bátran bele kell állni a konfliktusokba, nem baj, hogyha hibázunk, nem baj, hogyha valami nem sikerül, nem baj, hogyha kísérleteket végzünk, csak beszéljünk róla, hogy ez egy kísérlet, és nem a tuti, csak valami, amit kipróbálunk, és így tudunk egy tanuló szervezetet létrehozni, hogyha ezt a szellemiséget elkezdjük elültetni. És amikor ez sikerül egy szervezetbe tényleg úgy képviselned, hogy mint egy mint egy ilyen kard, így kettévágja a tudatlanságnak a sötét szövetét, akkor ez elkezd elterjedni ez a kultúra. Tehát amikor mások meglátják, hogy azt a mindenit, hát ilyet lehet, csinálni, hogy így meg lehet mondani a véleményemet, akkor egyrészt ők is elkezdik ezt csinálni, másrészt oda fognak jönni hozzád, és meg fognak keresni az ő javaslataikkal, meg az ő ötleteikkel, hogy te egy olyan csávó vagy, aki így bele mer állni a dolgokba, (vagy egy olyan csaj), és és akkor így elhoztuk neked ezt a ezt az információt, hogy már tök régóta szívünk ezzel, csak senki sem mert így beleállni, de ilyen harcos gyereknek tűnsz, akkor így légy szíves, képviseld már. Szóval, ha mondjuk például Scrum Masterként dolgozol, vagy csapatvezetőként dolgozol, vagy bármilyen középvezetőként dolgozol, a hozzád tartozó emberek, akiket vezetsz, azok ettől meg fognak bízni benned, és azt fogják érezni, hogy hiteles vagy. Hogy te nem csak dumálsz arról, hogy csináljuk jobban a dolgokat, és akkor beírjuk a, mit tudom én, féléves értékelésedbe, hogy 10%-kal gyorsabban eszed az ebédedet, hanem olyan dolgokról kezdünk el beszélgetni, amiknek valódi értelme van, és amik valós változást hoznak egy szervezetbe. Szóval ez szerintem nagyon-nagyon fontos. Tehát összefoglalólag én azt javaslom nektek, ifjú vezetőknek, vagy akármilyen korosztálybeli vezetőknek, hogy legyetek bátrak, hogy kérdőjelezzétek meg azt, hogy mit miért csinálunk, ne fogadjatok el olyan válaszokat, hogy azért, mert így szoktuk, és menjetek előre, addig ássatok, addig kutassatok, amíg el nem küldenek egy szervezetből. Úgyhogy rugasd ki magad, nem fog sikerülni. Hát sok sikert! Sziasztok!

Categories
Experiences

Karóra és QWERTY • Változásra optimalizáld a termékedet!

Miért az éjszaka közepén kezdődik az óra számozása és nem amikor felébredünk? Miért QWERTY billentyűzeten pötyögünk még mindig, amikor nem is hatékony? Ami ma jó ötletnek tűnik, biztos, hogy nem lesz az örökké.

Örökös illúzió, hogy a jövőt ki tudjuk számítani, hogy csak egy jó terv kell, semmi más. A modern üzleti gondolkodás egyre inkább belátja, hogy ennek az ellenkezője igaz és csak azok lesznek a túlélők, akik megtanulnak a lehető leggyorsabban változni.

📺 Az alábbi videóban erről beszélek részletesebben:

Összefoglaló

📑 A videóban az alábbi témákról beszél Morgós Bence:

Termékfejlesztés és felülvizsgálat: A videó kezdetén Bence arról beszél, hogy miért és milyen termékek keletkeznek, és azt hangsúlyozza, hogy fontos folyamatosan felülvizsgálni és validálni a termékek működését annak érdekében, hogy azok továbbra is relevánsak és hatékonyak legyenek.

Az óra példa: Megosztja egy érdekes szituációját a fiával, aki egy régi karóráját szeretné elkérni. Bence meg kell magyarázza neki, hogy miért működik az óra úgy, ahogy. Ez a példa arra szolgál, hogy rámutasson a tervezés és a használat összekapcsolása mögötti kihívásokra.

QWERTY billentyűzet és technológiai inercalitás: Bemutatja a QWERTY billentyűzet példáját, mint egy olyan esetet, ahol egy már elterjedt technológiai megoldás (a billentyűzet elrendezése) továbbra is használatban van, annak ellenére, hogy más hatékonyabb megoldások is létre jöttek idővel. Kritizálja azt a tendenciát, hogy az elfogadott rendszerek sokáig fennmaradnak, még akkor is, ha már nem optimálisak.

Az állpadlórendszertől a UX/UI design-ig: Bence kiemeli, hogy a tervezés során fontos figyelembe venni, hogy a felhasználók hogyan reagálnak az újításokra, és példákat említ, mint az állpadlórendszert vagy egy speciális billentyűzetet (CharaCorder), amelyek könnyebbé teszik saját funkcionális használatukat és ezáltal elősegítik a könnyebb alkalmazkodást a változó igényekhez.

Kihívások a termékfejlesztésben: Hangsúlyozza, hogy a termékfejlesztés során kritikus fontosságú folyamatosan újragondolni és frissíteni a terméket, hogy alkalmazkodjon az idővel változó igényekhez és technológiákhoz.

Kaizen és termékújítás: Záró gondolatként felhívja a figyelmet a Kaizen elv fontosságára, vagyis a folyamatos javításra és megújulásra a termékfejlesztés során. Azt hangsúlyozza, hogy a sikeres termékek azok, amelyek képesek folyamatosan alkalmazkodni és fejlődni az idő előrehaladtával.

Átirat

🤖 A videó gépi átirata:

Sziasztok! Az első téma, amit szeretnék ma ide behozni, az arról szól, hogy milyen termékeket hozunk létre, és azok kiknek az igényeit elégítik ki. És nagyon érdekes szituációba kerültem a minap, hogy a fiam meglátta egy régi karórámat, és elkunyerálta tőlem, hogy neki arra mindenképp szüksége van. És az volt a megállapodás, hogy jó, megkaphatja, de hát akkor meg kell tanulnia, hogy hogy működik az óra. És hát azzal ugye nem számoltam, hogy ez úgy történik ez a folyamat, hogy nekem kell elmagyaráznom, hogy hogy működik az óra. És nagyon hamar abba az érdekes kihívásba kerültem, hogy nem nagyon tudtam elmagyarázni, hogy az óra miért úgy működik, ahogy működik. Mert hogy… Ugye egy nap az úgy kezdődik, hogy reggel fölkelünk, amikor följön a nap, kicsit előbb, kicsit később, ki mikor, és este lefekszünk, amikor ugye lemegy, ugyanígy van, aki később. De mondjuk egy gyermeknek ez nagyjából az életciklusa. És hát ami ugye borzasztó észszerű lenne, hogy amikor fölkelünk, akkor van nulla óra mondjuk, egy óra, és akkor kezdődik a nap. És akkor ébren vagyunk körülbelül 12 órán keresztül. És amikor véget ér a nap, akkor kezdődik az éjszaka, és akkor kezdődik egy másik 12 órás ciklus. Na de hát az órán ugye nem így van, hanem éjfélkor kezdődik a nap. És ezt nem nagyon tudtam elmagyarázni a fiamnak, hogy ez miért van így. Aztán kicsit utána néztem ennek, és ennek ugye az a magyarázata, hogy a legtöbb óra, vagy a legtöbb ilyen időmérési koncepció az a napórából származik. És ugye elképzelsz egy napórát, egy botot, vagy most tök mindegy, valami egyszerű formában, akkor annak ugye egy olyan speciális pontja van, egy olyan speciális időpont van a nap folyamán, ami a többitől eltér, az pedig a dél. Amikor ez az árnyék, ez sehova nem vetül, mert a nap pontosan a pálca fölött van az égen, és az árnyéka nem vetül sem erre a botnak. És ez egy különleges pont, és innentől kezdve lehet számolni az egyik irányba, meg a másik irányba. Aztán amikor elfogy a napsütés, reggel meg este, akkor valószínűleg ugyanennyi idő telik el éjszaka is, mivel egy fordulata a Földnek ez az egység, amit mi napnak nevezünk. Szóval innen ered ez, hogy a dél az akkor van, amikor az árnyék ugye megszűnik. Na de ez a technika, vagy ez a mérési rendszer, ez ugye arra van optimalizálva, hogy egy botnak az árnyéka hogyan működik. Ez egy technikai dologból adódik. És igazából nincs sok köze ahhoz, hogy az ember maga hogy működik. A humán résztvevő ebben az egészben, aki használja ezt a terméket, amit mi, vagy szolgáltatást, amit időmérésnek nevezhetünk, mondjuk. És ez nem egy együlálló dolog a világban. Gondolnánk, hogy hát persze ez egy régi dolog, így alakult kéne, de hogy a modern világban is van ilyen. Mert például ott vannak a QWERTY billentyűzetek, ugye a legtöbb országban, Magyarországban mondjuk Z betű van az Y helyett, de biztos ismeritek ezt a billentyűzet kiosztást. Na most az ugye miért ilyen? Azért ilyen, mert amikor még a mechanikus, írás, írógépek világából, amikor azon gondolkoztak, hogy ezt hogy optimális megcsinálni ezt a gépet, akkor arra jöttek rá, hogy ezek a kalapácsok, amik oda csapnak a papírra, ezek nagyon könnyen összeakadnak egymással, ahogy az egyik jön hátra, a másik megy előre, könnyen összeakadnak egymással, hogyha úgy mozognak, olyan kalapácsok mozognak, amik egymás mellett vannak. És ennek a technikai megoldása az volt, hogy megnézték a nyelvnek a statisztikáját, hogy melyik betű következik melyik után jellemzően, és megpróbálták ezeket úgy elhelyezni a billentyűzeten, hogy ezek minél távolabb legyenek egymástól. Tehát ez gyakorlatilag ennek a gépnek, ennek a technikai megoldásnak az érdekeit szolgálja, annak a működéséhez szükséges. Na, ugye mi történt később? Telt az idő, jöttek a számítógépek, először az elektromos írógépek, és tulajdonképpen az igény teljesen megszűnt. Tehát nem kell most már, hogy így legyenek ezek a billentyűk, de mégis így vannak, pedig ez nem egy hatékony, ergonomiailag nem egy hatékony billentyűzett kiosztás. Születtek más ilyen kiosztások is, például a Dvorak kiosztás, amik 10-20-30 százalékkal gyorsabb gépelést tesznek lehetővé, de ezek ugye nem terjedtek el, mert mindenki a QWERTY-t használta. Vagy mostanában például van egy olyan projekt, úgy hívják őket, hogy CharaCorder, mint “charater recorder”, akik egy olyan eszközt használnak, ami két ilyen öt gombból álló, öt ilyen kis mini joystickból álló cucc, amit minden joystickot öt irányba tudsz mozgatni, jobbra, balra, előre, hátra, és be tudod nyomni, és ezeknek a kombinációjával tudsz gépelni, úgyhogy sose kell az ujjaidat elvenned ezekről, és ezáltal ők azt ígérik, hogy olyan 3-500 százalékos hatékonysági növekedést lehet elérni, tehát ennyivel gyorsabban lehet, hogy úgy mondják, hogy a gondolat sebességével tudsz gépelni. Tehát tényleg elég meggyőzőek ezek a videók, amit erről közzétesznek, a magyar nyelv még nem támogatott egyelőre, de lehet, hogy majd veszek el. Veszek egy ilyet, és megtanulom. Na mindegy, szóval csak azt akarom ebből kihozni, hogy itt ez a QWERTY billentyűzet, ez is ugye egy ugyanilyen példa, hogy már rég elmúlt az az ok, amiért ez így lett kialakítva, de mivel mindenki így használja, ezért ez a termék ilyen maradt. Szóval ez az én számomra borzasztó érdekes, és azt gondolom, hogy termékfejlesztés kapcsán nagyon kritikus, hogy legyen legyen egy folyamatos felülvizsgálata, egy folyamatos validációja annak, hogy ahogy a termékünk vagy a szolgáltatásunk működik, az továbbra is indokol, tehát tényleg így kellene működnie, vagy lehetne-e másképp. És ami ezzel kapcsolatban nyilván egy nagy kihívás, az az, hogyha valamit valamilyenre megtervezel, és az a megoldás elterjed, mint például az óra ugye, vagy a billentyűzet, akkor onnan már nagyon-nagyon nehéz, egy másik irányba elmozogni, egy olyan új technológiát meghonosítani, mint például ez a joystickos CharaCorder megoldás, ami az emberek számára még nem ismert. Ez egyébként az ilyen felhasználói felületek tervezésében is egy borzasztó nagy kihívás a UX meg UI design-ban, hogy lehet szuper jó ötletekkel jönni, de hogyha mondjuk egy üzenetküldő alkalmazás nem egészen úgy működik, mint a Facebook Messenger, akkor mondjuk az emberek, mit tudom én, 70%-a nem annyira fogja érteni, hogy ez micsoda, és hogy hogy kell használni. És lehet, hogy a Facebook Messenger egy jó dolog, lehet, hogy nem a működését tekintve, de egy annyira standard dologgá vált, hogy az emberek ezt értik, és ha valami másképp működik, hiába jobban, azt nem értik annyira, és nem olyan könnyen adoptálják. Szóval, hogyha terméket fejlesztetek, és ilyenekbe gondolkoztok, hogy mitől jó valami, akkor mindig tartsátok észben azt, hogy az, hogy ma gondolsz valamit róla, hogy ez hogy kell működjön, és miért úgy, az ma igaz, és nem biztos, hogy egy hét, egy hónap, egy év, vagy egy évtized múlva igaz lesz. Tehát innentől kezdve az egyik legfontosabb dolog az, hogy hogy tudod a terméket úgy fejleszteni, hogy egyes alkotórészei, komponensei azok önállóan módosíthatóak legyenek később, és hogyan optimalizálod a terméket arra, hogy könnyen átalakítható legyen. Mondok erre egy másik példát is, hogyha neked például van egy irodaházad, és mondjuk ezzel foglalkozol, hogy irodaházat adsz bérbe, akkor oda jön egy bérlő, és a bérlő azt mondja, hogy ő szeretné az elektromos hálózatot valamilyen módon elkészíteni, vagy elkészíttetni, és akkor te ezt megcsinálod, ahogy klasszikusan egy házban megcsinálnád, hogy mondjuk kivésed a falakat körbe, és behúzod oda a kábelt. Nagyon jó, aztán ott van, nem tudom, 3-5 évig ez a bérlő, elmegy, és jön egy másik cég, akik kiveszik ezt a helyiséget, és ők teljesen mást akarnak, és máshogy akarják a kábelezést. Na akkor át kell vésned mindent, ugye semmi se igaz, ami eddig igaz volt. Tehát ez mindig egy folyamatos, visszatérő, jelentős költség lesz az irodaháznak a fenntartásában. Viszont, hogyha egy olyan paradigmát teszel ennek az egésznek az aljára, hogy hogyan lehet ezt a rendszert változásra optimalizálni, akkor megcsinálhatod úgy is az irodaházat, hogy építesz egy állpadlórendszert, amiben futnak a kábelek, és ennek az állpadlónak minden egyes ilyen csempéjét ugye ezt ki lehet venni, a kábeleket át lehet kötögetni alatta, vissza lehet rakni. És ezzel építettél egy olyan rendszert, aminek a módosítási költsége borzasztóan alacsony, csak a drótokat kell áthúzogatni, ahogy akarod, viszont tökéletesen lehet bárkinek az igényeire, személyre szabni. Jó, szóval nem csak digitális termékfejlesztésben szempont ez, hanem bármilyen terméket vagy szolgáltatást fejlesztesz, tartsd észben azt, hogy ezt egyáltalán nem biztos, hogy ugyanígy fogják használni, vagy ugyanez lesz az optimális használata, egy későbbi időpontban, és próbálj erre felkészülni, erre optimalizálni a terméket, hogy akármilyen okosnak gondolod magadat jelenleg, valószínűleg a jövőben ki fog derülni, hogy nem ez a jó megoldás, hanem valami egészen más, és a terméked akkor lesz sikeres, hogyha ezeket a folyamatos javításokat, amiket japánul Kaizen-nek neveznek, ezeket meg tudod tenni, és állandóan tudsz megújulni, megfrissülni. a termékeddel. Hát ezt akartam elmondani nektek, úgyhogy köszi szépen, hogy meghallgattatok, és sok sikert! Építsetek szuper termékeket, és csatlakozzatok a közösségünkhöz, a ServantKnights.com weboldalon megtaláljátok az összes elérhetőségünket, meg egy pár szót a filozófiánkról, hogy mivel foglalkozunk, illetve van egy csodálatos Facebook csoportunk is, meg egy Slack csoportunk is, ahol ilyen híreket és érdekességeket, illetve különböző mélyebb beszélgetéseket is találtok a témában. Úgyhogy köszi szépen, sziasztok!

Categories
Announcements Experiences

Servant Knights Experience Telecast

Hey everyone! I am happy to announce, that we just have launched or dedicated Youtube channel labeled as Servant Knights Experience Telecast! I hope you will enjoy the content we are going to share here. There are two videos already out. For now the videos are in Hungarian, but we are considering launching an English speaking channel too, if the need presents itself! But let’s start small first and validate 🙂

Content

On this channel we are planning to share:

  • Influencer / opinion videos about different aspects of leadership and organizational- and product development.
  • Case studies about interesting topics
  • Interviews and open discussions with people being experienced in their own craft, connected to the scope of Servant Knights
  • Recordings of events and presentations we have held

Join

It is easy, just click the link below to get to the channel, then make sure to click the Subscribe and Notification Bell icons. (In case you don’t know, the Bell enables notifications about new video releases.)

Servant Knights Experience Telecast

Categories
Stories

Set out from the swamp of Agile mediocracy to incubate Real Innovation with Love

Nowadays, Agility is celebrated as the proverbial silver bullet against all and every beast one encounters, ranging from product development up to organizational transformations. Though it is perfect for some scenarios, it is very much counterproductive for the most. Especially in the delicate case of innovation, nothing really significant was ever achieved by this way, only mediocre advancements were gained.

Meh… Good enough.

Mediocrates (a lesser-known Greek philosopher)

So what is the problem with thinking Agile Methodologies are the key enablers of innovation?

The core of Agility is to go step by step into an uncharted territory. Do something, then inspect outcomes and adjust the approach accordingly. Experiment and nurture evolution of the fittest idea, with continuous validation. Basically it is about finding the next “good enough” thing to capitalize on and repeat that over and over again. This keeps innovation on the edge of the known domain, but it never enables bigger leaps of faith.

Scenarios of Mediocracy

In case you have an existing product or service, you get a ton of feedback from the outside world continuously. What typically happens, is that these requests are vetted, improvements are defined and they get put into a backlog, listing everything needed to be done, ordered by the sequence of execution. This order is typically defined by the extent of the respective customer need, the most wanted features end up at the top of the backlog, and the less popular ones sink down to the abyss.

When developing a new product or service, your approach is similar. You thrive to sense what is needed and validate your ideas early and often as mandated by Ries’s Lean Startup. Fishing blindly for client value, you pray to the gods of User Experience to help you randomly find the secret underwater treasure chest and make you rich. This approach is also focusing on what people need, moreover it is based on the fundamental belief, that there are people out there (users) who know what they want and they recognize it when they see it. This premise is unfortunately only true for products and services resembling to already existing other ones.

So all this is about focusing on client need and minimizing risks when conquering an uncharted domain. Collecting treasure, step by step, and continuously monitoring the gauges and compass. This is fine. You can make great progress with this, provided you are already in the game. It is like in strategic computer games, when the whole map is covered with the fog of ignorance and you have to command your teams around to discover adjacent new sectors.  Such a stable, manageable step-by-step progress leads to certain gains.

Sadly, nothing of immense significance was ever achieved this way though. The above approach only keeps you at the edge of the map, but will never let you change the game.

So how does epic, disruptive innovation work than?
Well, it takes a Visionary!

Obsession of the Visionary

If I had asked people what they wanted, they would have said faster horses.

Henry Ford

Though we have no proof, that Henry Ford ever said the above quoted words, and he typically did asked his customers about what do they want, the quote itself nevertheless points to the spot, where this all gets interesting.

  • I still remember when I acquired my first iPhone 3G device. I had no idea what I can do with it. I knew it had to be cool, but not much more. Only later did I realize, what esoteric sorcery was embedded in that magnificent device. But I was not alone, close to no one knew at that time what an iPhone was good for.
  • The same happened with the microchip. At that point it was very much confusing, what such a devices can be a good for. Today you can read these lines thanks to this unbelievable invention.
  • When the gunpowder was invented, the Chinese used it for entertainment purposes only. Later, we understood, though it cannot make our arrows faster, it can do something completely different, with an order of magnitude greater impact.

This list goes on for all major inventions throughout history, which shaped our world and way of thinking. No one understood them at that time. Users had to start using them, to understand their capabilities and slowly grow a need for them.

So what is the common factor in all great innovations? How do they happen?

Well, the path of real innovation looks something like this:
There is a Visionary, who is dedicated and devoted to an idea. This guy is a maniac. She is entirely sure, that this is a great idea. No one around her understands it, they only see the possessed soul. Most of them turn away, push back, until some – for some mysterious reason – decide to try the new thing, and gradually, as described by Rogers’s Diffusion of innovations theory, they adopt the new concept.

Diffusion of innovations by Everett Rogers | The Chasm by Geoffrey A. Moore

The mesmerizing point in this journey is the Initiation moment, when the first supporter / adopter says yes. Everyone is against the Visionary around that point. It takes a huge amount of personal charisma, a significant upfront investment and unreasonable stubbornness to make this magical leap. These factors rarely coexist in a single person, and even if they do it takes quite long time to convert the pagans to the sacred way.

Don’t confuse this point with Moor’s Chasm around turning an innovation into a global success! That one only comes a lot later, after the first few adopters, before the Early Majority starts to adopt! (See the picture above!)

Pain of Loneliness

It makes the process even harder, that during this Initiation period there is no possibility to validate, no feedback can be gained. There is no one to turn to. People typically dismiss your idea as unnecessary or stupid. This is no surprise, as they don’t have any related personal experience, that would reinforce your point.

So no matter how great your idea, product or innovation is, you either champion it to victory as a one-man-show or chances are high, it will end up at the rock bottom of the backlog, provided it is to be financed by others. The so called angel investors are no better either, they tend to invest in something already in the Innovators phase, or even more often, they prefer it to be already around the Early Adopters phase.

And just to broaden your view a bit, don’t just think about actual “products” and “market” when ruminating about this topic! It as about every great idea ever conceived! Be it may a mission to Mars, your redesigned Excel spreadsheet innovating cost tracking on a project, cooking a revolutionary bizarre food or suggesting to your spouse to sell the house and start living in a caravan.

It seems to me, this is a very lonely phase for you, my dear Visionary. You, and only you understand at this point why and how this great thing makes the world a better place. You are driving on the freeway, full speed and for some reason, everyone is facing you, driving head on and honking screamingly. I feel your pain! Unfortunately, I am not aware of any magic potion to help you in this challenging period, and that is sadly not the objective of this article.

Love to Enable

What I do think is of utmost importance, is to highlight some key points for you, my fellow leaders and influencers. It is essential, that you better understand how innovation really works, so you can better incubate it in your organizations:

  • The Zipper was not created by improving the button! No great invention was achieved by improving something old. Every great advancement comes with a paradigm shift.
  • The Visionary risks everything when coming out with something disruptive. She puts her heart and soul in it and assumes an enormous amount of vulnerability with doing so. An act to be welcomed with matching respect and support by others, yielding the feeling of security and safety!
  • The nurturing of real innovation requires unconditional openness and support. You can’t force it to happen in a specific area and you can’t really direct it either. The best you can do, as a leader, is to dedicate resources to it without attaching expectations of any kind to it and monitor progress.
  • Innovation is slow until it becomes fast. Like hatching of a baby bird. Instead of trying to speed it up, focus on easing it with patience, support and recognition! Give people unstructured thinking time!
  • Prepare for impact! The real game-changer innovations always spawn resistance, a significant organizational counterforce, trying to block the innovation. It is like giving birth to a child. The friction and pain is immense. Help the delivery, make room for the new baby, prepare your people for it and, support its first steps in the community!
  • Don’t try to formalize it in official corporate ways. Innovation is very much personal thing. It is fine to provide some framing to it, but let it flow in its organic and viral ways.
  • Though there are methods to guide it, there is no framework for innovation itself. It can not be implemented as new thing we start doing. It is a rare cultural phenomenon and formulates by itself, only when the environmental conditions are right.

Follow these guidelines and your organisation will be a compelling place for the magical bird of innovation to occupy its nest.

And one more thing! All you Agile fans out there, please stop advertising the 5 letter word as the incubator of innovation. It is not. Agility (as methodologies and frameworks go) is great for perfecting the newborn great idea, but incubating innovation – as detailed above – takes something completely different, something very deep and human, what might be best collectively characterized – surprisingly – by the simple word, not often used in official contexts, called “love”. Enable them with love, and they will love what they are doing. Innovation is just an unavoidable byproduct of that.


To get notified of our posts like this one and related relevant news from allover the world, join the Servant Knights Guild Lobby at Facebook!

Categories
Commentaries

Agilis hardware gyártás a Teslánál

2021 márciusában részt vettem a Business Agility Institute által szervezett Business Agility Conference eseményen, ahol több inspiráló előadást is láttam. Az egyik leginkább megragadó Joe Justice Agile Hardware előadása volt. Joe 2020-ban dolgozott a Tesla agilitással foglalkozó részlegén és az ott szerzett tapasztalatait osztja meg ebben az előadásban. Az alábbiakban írok pár gondolatot, hogy engem mik fogtak meg abban amiről beszélt.

A Elon Musk pont most márciusban lett a bolygó leggazdagabb embere 197 milliárd dolláros vagyonnal. Szegény Jeff Bezos az Amazon gazdája azóta is a sarokban sírdogál, hogy ilyen csúnyán leelőzték (ő csak 189 milliárd dollárt tudott összekuporgatni). Ennek a vagyonnak jelentős része nyilván a Tesla-ból származik. A cég magas értéke természetesen a körülötte és gazdája körül kialakult hisztériával és eltorzított várakozásokkal is összefügg, de még ezek mellett is négyszeres szorzót mutat Joe prezentációja. Rákerestem erre azért, ma amikor a cikket írtam, és bár azóta kicsit visszaesett az összeg 800 milliárdról 660-ra, még így is a következő játékos (Toyota) értékének háromszorosa a Tesla piaci értéke. Korábban a Toyotát tartottuk a lean/agilis kultúra fellegvárának, akkor hogy történhetett meg, hogy egy Tesla így elhúzott mellette?

Joe prezentációjának vonatkozó diája a Tesla értékéről
Autógyárak piaci értéke a mai napon (2021-05-04) a companiesmarketcap.com szerint

Szellemiség

A Tesla jó példája annak, hogy mennyire fontos és mélyen gyökerező dolog a vállalati kultúra, ahol az alapelvek stabilok, kimunkáltak, a vezetők valóban élik azokat és puszta hangoztatásuk helyett ténylegesen azokra épül a szervezet működése. Ezáltal létre jön egyfajta szervezeti immunrendszer ami csak a vele azonos DNS-ű működéseket tűri meg magában.

Az innováció üteme az egyetlen dolog ami számít hosszú távon

Elon Musk

Elon Musk fenti gondolata (“Pace of innovation is all that matters in the long run”) nem foglalja tökéletesen össze mitől lett a tesla ennyire sikeres, de Joe szerint jól érzékelteti azt a szervezeti kultúrát ami a vállalatot átjárja. Ez a kultúra sok minden másban is tetten érhető.

A Teslán nincs visszapillantó

A Teslában nincs olyan szervezeti egység ami a konkurencia elemzésével, piackutatással foglalkozna. Ez elsőre furának hangzik, de Elon szerint nincs rájuk szükség. Ennek az a nagyon egyszerű oka, hogy szerinte ha valamit meg lehet csinálni jobbra (“physically possible”), akkor azt meg is kell. Nem köt kompromisszumokat ezen a téren. Ha van egy ötleted, hogy mivel tudod jobbá tenni a terméket, akkor azt kötelező megcsinálni. Ha így működünk, nincs miért a visszapillantó tükörbe nézni – hogy hol tartanak a versenytársak – mert biztos, hogy a lehető legnagyobb sebességgel haladunk a cél felé, nincs lehetőség jobban felgyorsítani.

Érdemes ezt a fenti hozzáállást összevetni azzal amit gyakran tapasztalunk a nagyvállalati működésben: Hibajegy halmok, technikai adósság, megkövesedett átmeneti megoldások. Mind a spórolás és hatékonyság jegyében. De ezen túl is, mindannyian láttuk már, ahogyan fontos funkciók fejlesztési igényei lesüllyednek a feneketlen backlog tengermélyére, és soha nem kerülnek legyártásra, csak azért, mert az – amúgy okkal – populista termékmenedzsment szerint nem kérték elegen. A Tesla által bizonyított valóság az, hogy jóval többet érdemes költeni a minőségre és az innovációra, de ez csakis hosszú távon térül meg. Rövid távon, a frissen jött Product Director számára, aki két évet tervez ebben a pozícióban eltölteni, ezek csak viszik a pénzt és ha ilyenekre költene, csökkenne az idei profit. Ő márpedig nem ellensége saját magának, így kecses mozdulattal rántja ezeket a tételeket a lista aljára, majd amikor két év múlva exitál, utána a vízözön. Teljesen érthető és súlyosan toxikus jelenség.

Mert nem hagyták jóvá

Csinálnám én ami helyes, de nem hagyják jóvá! Akkor menj a Teslába dolgozni, mert náluk (szinte) nincs is olyan, hogy jóváhagyás. Sőt, “radical empowerment” van. Az alap hozzáállás az, hogy ha már egy vagyonért finanszírozunk téged, aki a szakmád egyik kiemelkedő szakértője vagy, akkor igazán hülyék lennénk, ha nem azt csinálnánk, amit mondasz. A szervezeti struktúra lapos, nincsenek Vice President-ek és egyéb végtelen vízfej hierarchiák. Nincsenek sarok-irodák és titkárnők. A vezetők a szerelőcsarnokban dolgoznak és autót építenek. Elon Musk maga is autókat rak össze, részt vesz a napi munkában. Amikor belépsz a cégbe elmondják, hogy bármire szükséged van – robotra, járműre, földterületre, akármire – vegyél. Kapsz egy bankkártyát és gyerünk. Hihetetlen, nem? Pedig működik. Valamiért a dolgozók nem lopják szét a Teslát. Nem a haverjaiknak szerveznek okosba túlárazott bizniszt. Helyette ha valami költség felmerül odamennek a társaikhoz és jó alaposan átbeszélik velük, hogy mire gondoltak és kikérik a véleményüket, mert nagyon nem szeretnének csalódást, kárt okozni a szervezetnek azzal, hogy valami hülyeséget vettek. Trust & Empowerment. Náluk nem csak világító neon betűkkel kiírt enteriőr dekoráció.

Hatékonyság

Párhuzamos sávok

Mit tudnánk ebből párhuzamosan csinálni?

Bill Gates

“How much of this can we do in parallel?” Joe szerint minden meeting kezdetekor ezt kérdezte Bill Gates amikor a Bill and Melinda Gates Foundation-ben Joe korábban nála dolgozott. Hasonló véleményen van szerinte Jeff Bezos is, aki azt állítja, hogy 6 főnél több nem tud hatékonyan megbeszélést tartani. Joe előadásától függetlenül, Jason Fried is említi a Remote című könyvében, hogy nem létezik olyan, hogy egy órás meeting. Ha öten ülnek ott, akkor az egy öt órás megbeszélés. A szervezeti működésben a megbeszélés messze a legdrágább tevékenység, épp ezért csak nagyon hatékonyan és alapos felkészüléssel szabad csinálni. Ugyanígy a csapatméretek is rendkívül fontosak, a kommunikáció hatékonyan tartása tekintetében, hiszen egy csapat tagjai tulajdonképpen folyamatos “megbeszélésben” vannak egymással. Ezek az összefüggések leginkább Brooks törvény néven lettek közismertek, de az alábbi ábra talán szépen szemlélteti hogyan növekszik a komplexitás a résztvevők számának arányában:

Communication Pathways

Érdemes a fenti kapcsán elgondolkodni, hogy mi az ár/érték aránya a nagyvállalatokban annyira divatos “All hands” eseményeknek, ahol egy vezetőt hallgat száz dolgozó, illetve a véget nem érő heti Sync eseményeknek ahol tíz ember hallgatja, ahogyan kettő megbeszél valamit, amit chaten is meg tudtak volna. Melyikünk ne dolgozott volna tizen-sok-fős csapatokkal, amik valahogy nem akartak sehogy sem sikeresek lenni. Hány videókonferencián vettél már részt, ahol kikapcsoltad a kamerát és amikor porszívózás vagy mosogatás közben váratlanul megszólítottak, csak késve válaszoltál, mert vissza kellett jönnöd a másik szobából a géphez, de inkább azt hazudtad, hogy elfelejtetted, hogy le vagy némítva.

Lego autók, lego gyárból

A Tesla nem csak hogy lego autókat gyárt, de maga a gyár is legoból épült. Átlagosan modellenként heti 27 hardware frissítést végeznek. 3 órás a gyártás kibocsátási ciklusa (release cycle). Ne felejtsük el, hogy itt fizikai eszközökről beszélünk, autókról, amik a nagyobb autógyáraknál általában modellenként 3-5 éves projekek szoktak lenni. Mint az újlenyomatok, szinte nincs két egyforma Tesla, mert folyamatosan fejlesztik őket és a fenti ciklusok szerint állandó átalakulásban vannak. Hogy lehetséges ez? Moduláris architektúrával. Az egyik csapat felel az első ütközőkért, a másik a felfüggesztésért, a harmadik fékezést vezérlő rendszerért, és így tovább. Az egyes modulok interfészei/API-jai definiáltak, hardware szinten is és ezekben ritkán következik be változás. Így az egyes modulokat folyamatosan lehet egymástól külön, párhuzamosan fejleszteni.

Ez önmagában impresszív de itt nem álltak meg. A szoftverfejlesztésben közismeret branching technikát is megvalósították. Mivel az egész gyár teljesen automatizált, telepítettek fizikai router-eket, amik képesek a futószalagról pontosan egy darab kocsit egy új irányba, egy másik gyártósorra küldeni, majd az ott végzett munkálatok befejezése után visszaintegrálni a sorba. Amikor ezzel a technikával egy “pilot line”-nak nevezett gyártósorra leválasztanak egy kocsit, elkezdik kipróbálni rajta a kívánatos változtatásokat és ha azok beválnak – amit természetesen robotok által végzett automata fizikai tesztelés ellenőriz – akkor szépen, fokozatosan felbővítik az új gyártósor kapacitását és átterelik ide a forgalmat, míg végül ez lesz a fő gyártósor és a korábbit lebontják és a felszabaduló eszközökből újabb pilot vonalat építenek újabb hipotézisek validálására. Így a gyártás egyetlen pillanatra sem áll meg és közben mégis folyamatosan fejlődik. How agile is that?

Routerek működése a Tesla lego gyárában

Joe szerint az egész gyár tulajdonképpen egy élő szervezetre hasonlít, ami sejtekből (lean manufacturing cells) szerveződik össze és folyamatos átalakulásban, evolúcióban van. A működése nem lineáris, hanem elosztott és párhuzamos, ahol egyes fázisokon akár többször is végig haladhat egy elem ha szükséges valamit újra gondolni.

További érdekesség, hogy a gyártás során szinte nem használnak beszállítókat, hanem amit lehet helyben gyártanak alapanyagokból. A prototipizáláshoz ha kell nyomtatnak alkatrészeket. Ennek az az oka, hogy a beszállítók túl lassuak. Amennyi idő alatt megrendelnék, leszállítanák, hibajavítanák az adott alkatrészt (lead time), annyi idő alatt a Tesla harmincháromszor legyártja magának (cycle time).

Robotok az emberek ellen

Hogyan lehet ilyen gyorsan és flexibilisen gyártani? Automatizálás, automatizálás, automatizálás. Hitvallásuk szerint: automatizálj amit csak lehet. Gondoljunk csak az innováció sebességéről szóló nyitó gondolatra! A Continuous Integration / Continuous Delivery (CICD) fontosságát nem kell bemutatni a szoftverfejlesztéssel foglalkozók számára. A Teslában abban hisznek, hogy ugyanezt a megközelítés a hardware világában is alkalmazni kell, méghozzá a lehető legnagyobb mértékben. Korábban lehetett hallani olyan híreket is, hogy bizonyos folyamatokat túlautomatizáltak, mert ennyire komolyan vették az elvet. Bár ezekről a komplex folyamatokról kiderült, hogy az ember még mindig jobb bennük, de vajon az általunk ismert cégek közül hány olyan van, ahol még szoftveres szinten sincsenek kielégítő DevOps vagy CICD megoldások. A Tesla ugyanezeket a koncepciókat kimaxolta még hardware szinten is! “If something is difficult, do it all the time” vallja Joe, vagyis ha valami nehezen megy, akkor az folyamatosan kell csinálni. Folyamatosan pedig akkor lehet, ha minimális gondozást igényel az adott folyamat (Automatizálás).

Vessük össze ezeket a gondolatokat is a tapasztalatainkkal, amikor heteket kell várni például egy komplex szoftver következő release-ére. Bizony ritkán járnak a release train-ek mifelénk és sokat késnek is. Vagy egy friss élményem, amikor hozzáférést kérek bizonyos rendszerekhez, várni kell, újra kérem, adnak, rosszul, újra kérem, újra rosszul adnak, és így tovább, míg végül 2 hónapos kálvária eredményeként sikerül mindenkinek jól beállítani. Ehhez képest a Teslában az IT osztály saját maga által vállalat SLA hozzáférések beállítására… dobpergés… öt. Öt micsoda, nap? Perc. A kérés elküldésétől számított 5 perc múlva él a hozzáférésed. Ízlelgessük kicsit…

Zárszó

Összességében számomra a Tesla bizonyítja, hogy azok az elvek amiket rég óta hirdetünk a Lean/agilis közösségekben nagyon is működnek és nem csak elméletben. Nagyon jól látszik, hogy mennyire megéri egy hosszú távú stratégia megvalósításához ezeket az elveket követni és valóban agilis, változásra optimalizált struktúrákat építeni, még a fizikai gyártás világában is, amely terület talán méltatlanul kevesebb fókuszt kapott az utóbbi időben az agilis szoftverfejlesztés térhódításával.

A fentiek nem adják át az előadás teljes anyagát, csak az engem megérintő, számomra fontosabb témákat emeltem ki belőle. Ha felkeltette az érdeklődésedet, javaslom nézd meg az előadást is, nem hosszú (30 perc) és érdekesen, élvezhetően beszél benne Joe (angolul). Maguk a diák kicsit furcsák nekem, a banner hirdetések világa jut eszembe róluk, mert a legtöbb oldal nem hagyja ki a lehetőséget, hogy Joe nagyszerűségét reklámozza, illetve design szempontból is reprezentálja az evolúciós megközelítés korai szakaszait, de ezektől eltekintve az összélmény nagyon kellemes. Ajánlom szeretettel!

Amennyiben csatlakoztál már a Slack csoportunkhoz, és a fenti cikk kapcsán felmerült benned valamilyen gondolat vagy kérdés, itt tudod megosztani a közösséggel!

A prezentációs diasor, PDF formátumban (27 MB) letölthető innen: Agile Hardware @ Business Agility Institute