Egy cím legyen rövid! Hosszabb formájába talán így hangzana: haldoklik bennem az abba vetett hit, hogy az agilitás, mint diszciplína, szervezeti és vállalati keretek közt életképes és hogy egyáltalán valóban szükség van-e rá ilyen környezetben. Nem tartom magamat különösebb gurunak vagy szakértőnek a témában, de pár helyen már megfordultam, ahol ezzel a szóval próbáltak meg felcímkézni olyan erőfeszítéseket, amelyek a vállalati kultúra átalakítását célozták. Vagyis hát éppen ez a baj. Hogy vajon tényleg azt célozták-e?
Talán hallottatok már a hindu vallásról. Van egy nagyon érdekes fogalmuk, amit úgy hívnak Trimúrti. Hasonlít a katolikus Szentháromság fogalmához, csak az ő megközelítésük teljesen eltér az európaitól. Náluk ez a kifejezés a Brahma, a teremtés, Visnu, a megtartás és Siva, a rombolás és megújítás három istenének egységét jelenti. Ők úgy gondolkoznak, hogy amikor az erdőben kidől egy fa, az bár Siva munkásságának eredménye, mégis egy csodálatos és örömteli esemény. Ennek a fának a halála teret nyit az erdő sűrű lombkoronájában és ezáltal lehetőséget ad Brahma, a teremtés istene számára, hogy a földet érő napfénnyel új fiatal fákat növesszen. Ezek a fák lassan felcseperednek, Visnu nagy, erős, komoly gyökérzettel rendelkező, óriásokká növeszti őket. Hosszú időn át virágzanak és teremnek, míg végül eljár felettük az idő és ismét eljön Siva ideje. Ez az élet körforgása. A halál náluk épp oly ünnep, mint a születés. Mindegyiknek megvan a maga szerepe, funkciója. És az élet zavartalanul zajlik amíg mindenki funkciója szerint működik.
Mit csinálunk mi ezzel szemben a fejlett nyugat mindentudó emberei? Startup-okat ültetünk, növekedési hormonokkal és szteroidokkal locsolgatjuk őket. Egészen addig amíg vagy maguk óriásokká nőnek, vagy pedig részévé válnak egy gigantikus méretű mamutfenyőnek (felvásárlás). Félünk a haláltól. A nyugati kultúra Visnuizmus. Az örökké tartó meghosszabbítás kultúrája. A célunk a konzerválás. Ami egyszer létrejött, örökké őrizzük meg. De ne csak örökké megőrizzük, örökké növekedjen és teremjen is. Itt nyugaton a fák az égig nőnek. Legalábbis mi ebben hiszünk. Hitrendszerünk szerint ehhez nem kell más, mint az egyszer sikeres mintát örökké ismételni, változatlanul.
Csoda-e, ha ilyen gondolkodás mellett, azt kell látnunk, hogy szervezetek vezetői, irányítói ugyanazokat a rideg, és kíméletlen, konzervatív elveket vallják? Mennyire lehet nyitott valaki az átalakulásra, ha az őt körülvevő motivációs rendszer, a piramis fölötte lévő szintjei, igazából csak abban érdekeltek, hogy ami van, örökké fennmaradjon, változatlanul, úgy, hogy közben a halál kockázatát mindenáron elkerüljék. De valóban elkerülhető-e?
Sokat beszélgetek másokkal is, olyan emberekkel, akik nem egy nagyvállalatban megfordultak már. Bankokban, informatikai cégekben, biztosítótársaságoknál, gyógyszeriparban, az energiaszektorban és még sorolhatnám. Tőlük se hallok mást, mint amit én is látok. Csak az esetek nagyon kis részében érnek el olyan sikereket agilis transzformációkkal, amikre igazán büszkék tudnának lenni, aminek értékteremtő képessége van. A leggyakrabban azt látom és hallom, hogy ezek a cégek vagyonokért bérelnek fel Agilis Messiásokat, akiket hatalmas lendülettel vetnek harcba, majd amikor ezek az emberek munkához látnak, megpróbálnak bekövesedett mintákat, működéseket és embereket megváltoztatni, egy-két elkorhadt fát kivágni, hirtelen kiveszik a kezükből a baltát. Ó, azt a fát ne vágd ki, azt a főnök ültette. Ezért a másikért egy csomót fizettünk ez biztos nem hibás. Az ott a ködben, az a fa mindig így állt, még senki sem mert hozzányúlni, inkább te is kerüld el. Ez a nagy korhadt fatörzs itt az orrunk előtt, erről inkább ne is beszéljünk. Nagyon szeretnénk a változást, a megújulást és teljesen szabad kezet kapsz, mindaddig amíg a szent fákhoz nem nyúlsz.
De igazán nem az ő hibájuk ez. Mármint nem a megbízóké. Mondták nekik, hogy nagy lángoló betűkkel ki kell írni a falra, Agilis Transzformáció. Ők megtették, amit tudtak. Felbérelték legcsillogóbb baltájú embereket. Néhányat még külföldről is hozattak, akiket nem hátráltat a magyar kultúra ismerete, úgyhogy itt biztos sikeresek lesznek. Az Excel táblázatokba beírták a költségeket. A prezentációkba pedig mindenhová betették a szép nagy zöld pipákat. Ez eddig még mindig elég volt, még a legbonyolultabb projektek esetében is. Miért kéne most másképp legyen. És igazuk van. Megértették, hogy mi a valódi elvárás velük szemben. A lángoló betűk. Gyönyörűen világítanak. Mindenki a csodájára jár.
A szomszéd mamutfenyő tulajdonosát kérdezik a kertészei, hogy látta-e, hogy a szomszédban világlik ám az égalja, még éjszaka is. Hatalmas tüzes betűk szórják vakító fényüket. Hogy az mi lehet, hát bizony, nem más az, mint az AGILITÁS. Több se kell a Döbröginek! Hát mi az, hogy neki még nincsen ilyen? Hogy lehetne így az ő cége sikeres? Azonnal jöjjenek ide a favágó messiások és neki is csináljanak ugyanilyet, csak jobbat! Neon betűkből, amik a Happy Birthday dallamára villognak a szivárvány ezer színében!
Persze mindig van olyan messiás a piacon, aki ehhez is azonnal, vagy legkésőbb tegnapra ért! A fából vaskarika bizniszük az utóbbi időben már úgysem termel profitot, elvállalják, hiszen alkalmazkodni kell a piaci igényekhez. Már indul is a bevezetés! A korábbi sikersztorik őket igazolják. Az egész erdőben az összes fát ők világították ki, igény és büdzsé szerint, teamécsestől ipari reflektorig, mindenre van megoldás. A ragyogás garantált. Újabb sor a táblázatba, újabb pipa a slide-okon. Mindenki elégedett. Ez az igazi, minőségi favágó munka. Angolkert, karácsonyfa izzókból. És milyen igazuk van!
A dolgozók elégedetlenek. Nagy hülyeség ez az agilitás. Ezek a mondvacsinált messiás favágók semmihez sem értenek. Még ránk hozzák a bajt! Milyen messiás az, aki még ahhoz is hülye, hogy egy fát kivágjon? Pedig ez lenne a dolguk, nem? A favágó kézikönyv is ír erről, hogy hogyan kéne. Nem értik mi értelme annak, hogy minden bokorból karácsonyfát csinálunk. Páran lelépnek, olyan helyet keresve, ahol még éri néha napfény a talajt. Ahol van megújulás, születnek új ötletek. Ahol még él Siva szelleme és teret vág a rothadó törzsek közt és nem a díszítéssel bajlódik. Másokat elküldenek. Okosabbak próbáltak lenni a szakembernél. Nem lázadni kell, fenntartani. Mi már agilisak vagyunk, itt nincs helye annak, aki ezt nem érti mit jelent! És igazuk van.
Persze a menekültek sem kerülhetik el sorsukat. A kis vékony fák nem tartják meg őket, tovább kell álljanak onnan is, a nagyok pedig előbb-utóbb sorra kerülnek és a messiások ott is megjelennek. Egyik tulajdonos sem engedheti meg magának, hogy az ő fái ne világítsanak éjjel. Ez a siker kulcsa. Jól látszik, hiszen az egész erdő egy gigantikus diszkógömb már. Ahol valaha élettel teli erdő volt, mára műfenyő-ültetvény-sikersztorik erdeje virágzik fényesen.
De mit csináljon szegény egyszerű favágó? Egy villogó láthatósági dzseki nélküli erdész? Ő Sivát szolgálja és Brahmát. Tudja, hogy az élet, a fejlődés elkerülhetetlen része a változás, ami bizony néha óriások halálával is jár. Megpróbál meggyőzni pár mamutfenyőt, hogy ez a hosszú távú siker útja. A megújulás. Hogy néha metszeni kell, levágni egy-két elhalt ágat. Néha talán újra kell gondolni, hogy egy fa egyáltalán jó helyen van e. A gazdák és vezetők nem értik őket. Milyen hosszú táv? Évek? Ki lát el addig a féléves prémiumok lidércfényei közt? Meg miféle fejlődés? Hiszen minden ragyog. Hova kéne itt még fejlődni? Ami eddig sikeres volt, hogyan lehetne holnap eredménytelen? Miféle vállalati kulturális átalakulás? Gondolkozásmódbeli paradigma váltás? Dehát felettük mindenki ugyanúgy gondolkodik, mint eddig mindig. Excel és pipa. Ott van, mi kell még. És igazuk van.
A kis fák arról álmodoznak, ha majd egyszer megnőnek, ők is olyan sikeresek lesznek, mint a nagyok! Micsoda hatalmas karácsonyfaizzókat fognak elbírni, nyilván csak ez kell a sikerhez. Nekik nincs pénzük a messiások megfizetésére. De sebaj, a lényeg az, hogy nézzenek ki úgy mintha lenne. Majd ők eszkábálnak maguknak világítást. Csak el kell olvasni hozzá pár könyvet, meg bátran bele kell vágni. Az sem baj, ha a könyvek mást írnak, mint amit csinálunk, majd kicsit átírjuk! Csinálunk egy saját könyvet. A nagyoknak is mindnek van saját szakirodalma! Bár azokat messiások írták, de ha mi elmegyünk egy favágó gyorstalpalóra, holnapra írunk egyet mi is. És igazuk van. Miért gondolnák, hogy nincs?
Szegény egyszerű erdész-favágó, a csillagszemű, még mindig nem érti. Hogyan van ez? Csak ő lenne bolond? Vagy mindenki más az? Ebből hogyan lesz boldogság, siker, eredmény? Valóban, talán mégis ez lenne az élet rendje, a fenntartás? Talán mégis a Visnuizmus az egyetlen igaz vallás? Ostobák voltak a Védák szerzői? Hiszen jó régen éltek, ők még nem érthették miről szól az élet. Legalábbis azt nem , hogy ma miről szól. Olyan fejlettek vagyunk már. Megérkeztünk. Itt van már a Kánaán. Innen nincs már hova tovább. Nincs miért. Ez az igazi agilitás? Végig rosszul tudták? De hiszen ez minden tapasztalatuknak, meggyőződésüknek és életösztönüknek ellent mond. Meghasonlanak és félre vonulnak gondolkozni. És nekik is igazuk van.
És így alakul át az erdő csillogó metropolisszá. Mindenki, aki a munkálatokban részt vesz vagy nagyon elégedett, vagy nem érti mi történik körülötte, vagy nem is érdekli. A kritikus hangok lassan elhalnak és a kritikus tömeg gyorsan növekszik. Nincs már olyan bátor ember, aki meg merné kérdőjelezni, hogy az egész vásári menet vajon jó irányba halad-e. Csillogás, pompa és sikertörténetek. A gazdák és a messiások rendszeres összejöveteleken egymásnak számolnak be vélt sikereikről. A tények lassan eltorzulnak, kihívásokról még néha esik szó, de főleg csak olyan szempontból, hogy milyen nagyszerű megoldást sikerült találni rá. Még a legmagasabban lévő ágakra is kerül legalább egy led lámpa, gombelemmel. Nincs agilizálhatatlan terület vagy szervezeti egység. A siker mindenkit utolér előbb utóbb.
És a nagy boldogságban, végső soron mindenkinek csak egyre jobban igaza van. Az istenek pedig mosolyognak, mert látják, hogy nagy önelégültségünkben csak egy dolgot felejtünk el. Az istenek halhatatlanok. Néha alszanak ugyan, de nem örökké. Egy napon azonban felébred Siva, álmosan körülnéz. Nem lepődik meg, csak mosolyog. Ásít egy nagyot. Leheletétől irgalmatlan forgószél keletkezik, ami végigsöpör a hajnali erdőn. Repül a sok lampion, UV fény és lángoló betű. Csak pár pillanat és az emberek máris lángolva rohangálnak, és a hirtelen támadt tűzvihar mindent elemészt. Minél nagyobbak a fák annál jobban égnek. Ropognak a szenesedő ágak és parázslik az erdő. Ilyen fényes talán még soha nem volt! Amilyen gyorsan lángra kapott, olyan gyorsan el is ég a sok szemét. Eljött hát a megújulás ideje.
Közben lassan reggel lesz, de még mindig sötétbe borult az ég, a füstölgő erdőtől. Sokan elpusztultak a katasztrófában. Senki sem gondolta volna, milyen veszélyes az agilitás. A fojtogató füst lassan felszáll. A fekete ágak, itt-ott kihajtanak és szép lassan újraéled az erdő. Brahma érintése ez, aki mindig Siva után indul útnak. Fokozatosan visszaáll az élet rendje. A szenes törzsek bátortalanul újra hajtani kezdenek és zsenge friss ágakat hoznak.
Visszatérnek a messiások is lassan. Szerencsére még mindig itt vannak. Most nagyobb szükség van rájuk, mint valaha. Hogy történhetett mindez? Ők mindenhez értenek, ehhez is nyilván. A gazdák tanakodnak. Nem volt jó ötlet ez az agilitás. Más kell ide. Valami új, valami jobb. Brahama mosolyogva nézi a hangyákat, ahogy újra építeni kezdik kicsiny váraikat. Itt a születés ideje. Új idők, új elméletek.
Nehéz a mérgező füstben lélegezni. Túl közel voltunk egymáshoz, ettől lett a baj bizonyára. Ez nem maradhat így. Itt már csak egy megoldás van. És a messiás már mondja is az új varázsigét! A mindent megoldó szent szót. Ért hozzá, mert éppen most olvasta ki az Akasha-krónikából. Tulajdonképpen ő mindig is ezt mondta, csak a gazdák hallották rosszul. Ez Brahma palackozott lehelete. Mindig is ez volt. Isten akarja! Legyen az új vallás neve: Távmunka!
A lét kereke tovább fordul, az új diszciplína gyorsan terjed. Eszközök, elméletek, önjelölt szakértők. Gomba mód nőnek ki a kokszos avarból. Micsoda szerencse, hogy megtaláltuk a végső megoldást! Ezzel már biztos, hogy örökre fent tudjuk tartani Visnu birodalmát! Nagy jutalom illeti a messiásokat, hiszen a siker garantált. Vakok voltunk, hogy nem láttuk eddig az igaz utat. Szerencsére az Excelben még maradt sor, a villanypapír csak úgy nyeli a sok üdezöld pipát. Mindenki boldog, mindenki elégedett, egy új világot építünk! Ünnepeljünk! És már megint igazuk van, ismét!
Mi lett szegény csillagszemű favágóval? Neki is igaza lett. Nem csak azért, mert végig hitt a Trimúrtiban. Nem csak azért, mert végül eljött az átalakulás, bár nem úgy, ahogy ő gondolta. Hanem leginkább azért, mert már jóval a katasztrófa előtt felismerte, hogy Siva bizony benne is dolgozik. Hogy magában is helyet kell adjon az átalakulásnak. Hogy el kell engednie azt, ami nem működik és be kell fogadnia Brahma következő leheletét. Hogy az, amiben ő nemrég még hitt, mint agilitás, már rég nem az volt, mint amikor először befogadta. Átalakult az agilitás is, ő is és a világ is. És ez így van rendjén. Így került a helyére. Így lett igaz.
De őt mindez már hidegen hagyja. Nem érintik már az erdő ügyei. Hiszen ő maga is már máshol tart. Vígan süti a ételkölteményeit a saját éttermében, a szemközti szigeten. Teraszáról barátaival együtt nézték végig az erdő pusztulását és újjászületését, miközben ő szeretettel szolgálta fel nekik saját készítésű ételeit. Ettek, ittak, jól érezték magukat. Rendkívül hálásak voltak az egykori favágónak, hogy ilyen jól tartja őket. Kicsit sajnálták az erdőt és lakóit, de amikor elszomorodtak egy pillanatra, csak arra gondoltak, milyen szerencsések, hogy a csillagszemű magukkal hozta őket, hogy új életet kezdjenek. És mindeközben Brahma figyelte őket a felhőkből és a szája sarkából rajtuk is csak elmosolyodott. És neki is igaza volt. Mindenkinek. Végül mindenkinek igaza lett.
2020-08-28 Balatonföldvár
Bence
2021-03-23 Update:
Sokan jeleztétek vissza, hogy fenti mese nem annyira közérthető és nem világos belőle mi a baj az agilis transzformációkkal. Ez részben a cikk írásakor még szándékos volt, nehogy valaki még végén magára ismerjen és összeroppanjon a végén :). Azóta már sok minden történt, én is bátrabb lettem. Szeretettel ajánlom nektek az alábbi interjút, ahol kicsit jobban és szakmaibban fejtem ki mit gondolok a témáról: A transzparenciában a teljes középvezetői réteg ellenérdekelt
